DivatMarketing blog

Blog

BAGATELL – Újságszerkesztés másképp

Újragondolt OLDALAK A tegnapi ünnepnap „szerkesztőségi” munkával telt.  Kedden nálunk voltak az unokák, sőt egy barát is jött velük, újságot akartak szerkeszteni, és tőlem vártak segítséget.  Igyekeztem a főzéssel, konkrétan a kb. 100 db palacsinta sütésével, hogy ha szükség lesz rám, tudjak segíteni. 11 óra körül megérkeztek a gyerekek (3 kisfiú,…

Blog

Apróság? Azaz figyelmen kívül hagyható?

Nemrég értesültem róla, hogy frankfurti „kollégám“, Peter Berthold nyugdíjba megy.  Évek óta dolgozunk együtt, pontosabban az ő feladata a TextilWirtschaft digitális anyagainak a gondozása. A nyomtatott lap megjelenésekor ő és munkatársai töltik fel  az újságok PDF oldalait és a képeket az FTP-oldalra. Tőle kaptam az információt, melyik kép milyen feltételekkel…

Blog

Az augusztusi laphoz

Épp három éve készítettünk utoljára 68 oldalas számot! Nagyon köszönöm hirdetőink bizalmát, megrendeléseik teszik lehetővé a vastagabb lap elkészítését. És ha már a nagy számoknál tartunk, 1 144 466 776 bájt kép került a lapba, de a számunkra megküldött kollekcióképekkel együtt 5 492 331 714 bájt az e lapszámhoz küldött anyagok mérete. A 68 oldalból 33…

Blog

Bagatell, azaz figyelmen kívül hagyható

Először is jó pihenést kívánok a nyaralóknak! Mi is hozzájárulunk idén sokak kikapcsolódásához, családi business nálunk a SUP (Stand Up Paddle) árusítása, SUP - programok szervezése. Szerencsére idén sokan keresték. Kicsik és nagyok egyaránt kiveszik a részüket a munkából. Tanulópénz Múlt kedden késődélután elengedtem a nyomdába az augusztusi újságot, azaz…

Blog

Pecsétes emlékeim

Ahogy már többször is írtam, az egyetem utáni első munkahelyem a Budapesti Harisnyagyár volt, áruforgalmi előadóként kezdtem Óbudán. A Népliget mellett laktunk, tömegközlekedtem, azaz reggel és este is kb. 1-1 ½ órás utazás várt rám. Az első nap izgatottan érkeztem, kedvesen fogadtak a kollégák. Hamarosan hivatott az akkori igazgató, ismertette…

Blog

Kötelespéldány

A múlt héten egy újságot - újságcikket kerestem a neten, és a Google kínálatban egyszer csak feltűnt a MATARKA név is. Nem emlékeztem, honnan is ismerős a név. Aztán beugrott!  Azonnal beírtam a DivatMarketinget, és ez a kép jelent meg. Szép rendben, ott sorakozott az összes eddig megjelent DivatMarketing: Rákattintottam…

Blog

POPCORN report

Az egyik első idegennyelvű marketing témájú könyv, amit olvastam, a POPCORN Report volt. Az amerikai, Faith Popcorn a szerzője, 1991-ben jelent meg. Én persze németül vettem meg a kilencvenkettes kiadását. Arra már nem emlékszem, hol tudtam megrendelni, és arra sem, hol hallottam róla. Ami a legjobban megfogott benne, hogy egy…

Blog

A márciusi lap kapcsán

Több divat, több élmény. Legalábbis erre törekedtünk, amikor a lap témáit előkészítettük. Több szezon és többféle termékcsoport trendjeinek előrejelzésével foglalkozunk. Ízelítőt adunk a 2019. tavaszi–nyári kelmeújdonságokból, és ismét visszatérünk az őszi felsőruházat témaköréhez. Szeretnénk támpontokat adni a még folyó rendelésekhez is. Az előző számból kimaradt őszi fehérnemű- és harisnyatrendek valamelyest…