
Szeptember 13-án, a Széchenyi Gyógyfürdő impozáns Márványtermében rendezték meg először a Secret market design vásárt, amely közel 40 hazai alkotót hozott egy különleges térbe. A helyszín önmagában is kuriózum, hiszen a Márványterembe máskor nem sétálhatnak be a látogatók, így a résztvevők igazi exkluzív élmény részesei lehettek.
A vásár célja, hogy a hazai designerek és alkotók munkái ne csak a magyar közönséghez, hanem a Budapestre látogató külföldiekhez is eljussanak, akik így egyedi, minőségi szuvenírt vihetnek haza. A rendezvény fogadtatása rendkívül pozitív volt: hazai és külföldi látogatók egyaránt szép számban érkeztek, akiket Hungária pezsgővel köszöntöttek – a támogatásnak köszönhetően ünnepi hangulat járta át az egész napot.
A következő secret market ismét a Széchenyi gyógyfürdő Márványtermében várja az érdeklődőket, október 18-án, szombaton 10:00 és 18:00 óra között. Az eseményen újabb különleges hazai alkotókkal találkozhatnak a látogatók, így minden alkalom új felfedezéseket tartogat.

A secret marketben nemcsak vásárolni lehet, hanem egy igazi közösségi élményt is kínálunk: a látogatók közelebb kerülhetnek a hazai alkotókhoz, és olyan tárgyakat vihetnek haza, amelyekben benne van a készítőjük személyessége és története
– mondták a szervezők, Mengyán Anikó és Tóth Judit, akik maguk is alkotóként vesznek részt a vásáron.
A szervezők büszkék arra, hogy a secret market októberi eseménye a Budapest Design Week hivatalos programjába is bekerült, ezzel is jelezve, hogy a vásár fontos szereplője a hazai designkultúrának.
(secretmarketbudapest.com)
Ha szeretnéd rendszeresen olvasni a DivatMarketing friss bejegyzéseit, töltsd ki ezt az űrlapot: Feliratkozás! A feliratkozás ingyenes!
