Blog

Emléktöredékek Frankfurtból (1)

a Heimtextil kapcsán

Az egyik első nemzetközi szakvásár, ahová a nyolcvanas években az MDI-ből (Magyar Divat Intézet) eljutottam, a frankfurti Heimtextil volt. Még a rendszerváltás előtt. Egy tervező kolleganőmmel utaztunk. 

Úgy emlékszem, a Hungarotextől biztosította az MDI-nek az utazási „keretet”. Amíg a kiállítást jártuk, betehettük a standjukra a kabátjainkat, a holminkat, de nem voltak különösebben barátságosak velünk. A táskalerakásnak azért volt jelentősége, mert az utazás legfontosabb célja az információszerzés volt. Az MDI-ben az volt a gyakorlat, hogy az utazásról hazaérkező(k) tervezőnek beszámolót illett tartania a látottakról, a hozott anyagok közkinccsé lettek. A lehető legtöbb nyomtatott prospektust, újságot szedtük össze és cipeltük haza. Komoly súlyt cipeltünk először a szállásra, majd este átválogattuk, és bekerültek a bőröndbe.

Kapcsolatteremtési alkalmak – Hoechst fogadás

Információkért végiglátogattuk a nagy cégek standjait, ezek egyike volt a Hoechst. A vezető tervező megkedvelt minket, „uzsonnával” – kávéval is megvendégeltek, ismerték a szűkös lehetőségeinket. És meghívást kaptunk az esti Hoechst fogadásra, amit egy a vásár közelében lévő elegáns szállóban tartottak. Érkezéskor kaptunk egy kitűzőt, rajta a nevünk és a cég neve. Készítettek rólunk egy fényképet, az este végére egy paravánra voltak kitűzve az előhívott színes fotók, távozáskor mindenki megkereshette, és elvihette a sajátját. Azóta ez már természetes velejárója egy-egy rendezvénynek, nekünk akkor újdonság volt. Körbe nézve azt tapasztaltuk, hogy a vendégek szinte kizárólag férfiak, elvétve akadt közöttük egy-egy nő! Talán ezért is örültek nekünk! Először kissé elveszettnek éreztük magunkat, de ez nem tartott sokáig. Nem hagytak magunkra, egy olyan asztalhoz ültettek, ahol „vegyes” társaság ült. Az asztafőn ülő férfi elmesélte a szokásos „menetrendet. Minden asztalnál ül a cég egy-egy képviselője, ő a házigazda – az ő kitűzőjük más színű, hogy fel lehessen ismerni őket. A feladata a vendégekre való odafigyelés. Elmesélte a szokásokat, hogy mi miért történik majd az este folyamán. Pl., hogy az előételt és a levest felszolgálják, utána svédasztalról lehet válogatni. Ez segít a további ismerkedésekben. Érdemes mindig kevés ételt választani, hogy legyen ürügy minél többször felkelni, hiszen az est elsődleges célja a kapcsolatteremtés, kapcsolatápolás!

Tűzirányos városnézés

Vacsora közben nagyon tartalmas, őszinte beszélgetés, ismerkedés zajlott az asztalnál. Meglehetősen vegyes összetételű volt az asztaltársaság. Egy svájci fonalgyáros – a lányáról mesélt, aki komolyan kábítószerezett. Egy fiatal „srác”, aki azt mondta, rövid ideig, gyakorlatilag addig dolgozik egy-egy munkahelyen, amíg összegyűjt annyi pénzt, hogy néhány hónapra elutazhasson motorral egy-egy távoli országba. És velünk ült Frankfurt akkori tűzoltóparancsnoka. Mindannyian csodálkoztak, amikor kiderült, hogy ugyan már többször voltunk Frankfurtban, de szinte semmit sem láttunk a városból, mivel egész nap a vásáron vagyunk. A parancsnok azt mondta, ez így nem maradhat, vacsora után körbe visz minket. Így is történt. Beültünk a kolleganőmmel a hatalmas kocsijába, és elindultunk. De nem tudott elszakadni a foglalkozásától, így „tűzirányosan” haladtunk. Megnéztük az összes helyszínt, ahol az elmúlt 10 évben nagy tűz volt, esetleg áldozatai is voltak az eseménynek.

Frankfurti performansz

Volt egy másik visszatérő frankfurti programunk is. A Hoechst vezető tervezője a vásár első napján általában kisbusszal jött a vásárra. Készült az estére. Ugyanis a kiállítás látogatói, kiállítói közül kiszemelt érdekes embereket, akiket haza is szállított az egyik közeli helységben lévő házába. Különleges volt az épület, illett hozzá. És mindig különlegesek voltak a vendégek is. Egyszerű, de finom volt a vacsora. Fantasztikus beszélgetések zajlottak, sok szó esett a munkáról, a tervezésről. Az est fénypontja mindig egy filmvetítés volt. Pl. rendszeresen járt egy baráti társasággal a velencei karneválra, ahová különleges maszkokat készítettek. Sokat utaztak, szerte a világban, mindig vittek textilíákat, fonalakat magukkal, és ezekkel különböző performanszokat csináltak, filmeztek a legkülönfélébb helyszíneken.

Olcsó húsnak…

Általában a vásár közelében igyekeztünk lehetőleg olcsó szállást keresni. A pályaudvar környéke ennek épp megfelelt, közel volt, bár fájdalmas volt a vásár miatti alaposan megemelt árat az abszolut nem magas színvonalú hotelekben kifizetni. Nem volt teljesen veszélytelen, a környék drogközpont volt, elszórva fecskendők, borzasztó kinézetű fiatalok. Ketten szoktunk utazni, egy tervező és én. A nyitás előtt 1-2 nappal érkeztünk, és előkészítettük a terepet, pl. kivasaltuk a termékeket. Ez alkalommal is így történt, hullafáradtan érkeztünk haza, és gyorsan ágyba bújtunk. Mást nem is igen lehetett csinálni, sem a környék, sem a hotel nem volt különösebben bizalomgerjesztő. Éjszaka furcsa kaparászást hallottam, harmadszorra sikerült nagyon gyorsan felkapcsolni az éjjelilámpát, a fejem mellett rohangáló egereket láttam! Nem mertem sikítani, nem mertem visszafeküdni, üldögéltem, és vártam a reggelt. Rövid idő múlva megszólalt a telefon, a kolleganőm szólt bele elhaló hangon:

Annamari, képzeld, nálam egerek szaladgálnak a szobában!

Hosszú éjszaka volt. Elhatároztuk, hogy elköltözünk, de a vásár miatt elég lehetetlen vállalásnak tűnt a szálláskeresés. Végül találtunk egy elfogadható hotelt, és átvittük a cuccunkat. A szállodában szóvá tettük az incidenst, megfenyegettek minket, hogy ki kell fizetni a hátralévő napokra is a szállást. Némi vita után azonban „elengedtek” minket.

Csaba Anna-Mária

Előfizetés a magazinra Médiaajánló Feliratkozás
Oldal tetejére