Ki írhatta, kinek?
Évekkel ezelőtt kaptam rá az online könyvrendelésre. Először német nyelvű könyveket keresgéltem, hogy megőrizzem legalább a passzív nyelvtudásom. Aztán persze egyre bővült a kör, egyre több téma érdekelt. Szívesen böngészek az újonnan megjelent vagy a korábban észre nem vett engem érdeklő témák, könyvcímek között. Így aztán gyülekeznek a friss, olvasásra váró újdonságok az erre szolgáló szakmai polcon és/vagy a szépirodalmi könyvek között. (Remélem, egyszer lesz elegendő szabadidőm mindegyik elolvasására.) Bevallom, némelyikbe a kézhezvétel után csak belelapozok, aztán félreteszem, későbbre. Annyi az újdonság, hogy mostanában antikvár kiadások között is keresgélek. A közelmúltban vettem – rendeltem meg A DIVAT TÖRTÉNETE című könyvet. Rendben megérkezett, de még nem kezdtem el olvasni, pakolásztam ide- oda. És váratlanul kicsúszott belőle az alábbi géppel írt jegyzetlap:
És váratlanul kicsúszott belőle az alábbi géppel írt jegyzetlap:
Elolvastam és elgondolkoztam, ki írhatta ezeket a sorokat, és vajon kinek szánta. Logikusan először a jegyzetlapon található névre kerestem rá. Nem volt különösebben nehéz feladat, azonnal feldobta a Google az A. C. Klay (Sziklay Andor) nevet, akinek több könyve is megjelent. A PORT.HU szerint Sziklay Andor, azaz A. C. Klay másodgenerációs amerikai magyar, nyugalmazott diplomata, író.
Úgy gondolom, valóban ő írhatta a levelet, mivel a dátum is stimmelt, 1992-ben jelent meg a Kanyargós utakon című írása, azaz a cédulán szereplő sorok valóban tőle (is) származhatnak.
A szerzőről az alábbiakat találtam a neten
Egy úr a külügyből
Ez az az eset, amikor a név a személyiség hű foglalata.
Andor C. Klay lényét Sziklay Andor, Amerikába bevándorló magyar találta föl, illetve ki egy szerencsés pillanatában; így hittem sokáig, és úgy gondoltam annak ihletésére, hogy Magyarországról hozott nevét új hazájának angolul beszélő polgárai – sejthetően, illő töprengés után – rendre Szikléi-nek ejtették. Aztán kiderült, hogy nevezett úr második generációs amerikai, a szülei vándoroltak ki, nem ő. Nagy ügy, mondhatja erre a mindent lekicsinylő rosszindulat, hogy az angol nevét írta-e át fonetikusan magyarra, vagy épp fordítva, a lényeg az, hogy átírta. Na persze, felelem én, de hogyan! Ez a kettős név a maga szemtelenül szellemes módján műalkotás, már-már költőre valló nyelvi remek. Kezdjük azzal, magyarok lévén felőlünk nézve a dolgot, hogy az Egyesült Államokban „középső nagybetű” nélkül csak az olyan társadalmilag kifogásolható szerepkörökben vihetjük valamire, amilyen a hollywoodi filmsztároké vagy a sajtó által fölkapott feleséggyilkosoké; „middle initial” nélkül próbálkozni az üzleti világ felsőbb régióiban vagy egy fontos kormányhivatalban annyi, mint alsónadrágban megjelenni az angol királynő fogadásán. Ez a középütt szemet szúróan szerénykedő nagy C, utána a ponttal, egy Cecilt vagy egy Cyrust sejtet, egy minden szempontból kifogástalan, megbízható, komoly úriembert. És ez még nem minden. A Clay bevett angol családnév, egy a használatos sok közül, nem túl szürke, nem túl hivalkodó, de strapabíró, mint a jó gyapjúszövet; legföljebb az ejthet valakit gondolkodóba, hogy esetünkben a szóban forgó név K-val van írva, de hát tudjuk-e előre azt, hogy ki fog holnap vagy a messzi jövőben fönnakadni ezen az apróságon, nem éppen a művészetek kedvelője lesz-e az illető, és ráadásul nem a modernek nagy barátja is, aki persze ismeri a svájci festő és grafikus, Paul Klee nevét, és ennélfogva tudja jól, hogy ilyen formájában csak egy svájci angol viselheti a Klay nevet. „Bár meg kell hagyni – dünnyögi majd maga elé –, különös ízlésre vall, hogy olyan spanyol hangzású keresztnévvel, mint az Andor.”
Sziklay Andor kalandjai
Idén lesz tizenöt éve, hogy elhunyt az egyik legérdekesebb amerikai magyar. Eredetileg Sziklay Andornak hívták az amerikai apa és magyar anya itthon született fiát, aki odaát A. C. Klay néven szerepelt. Újságíróként kezdte, a háborúban hírszerzőként, utána diplomataként folytatta. Gyakori vendégeként faggatta a polihisztort washingtoni tudósító korában HELTAI ANDRÁS, akivel haláláig levelezett.
Műfordító is volt
kedvenc költője Omar Khajjám, az ezer éve született perzsa verseit választékosan tolmácsolta, szövegei nem maradnak el a fordítótársak: Szabó Lőrinc, Weöres Sándor, Tandori Dezső munkáitól.
Kíváncsivá tett ez az egész, és ha már így belefutottam, megrendeltem a könyv egy antikvár kiadását,
épp most hozta meg a postás.
