Business

Megragadtunk minden lehetőséget

Karantén alatt, karantén után – DivatMarketing interjú 3.

Így élte meg néhány hazai vállalkozás a válsághelyzetet  
Csémi Klára/ DivatMarketing

dr-Medgyessy-Ildikó-elegant-dm-interju-3
dr. Medgyessy Ildikó

– Mint oly sok vállalkozást, bennünket is váratlanul ért, amikor márciusban a világjárvány miatt elrendelték a veszélyhelyzetet. Épp a tavaszi kiszállítások végénél tartottunk, és a munka a nyári rendelések gyártásával folytatódott, ám jelentős lendületvesztéssel. 

Nyugat-európai ügyfeleink egy része ugyanis elállt az eredeti megrendelésétől (volt, aki végleg befejezte a tevékenységét), illetve kisebb tételre tartott igényt, de akadt olyan is, aki növelte a megállapodott mennyiséget, vagy hozzánk hozta át a franciaországi, belgiumi gyártást.

Összességében 30%-kal esett vissza a termelés, de a kapcsolati tőkénkre támaszkodva szerencsére sikerült mérsékelni a keletkezett hiányt

– fogalmaz az első válságos hetekre visszatekintve dr. Medgyessy Ildikó, az Elegant Design Zrt. cégvezetője.

Megkerestek több régi külföldi ügyfelet, az ő hozzáállásuk sokat segített abban, hogy folyamatos legyen a munka. Részt vettek egy közbeszerzési eljárásban (gyártástervezésben közreműködtek), Franciaországba pedig nagy tételben maszkokat gyártottak; idehaza ilyen igény nem mutatkozott. Vállaltak kisebb munkákat is, tudva, hogy az általuk nyújtott minőségi szolgáltatás, az ügyfél elégedettsége a jövőben újabb megrendeléseket hozhat.

A fennmaradás érdekében megragadtunk minden lehetőséget. Az új helyzet egészséges konkurenciaharcot indított el, amelyben részt kellett vennünk, ha nem akarunk lemaradni. Alkalmazkodni kell a piaci követelményekhez

– hangsúlyozza dr. Medgyessy Ildikó.

Állandó feladat a költségcsökkentés, ami ezúttal néhány munkatárs elbocsátásával, mások esetében pedig munkaidő-csökkentéssel járt – e téren sokat jelentett, hogy állami bérkiegészítési támogatást lehetett igénybe venni.

A változások nem érintették a gyártásban résztvevőket, a varrónőket, kellékeseket és technikusokat, akik a felmerülő megrendeléseken dolgoztak. A feladatok egy részét otthonról dolgozva, online oldottak meg, folyamatos volt az alapanyag-szállítás is, erről a megrendelők gondoskodtak. A világjárvány miatt egyedül a kellékek beszerzése terén volt némi fennakadás – az ebből adódó csúszást azonban a megrendelők megértéssel, türelemmel fogadták.

Az Elegant Design Zrt. cégvezetője úgy gondolja, hogy

„a bevétel idén összességében 10-15%-kal fog csökkenni. Reményei szerint jövőre – legalábbis a divat területén – helyreáll a „világ rendje”, és a következő kollekció-rendeléseik már megközelítik az előző évek volumenét.

Meggyőződése szerint ugyanis a divatot nem lehet félresöpörni, az általános igények kielégítése terén ez a terület mindig is dobogós helyen szerepelt. Az emberek igénylik az újat, a divat hozzájárul az öltözködési kultúra fennmaradásához, fejlődéséhez, és a cégek igyekeznek eleget tenni ezeknek az elvárásoknak. Fennmarad a minőség iránti igény is – e téren pedig a vállalat igazán jó hírűnek számít.

Csémi Klára

Előfizetés a magazinra Médiaajánló Feliratkozás