25 évig dolgoztam a Magyar Divat Intézet Kft-ben (MDI), igazgatóhelyettes voltam évekig. Az egyik legnagyobb projektünk a félévente megrendezett Budapesti DivatNapok Nemzetközi Szakkiállítás volt.
A kiállítók és látogatók akvirálása, magának a kiállításnak a megszervezése, lebonyolítása mellett komoly energiákat fektettünk a látogatók tájékoztatására, az előremutató, a vásár szezonjának megfelelő divatinformációkkal való tájékoztatására.
Erre két lehetőség állt rendelkezésünkre. A kiállításon egy un. TRENDSZIGET kialakítása, ahol a kiállítók termékeiből összeválogatott termékeken prezentáltuk a vásár szezonjának megfelelő divatjegyeket. Rendszeresen külföldi előadókat is hívtunk, akik diavetítéses előadáson ismertették a várható divatot.
Az egyik visszatérő külföldi előadó K.H. Schwarz úr volt, a frankfurti Deutscher Fachverlag munkatársa, aki „utazónagykövetként” félévente sok országba ellátogatva tartott előremutató trendelőadásokat. A férfidivatról a német Herrenmodeinstitut ügyvezető igazgatója, Professor Herbert L. Piedboeuf (politológusnak tanult, korábban a hesseni CDU szóvivője volt) beszélt a résztvevőknek. (Kép: ullstein bild/ Getty Images)
Általában azonos napra szerveztük ezeket a programokat. Az MDI igazgatónőjével, Neményiné dr. Gyarmathy Margittal igyekeztünk a lehetőségeinkhez képest „kényeztetni” őket, hiszen csupán a költségeiket fizettük, ingyen jöttek el előadást tartani. Rendszerint elvittük őket vacsorázni, közben jókat beszélgettünk. Kifaggattak minket, hogy állunk, vannak-e gondjaink, és igyekeztek tanácsokat adni. Az évek során egyfajta üzleti barátság alakult ki közöttünk. Megosztottuk velük az aktuális problémáinkat, de persze mélységében fogalmuk sem lehetett ezekről.
Egyik nyáron a mai Ferenciek terénél lévő Kárpátia étterembe mentünk, az akkor üzemelő „kerthelyiségben”, azaz kint, az étterem előtt ültünk le. A két férfi ült az utca felé, mi ültünk a másik oldalon. Nagyon meleg volt, levették a zakóikat, és a székeikre helyezték őket.
A vacsora végeztével indulni akartunk, ám amikor fel akarták venni a zakóikat, azzal szembesültünk, hogy mindkettőjük iratait ellopták.
Nagyon rosszul éreztük magunkat, jobban kellett volna figyelnünk. De a baj megtörtént. Az útleveleknek nyoma veszett. Nem volt mit tenni, el kellett mennünk a rendőrségre. A két úr sztoikus nyugalommal fogadta a történteket, szerencsére a repülőjegyeiket a szállodaszobájukban hagyták.
Abszolváltuk a procedurát, feljelentést tettünk. Azonban, amikor az adataikat kérdezték, Piedboeuf úrnál végképp elszakadt a cérna.
Anyja leánykori neve?
kérdezte az ügyeletes tiszt. Nem akarta érteni. Aztán nagy nehezen megmondta. De felháborodott! Nem értette, miért nem elég a születési adatainak, okmányai számának, lakcímének a megadása, Azt mondta, ez beavatkozás a magánszférájába, tőle az elmúlt 50 évben soha senki nem kérdezte, mi az anyja neve.
Ez a kérdés jobban felháborította, mint maga a lopás.
Évekig emlegette.
dr. Csaba Anna-Mária
