Blog

BAGATELL – Újságszerkesztés másképp

Újragondolt OLDALAK

A tegnapi ünnepnap „szerkesztőségi” munkával telt.  Kedden nálunk voltak az unokák, sőt egy barát is jött velük, újságot akartak szerkeszteni, és tőlem vártak segítséget. 
Igyekeztem a főzéssel, konkrétan a kb. 100 db palacsinta sütésével, hogy ha szükség lesz rám, tudjak segíteni. 11 óra körül megérkeztek a gyerekek (3 kisfiú, két kilenc és egy hétéves), az volt a kérésük, hogy olyan korábban kinyomtatott újságoldalakat adjak, amit a múltkor az iskolába is bevittek. És legyen rajtuk márka, szöveg, valamint cipős és ruhás kép is.

A tördelés alatt van, hogy többször is kinyomtatom az újságot, így sokkal hamarabb észreveszem a javítanivalókat. Tavaly beküldtem az iskolába egy csomag ilyen papírt, hiszen a hátoldalára még lehet rajzolni (https://divatmarketing.com/elismeres-a-3-c-tol/), mostanra ismét összegyűlt jó pár oldal az idei kiadványok után, szóval ez könnyen teljesíthető kérés volt. Elővettem és odaadtam az augusztusi és a szeptemberi lap javítóoldalait, az eredeti újságot, és kíváncsian figyeltem, mit kezdenek vele.

Kiválogattak egészoldalas hirdetéseket, termékképeket, de grafikont és kiemeléseket, címeket is. Nagy sikert aratott náluk pl. a Cipő nélküli cipőbolt cím és a misztikum kifejezés! És elkezdték vadul ragasztgatni a kivágott szövegeket, képeket egy-egy papírra., kifejezéssel. Ahol szükségesnek látták, kiegészítették a szövegeket egy-egy névvel. Komoly fejtörést okozott nekik, mi kerüljön a HÍREK cím alá. A tördelés során ez a rész készül utoljára, ezért általában ezeket az odalakat egyáltalán nem nyomtatom ki. Gondoltam, beáldozok egy régebbi újságot, felajánlottam, hogy vágjanak ki abból (színes) képeket. Nagyon örültem, hogy nem tudom másképp mondani, tisztelték az ép újságot, és NEM vágták szét, helyette kisebb, fekete-fehér képeket kerestek a náluk lévő papírokon. Jókat mulattak, sugdolóztak néhány képen, de az újságjukba egyáltalán nem került pl. fehérneműs kép. Túlnyomórészt férfidivat, férficipők és sportoldalak készültek.

Misi megkérdezte, miért van néhol írás – színes aláhúzás a nála lévő papíron. Mondtam, hogy így jelölöm a javítandó hibákat.  Aztán elővettem a kész újságot, és megkerestük, ki lett-e javítva a szöveg. Örömmel nyugtáztuk, hogy igen!

A dolgozószoba falán feltűzve láttak proof-okat (próbanyomat) – van olyan külföldi hirdetőm, aki minden alkalommal küld – elmagyaráztam, hogy ez a színhelyesség ellenőrzésére szolgál, a nyomdának van szüksége rá.  

Próbáltam rávezetni őket arra, hogy a sorrendre is ügyeljenek, javasoltam, hogy egy csoportba kerüljenek az azonos termékek, de ez számukra egyáltalán nem volt fontos. Aztán közölték, hogy az eredeti lap megőrzése az én feladatom, tegyem el a normál DivatMarketingek közé, ők pedig fénymásolták az elkészült „művet”. Szerencsésebb lett volna, ha ez még az összeragasztás előtt történik, de őszintén szólva ez is csak engem zavart.

Az Újraszerkesztett OLDALAK

Nagyon elégedettek voltak az amúgy őszintén szólva elég rondán összetűzött „újságjukra”, büszkén mutatták az időközben megérkezett papáknak. És így nekem is – kicsit – csökken a kinyomtatott oldalak miatti lelkiismeretfurdalásom, a home office előnyeinek listája pedig szépen bővül, az unokáim előszeretettel tartózkodnak ott, tudják, mihez nyúlhatnak, hol tartom a nekik félretett használt lapokat, amelyekből pompás papírrepülőket szoktak készíteni.

Előfizetés a magazinra Médiaajánló  Feliratkozás 

Szóljon hozzá

Oldal tetejére