BAGATELL
Némi lelkiismeretfurdalással indultam útnak vasárnap hajnalban, ugyanis pénteken éjjel megszületett a legújabb kisunokám, és a testvére emiatt nálunk volt megőrzésre. Előre megfőztem több napra, hogy ezzel ne legyen gondjuk, de a férjemre maradt a 2,5 éves hármaska. Nagyon elfáradt, de persze ügyesen megoldották nélkülem is.
Éveken át mindig kézipoggyásszal és nehéz bőrönddel szoktam utazni, mert a TextilWirtschaft standjaira és a vásáron történő osztogatásra cipeltem a legfrissebb lapokból. Most azonban laptop és újság nélkül, elegánsan keltem útra.
Amiatt is aggódtam, hogy az utóbbi években nagyon kevés alkalmam volt németül beszélni, vajon ez nem fog-e gondot okozni. Igyekeztem német adókat nézni, olvasni, de mégis! Persze ez nem változott, ezzel nem voltak nehézségeim.
Te szoktál köszönni a repülőgépen a melletted ülőnek? Én igen, de leggyakrabban eredménytelenül. Beszélgetni nem akarok, de így tartom udvariasnak. Most 4 alkalom volt erre, mivel átszállással utaztam, de mindössze egyszer, amikor 2 kínai között ültem, köszöntek. Előre.
Vasárnap és hétfőn még volt tömegközlekedés, így villamossal, U-Bahnnal mentem a vásárba. Az utolsó látogatásom óta annyi a változás, már minden járművön van jegyváltó automata. A külföldiek, vásárlátogatók közül sokan küzdöttek a jegyvásárlással. Bevallom, azért bennem is volt némi aggodalom, amikor az aprópénzt valamiért nem fogadta el, és az utasok biztatására bankkártyával fizettem. Gondoltam, ha elnyeli, majd mehetek a végállomásra, megpróbálni visszaszerezni.
Biztosan apróság, még nem próbáltam korábban a kétirányba közlekedő mozgólépcsőket, na most megtettem! Klassz, és egy ritkábban, kevesebb ember által használt aluljáró esetében valószínűleg olcsóbb megoldás.
TAXIK – mindig előre ülök, át kell rendezni emiatt az üléseket, de szeretek beszélgetni és kilátni. Alaposan kifaggatom a taxisofőröket, érdekel, hogy élnek. Most utaztam egy török és egy görög sofőrrel, már mindketten Németországban születtek, a nagyszüleik jöttek Németországba. A görögnek elsütöttem az általam ismert egyetlen görög mondatot. Nem szép, de működött, jót nevetett. Alsótagozatos voltam, amikor görög gyerekek érkeztek az iskolába. Egy szót sem tudtak magyarul, ki gyorsabban, ki lassabban alkalmazkodott. Negyedikes voltam, és megbíztak egy úgy emlékszem másodikos kislány napi tanításával, Szertaridu Niki volt a neve. Minden délután tanulnom kellett vele, hogy próbáljon haladni. Már nem emlékszem, kitől és mennyi pénzt kaptam egy óráért, de nagyon büszke voltam magamra. Ez a kislány tanított meg erre a mondatra.
A török srác említette, hogy évente kétszer átutazik Magyarországon, de semmit nem lát az autópályán kívül. Azt mondta, az az igazán szomorú, hogy Törökországot sem ismeri, csak rohannak a rokonokhoz, aztán vissza. Idén eldöntötte, hogy minimum 1 hétre Isztambulban maradnak, mert még sosem volt, nem tudja, szép-e, egyáltalán milyen.
DÜSSELDORF – szeretem a várost, a vásárt, számtalanszor jártam itt az elmúlt években sokféle kiállításon, igedo, CPD, A+A, GDS, EuroShop, C&A program. Voltam kiállító, csoportos kiállítás szervezője (CPD, GTZ bérmunkavásárok, PHARE program), de a legtöbbször látogatóként érkeztem hol év elején, hol ősszel, gyakran évente kétszer, négyszer is. Jöttem a Magyar Divat Intézet munkatársaként, az utóbbi 20 évben pedig a DivatMarketing kiadójaként, az újság képviseletében. Szeretek új helyeket felfedezni, de az is nagyon jó érzés, amikor ismerős helyre érkezek.
A legjobb kora tavasszal jönni, ilyenkor virágba borul a város. A vásárhoz közeledve most is örömmel fedezem fel a nyíló sárga nárciszokkal borított füves villamossín melletti „ágyásokat”. Ami tavasszal mindig lenyűgöz, az a lila krókusztenger. Autóval érkezve a vásárra, a Rajna partját beterítik a virágok. Február és március között kék krókuszok milliói nyílnak a Rajna partján és a parkokban. Ennek alapját 2008-ban teremtették meg – akkor a Pro Düsseldorf különböző szponzorok segítségével 5 millió krókuszhagyma elültetését szervezte meg, a Husumi Kastélyparkban található krókuszvirágok tengerének mintájára. A következő években ez a „Kék szalag” egyre nagyobb lett, túlélte a kemény teleket, és végül mintegy 9 millió krókuszra nőtt. És időközben több krókuszvirágmező is létesült a város parkjaiban. Ezt a látványosságot a Deutsche Postcode Lottery és a Messe Düsseldorf támogatása tette lehetővé.
Annak idején a Magyar Divat Intézetben az volt a szokás – elvárás, hogy aki külföldre utazott, a lehető legtöbb prospektust igyekezett összeszedni, hazacipelni, és otthon beszámolót illett tartania a többieknek. Főleg a tervezőknek volt ez is egy fontos információs forrás. Ez megváltozott, digitálisan elérhetők a prospektusok, nincs cipekedés.
Ismét sztrájk, arról már tudtam, hogy hétfőn Düsseldorfban sztrájkol a Lufthansa, a vásárban megtudtam, hogy kedden tömegközledési sztrájk lesz. Nagy eligazító táblák is felhívták erre az érkezők figyelmét. Külön is figyelmeztettek, hogy igyekezzek előző nap taxit rendelni, vagy ha nem lakom nagyon messze, vegyem igénybe a vásárból a pályaudvarra félóránként közlekedő vásári shuttlebuszt. (jól működött, kipróbáltam. Arra is felhívták a vásári információk a kiálltók és látogatók figyelmét, hogy a belépőjeggyel már nem lehet ingyen igénybe venni a tömegközlekedést, mint a korábbi években.
Az előrendelés nem igazán működött, a szállodában összebeszéltünk, hogy közösen utazunk, 1,5 órát vártunk a megrendelt taxira, emiatt az angol lány, aki még aznap repült tovább, nem merte megkockáztatni a vásárlátogatást, így egyedül taxiztam.
A megállókban a menetrend, az érkező járművekről szóló információk helyett STRIKE felirat villogott. A sztrájk szerdán is folytatódott, így már nem jutottam ki a vásárra, a taxival inkább egyenesen a repülőtérre mentem.
A vásár jelzői lehetnének: fenntartható és energiatakarékos, vagy green és digital. Viszlát papírok, nincsenek már színes, hívogató, ám környezetszennyező, korábban sokak által gyűjtött szatyrok!
Szinte mindenki a telefonján keresztül kommunikál, letölti a vásári app-ot, odakapja az igényelt értestéséket, információkat, azzal lép ki és be a vásárra. Mivel én nem bízom 100 %-ban a telefonban, ami lemerülhet, elveszhet, így én papírra is kinyomtatom a belépőjegyet, a reptéri foglalást.
A megszokott információs standok helyett telefonon lehetettt tájékozódni az info-pultoknál, a sajtóirodában üresen tátongtak a polcok, hatalmas képernyőkről lehetett megismerni az aktuális programokat, a telefonokra érkeztek a friss info-k.
Hazafelé nem volt „önkiszolgáló” becsekkolás, csomagfeladás, a pultnál pillanatok alatt fel lehetett adni a bőröndöt. Szinte senki nem vette ezt igénybe, mindenki az elvárt – elfogadott kézipoggyászokkal kelt útra. A gépre való felszállásnál nem fogadta el a QR-kódos beszállópapíromat a rendszer, kiállítottak a sorból, félrehívtak, és ott kis kézinyomtatóval kinyomtattak és a kezembe adtak egy kis cetlit, hogy más helyre, egy sorral előrébb, ugyanúgy az ablak mellé kell üljek. Különösebben nem érdekelt, de azért hátranéztem, ki miatt kellett ülést cseréljek. Egy stewardess ült azon a helyen, biztos valamiért fontos volt számára a 8a ülés.
Örömmel fedeztem fel a szálloda bejáratánál a papír Euroshop MESSE újságját, amelynek az első oldalán ott volt a QR-kód, ha nem akartad magaddal cipelni, azzal is olvasható volt a lap!
Korszerűek voltunk ősszel!
Csaba Anna-Mária
