Megkérdeztük néhány vállalkozás vezetőjét, miként készül az előttünk álló évre, és milyen elmozdulásokra számít a maga területén. Válaszaik jóvoltából négy, egymástól nagyon különböző tevékenységet folytató cég életébe pillanthatunk be.
Norbert Scheele, a C&A Mode GmbH regionális igazgatója
Az üzletember, aki írásban válaszolt szerkesztőségünk kérdéseire, először is a 2018-ban útjára indított BestDeals akcióra emlékeztet. Az új árstratégia keretében a C&A az interneten és a boltjaiban nem csak versenyképesebb árú termékeket, hanem egy új márkákból összeállított, magasabb árszínvonalú szortimentet is kínál. „A vonzó árszintű BestDeal-termékekkel, ezzel a korlátozott darabszámú, kiváló ár-érték arányt képviselő kollekcióval, még több vásárló érdeklődését szeretnénk felkelteni üzleteink és online felületünk iránt” – hangsúlyozza.
A vállalat tavaly néhány magyarországi üzletében bevezette a Cash Desk pénztárkezelő programot, amely igen kedvező fogadtatásra talált a vásárlók körében. „Idén a program további kiterjesztése, illetve a termékválaszték folyamatos bővülése várható, így Magyarországon a ruhanemű és a kiegészítők mellett parfümöket is kínálunk. Ezen túlmenően együttműködésre léptünk a Butlers üzlethálózattal, és egyes üzleteinkben elkezdtük termékeik árusítását.”
A C&A 2018 március elejétől tovább bővítette e-kereskedelmi forgalmát 11 országban, köztük Magyarországon. Az internetes értékesítés ezzel immár 20 országra terjed ki, és több mint kétszeresére bővült.
Ami 2019-et illeti, további egységek korszerűsödnek, követve a vállalat új üzleti koncepcióját. Ennek jegyében Magyarországon legalább két áruház kap új, tökéletesebb és korszerűbb bolti megjelenést. Az új térkialakítás még kellemesebb hangulatot teremt, lehetővé teszi a termékek új, vásárlást ösztönző bemutatását, és ezt egy „okos” világítási rendszer támogatja. Új vásárlási élmény jön létre, amelyben a vásárlók jól összeállított termékcsoportok (világok) között sétálnak végig.
A regionális vezető kiemeli: a vállalat működésében rendkívül fontos helyet foglal el a fenntarthatóság – így többek között a vegyszermentes gyártás, az alacsonyabb vízfelhasználás és a munkahelyi körülmények javításának kérdése. Végül rámutat: a C&A Európa egyik vezető divatkereskedelmi vállalata: 18 országban több mint 1500 áruházat működtet, és több mint 35 ezer főt foglalkoztat. Üzleteibe naponta több mint kétmillió vásárló tér be. A vállalat jelen van Brazíliában, Mexikóban és Kínában is.
Vermes Péter, a Billerbeck Budapest Lakástextil Kft. ügyvezetője
– Annak ellenére, hogy lassan változó, konzervatív „műfajban” tevékenykedünk, kellő figyelmet fordítunk a nagy nemzetközi vásárok újdonságaira. Elsősorban ahhoz gyűjtünk muníciót, hogy milyen hangulatok jelenjenek meg üzleteinkben a többségében „unalmasan” fehér termékcsoportok mellett – mondja az alváskultúra-termékeket forgalmazó vállalkozás első embere néhány nappal a frankfurti Heimtextilen tett látogatása után.
A Billerbeck esetében első a minőség, már csak azért is, mert a márka célcsoportját nem a menő holmira vadászó huszonévesek, hanem a megállapodott, negyven év feletti, igényesebb vásárlók alkotják. A hagyományos megoldások, a gondosan kiválasztott töltetek, a tiszta pamutszálak, a nemes kikészítés, a kellemes tapintású, finoman fénylő felületek az ő nyugalom iránti igényüket szolgálják ki.
A szakember szerint kreatív és széles spektrumú piaci munkára van szükség. – A most kezdődő évben igyekszünk emlékeztetni a fiatalabb korosztály tagjait arra, hogy mivel takargatta őket féltő édesanyjuk. Hogy ne mehessünk feledésbe, amikor ágyneműt vásárolnak a gyerekeik számára, vagy saját maguknak. Ha a pihenést, a napi megújulást keresik, akkor forduljanak a minőségi és időtálló termékek felé, mi ilyet kínálunk – fogalmaz Vermes Péter.
Mint minden esztendőben, az idén is két szezont terveznek, a fehéret jól kiegészítő színes választék mindig más-más hangulatot közvetít. Ezúttal előbb a mediterrán partvidék, majd az oázisok hangulatának színvilága jelenik meg az ágyneműhuzatokon, törölközőkön és plédeken, vagyis az összes színes kiegészítő terméken. – A divatszínek köré inspiráló hangulatokat építünk fel, hogy felkeltsük a célcsoportunk érdeklődését – magyarázza az ügyvezető.
Fontos számukra a környezet védelme, a kíméletes technológiák alkalmazása. Vermes Péter példaként az újrafeldolgozott szintetikus alapanyagokat említi: csak olyan gyártótól vásárolnak, amelyik a poliészterszálakat a legtisztább technológiával állítja elő. – Három és fél éve eltökéltük, hogy a lassan lebomló műszálakat kevésbé környezetterhelő anyagokkal váltjuk fel. Frankfurtban azt tapasztaltuk: „robbant” az érdeklődés az ilyen, igazoltan újra-új eredetű szintetikák iránt. Igaz, ezek drágábbak, de használatuk a környezetet nem fertőzi tovább, hanem tisztítja.
Csémi Klára
Előfizetés a magazinra Médiaajánló Feliratkozás