Számomra nem bagatell
Mióta vállalkozó vagyok, azaz épp 17 éve az üzleti év a decemberi lap kiadásával és a licencdíj átutalásával zárul.
12 éve is így terveztem. Elkészült a forgató, a két címlap jóváhagyva, tartalmilag összeállt az újság. Érkeztek a fordítások, folyt a tördelés. A vásárnaptár anyagait is elküldték Németországból, már túl voltam a fordításán.
Boldog voltam. A nagyobbik fiam ősszel megnősült, kisbabát vártak. A kisebbik, Péter 3 hete Brazíliában volt, egy kite-s csoportot vitt oda, már készültek hazafelé. A külföldi utazásai alatt Skype-n szoktuk tartani a kapcsolatot, rendszeresen így adott hírt magáról. Most is így beszélgettünk, leveleztünk.
2008.11.27. Csütörtök
- [2008.11.27. 14:57:37] Csaba Peter: Szio, megyunk a partra! puszi
- [2008.11.27. 14:58:07] Csaba Anna-Maria: Szió kisfiam, jó Nektek! Vigyázzatok! Mikor érkeztek vasárnap? Kimenjünk értetek? Puszi Anya
11.28. Péntek éjjel
½ 3 vagy ½ 4, már nem tudom, amikor elkezdett csörögni a telefon. Péter barátnőjének ijedt hangját hallottuk, hogy nincs baj, de kórházban vannak, Peti kéri, hogy hívjuk családi barátunkat. Orvos, őt szoktuk a kisebb-nagyobb baleseteink alkalmával zaklatni.
11.29. Szombat
Nem olyan nagy a baj, megütötte a nyakát egy kite-deszka, egy ér elzáródott. Több orvos véleménye szerint a maradék erek majd átveszik az elzáródott ér szerepét, funkcióját, és majd a beszédzavar is helyrejön. Azért felmerült bennünk a kiutazás gondolata is. Folyamatosan beszéltünk magyar és brazil orvosokkal, akik szerint nagy mázlija van a Péternek, hogy ennyivel megúszta! Megnyugodtunk, hogy akkor minden rendben!
Este felhívtak, Peti szólt bele a telefonba, hogy vagytok? Összefüggően beszélt, de ijedt volt a hangja. Nagyon örültem, hogy minden rendben. Linda és az akkori üzlettársa, volt barátja SMS-t írt, hogy kb. ½ óra, amíg beszélni tudnak az orvossal, utána hívnak. Mi csak vártunk, vártunk, vártunk, de a telefon nem szólalt meg.
Pár óra múlva hívott Zaránd, hogy nincsenek jó hírei, a Peti féloldala lebénult, stroke-t kapott, gondolkozzunk a kiutazáson! Bénultan ültünk, és vártuk a reggelt, hogy -megszervezzük az utat! A család, barátok – sokan segítettek, hétfő reggelre megvolt a repülőjegyünk és a kinti szállásunk.
December 1-én indultunk életem leghosszabb és legszomorúbb utazására!
A lapot a kollegáim, munkatársaim fejezték be. Telefonon, Skype-n, e-mailben tartottam a kapcsolatot velük kintről. Az első napokban a klinika portáján lévő székeken ültünk. Én dolgoztam, a többiek az otthonlévő rokonok, barátok, a Péterért izgulók érdeklődésére próbáltak válaszolni. És amint lehetőséget kaptunk, felváltva rohantunk az intenzív osztályra Péterhez, akit mesterséges kómában tartottak. A klinika vezetői nem bírták nézni, hogy ott táborozunk az előcsarnokban, felszabadítottak egy tárgyalóhelységet számunkra. Ott voltunk hajnaltól, késő estig, a nagyon kritikus napokban ott is aludtunk.
12 éve a november végi, december elejei napok nagyon megviselnek. Folyamatosan a miért és a mi lett volna, ha jár a fejemben. A decemberben megjelenő újságok, korábban a Nemzetközi vásárnaptár teendői sokat segítettek a figyelemelterelésben, a túlélésben.
Azonban idén minden másképp történt!
És nem azért, mert nem lesz újság! Most nem szorulok a segítségére! Péter 2 éve megnősült, és most ősszel kisfia született, akit ezen a héten tarthattam először a karomban!
Csaba Anna-Mária
Utóirat: A https://csabapeter.hu/ oldalon vezettünk egy blogot – ma már nagyon ritkán írunk bele – Péter fejlődéséről, az élete alakulásáról.
Előfizetés a magazinra Médiaajánló Feliratkozás
