A kínai koronavírusjárvány következtében kialakult helyzet súlyos következményeket gyakorol a globális beszállítói láncokra. A leállás Kínában érinti az ipart, a kereskedelmet és a logisztikát is. A holdújévi ünnepek után némileg normalizálódott ugyan a helyzet, de sok gyár továbbra sem működik.
A koronavírus által leginkább érintett Hupei tartomány és központja, a milliós Vuhan nem divatipari központ. A Kínában készülő ruházati termékek 70%-át öt másik tartományban – Shandong, Jiangsu, Zhejiang, Fujian, Guangdong – gyártják. Ennek ellenére szinte mindenki számol gyártási nehézségekkel. A járvány érzékenyen érinti a kereskedelmet, sok cég bezárta kínai és hongkongi raktárait, vagy rövidített nyitvatartással dolgozik.
- Elmaradnak a sanghaji textil- és divatvásárok
Miután több divatkereskedő bezárta a raktárját és az üzletét, a Messe Frankfurt és a Chic Shanghai bejelentette, hogy márciusról későbbi időpontra halasztják el a sanghaji textil- és divatvásárokat. A Messe Frankfurt három tavaszi textilvásárjára – Intertextile Shanghai Apparel Fabrics, Yarn Expo, Home Textiles – valamint a Chic China International Fashion Fair divatvásárra eredetileg 2020. március 11-13. között került volna sor Sanghaj vásárközpontjában. - De nemcsak ez a két vásár marad el. Korábban már lemondták, illetve későbbi időpontra halasztották például az Ispo Beijing sportvásárt és a Baby & Stroller gyermekruhavásárt. A Messe Frankfurt közölte: a későbbi időpontokról időben tájékoztatja a kiállítókat és a látogatókat, akik e-mailben is érdeklődhetnek a textile@hongkong.messefrankfurt.com címen.
- ILM Offenbach: Illetékesekkel való egyeztetések után az eredetileg meghirdetett időpontban 2020.02.29.02.-2020.03.02. között lesz Offenbachban.
- Salone de Mobile, Milánó: az eredetileg április 21-26. időpontot 2020. június 16-21-re módosították.
- A dfv Mediengruppe csoportba tartozó m+a adatbázisában lehet utánanézni, melyik vásár, rendezvény időpontja változott, esetleg lemondták a megrendezését: https://www.expodatabase.de/de/articles/125882-coronavirus-fuhrt-zu-messeabsagen
Milliárdos nyereségcsökkenéssel számol a luxusszektor
A Boston Consulting Group tanulmánya
Katharina Brecht/ TextilWirtschaft
Kína a luxustermékek fontos piaca. 2019-re a luxus világpiacán Kína részesedése 34%-ra emelkedett. A kínai turisták ezen felül a világot járva további mintegy 260 milliárd eurót költenek luxustermékekre. Ezt nagyon hátrányosan befolyásolja a koronavírus.
A Boston Consulting Group (BCG) vállalati tanácsadó cég felmérése szerint a luxuságazat árbevételének és profitjának milliárdos nagyságrendű csökkenésével számol.
A felmérésben a luxus szektorból 28 igazgatót és pénzügyi vezetőt kérdeztek. A kiértékelésnél az eredményeket összehasonlították a 2002/2003-as SARS-vírus hatásával. Akkor Kína részesedése még csak a luxus világpiacának 3%-át tette ki, és ez összesen 5 milliárd eurót jelentett. A tanulmány szerint akkor a SARS vírus hat hónapnál rövidebb idejű gazdasági visszaesést okozott a luxustermékek piacán, majd a helyzet gyorsan normalizálódott. Most a felmérésben a megkérdezett topmenedzserek 40%-a hasonló hatást vár a nyereségre a kínai piac összeomlása miatt. 30% mondta, hogy fél a kínai turisták számának csökkenése miatti visszaeséstől.
Mindazonáltal a megkérdezettek mintegy fele szerint a vírus egyáltalán nem lesz hatással a gyártásra és a készletekre. A nyereségnél azonban már a többség számol csökkenéssel, nagyjából 15%-kal. Ez kb. 10 milliárd eurót jelent.
Problémát jelentenek azok a termékek is, amelyeket kifejezetten a kínai piacra szánnak, és amelyeket ott kellene eladni. Várható, hogy ezen termékek egyharmada raktáron marad, mintegy 1000 euró darabonkénti átlagárral. Ezen kívül felmerül a fenntarthatóság problémája is. Mi lesz majd az eladatlan készletekkel? Összességében 10-15 millió termékről lehet szó.
Mindezek ellenére a luxusmenedzserek csaknem kétharmada még abból indul ki, hogy az éves célkitűzések elérése sikerülni fog.
