Az elmúlt 25 év jelentősebb adatai
2019-ben jubiláltunk: a kezdetek óta összesen 171 DivatMarketing, néhány különszám (Sport, Lakástextil), 11 Divatlexikon, 12 nyomtatott Nemzetközi vásárnaptár jelent meg, 4 konferencia színesíti a palettát.
Az induláskor vegyesen, fekete-fehér és színes oldalakkal jelent meg a lap, 2000 óta lett teljes egészében színes a DivatMarketing. A polcon sorakoznak a bekötött példányok, a vastagabb gerinc jelzi az adott év terjedelmét – eredményességét is. A 2019. év lapjai már a könyvkötőnél vannak!


KONKRÉTUMOK, KIEMELÉSEK, KATTINTÁSOK – 2019
Címlapok
Tények
Kis bizonytalanságban telt el a tavalyi év. 16 éve, amikor átvettem a lap kiadását, pontosan elhatároztam, mikor, hány éves koromban fogom abbahagyni a munkát. Mivel azonban – legalábbis egyelőre – nem találtam meg a lap kiadását folytató céget/személyt, ez az időpont folyamatosan kitolódik. Én pedig kételkedek időnként, hogy
- megfelelően látom-e még el az egyes feladatokat,
- hasznos-e, nyújt-e plusz tudást, ismeretet az olvasóknak a lap?
- van-e, lesz-e elegendő érdeklődés, fizetőképes kereslet – elegendő hirdető a lap fenntartásához?
A tavalyi év eredményességét jelentősen befolyásolta az előfizetői bevétel csökkenése. Mivel kételyeim voltak a folytatást illetően, tavaly egyáltalán nem küldtem előfizetést meghosszabbító leveleket.
Közben természetesen arra törekedtem, hogy mindez ne érződjék az újság tartalmában.
2019-ben 5 újság jelent meg, összesen 314 oldalon. 161 oldalon divatcikkek, divattrendek, 63 oldalon üzleti témájú írások. 11 nemzetközi szakvásáron jelent meg a DivatMarketing.
A Textilwirtschaft nemzetközi szakvásárokon kiállítóként, standdal is megjelenik. 2019-ben ismét lehetőségünk volt ezekre a rendezvényekre DivatMarketinget kiküldeni. Az elmúlt évben az alábbi szakvásárokon szerepelt a TW kiadványai között a DivatMarketing:
- Gallery Shoes, Düsseldorf
- Gallery, Düsseldorf
- ILM
- MFS Munich Fabric Start
- Munich Fabric Start, München
- NEONYT (Ethical Fashion Show and Green Showroom)
- Panorama, Berlin
- Pitti Immagine Uomo, FIrenze
- Première Vision, Párizs
- Premium, Berlin
- Supreme Women&Men, Düsseldorf
Őket kérdeztük 2019-ben:
Trendek, várakozások – 2019
- Balatoni Judit, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének főtitkára,
- Kokasné dr. Palicska Lívia, a Magyar Könnyűipari Szövetség elnöke,
- Törőcsik Mária, a Dr. Törőcsik Marketing Inspiráció – Fogyasztói Magatartás Kutató Intézet Kft. ügyvezető igazgatója,
- Németh Ákos geográfusmérnök, az Országos Meteorológiai Szolgálat főtanácsosa
Mit hoz a 2019-es esztendő?
- Géczi Gabriella, a Tamaris márka kizárólagos magyarországi képviselője,
- Norbert Scheele, a C&A Mode GmbH regionális igazgatója,
- Rozsnyai Zoltán, a Triumph International Budapest Kft. ügyvezetője, a sloggi márka regionális igazgatója,
- Vermes Péter, a Billerbeck Budapest Lakástextil Kft. ügyvezetője
25 év múltán
- Berendi András (Roland Zrt.)
- Binder Róbert (Binder Bizsu Kft.): Mi az, hogy strassz?
- Csaba Anna-Mária (DivatMarketing): Múlt nélkül jövő sincs
- Forgó Erika (Lilifo Kft.): Vannak kis boldogságok
- Megyesi László (Beriv Zrt.): Úgy, mint a nagyok
- Petróczy Judit (Aqua Szecesszió Manufaktúra): Új élet, kerámiával
- Punyi Attila (Xeno-Trade Kft.): Két lábon, előre
- Stróbli Hajnalka (Bahama Collection Kft.): Testvéri együttműködés
- Szigeti Szilvia (Eventuell Galéria): Csak összefogással megy és Texhibition
A cikkek szerzője a lap felelős szerkesztője: Csémi Klára
- Báder Miklósné, Hevesi NHISz (Szerző Dobos Emese)
Kiemelt gondolatok, témák – Interjúalanyaink, a cikkekben megszólaltatott szakemberek mondták
„Idén 8%-kal nőtt a minimálbér szintje. Ez az ágazatban – amint a cégek visszajelzéseiből kiderült – az elviselhetőség határát súrolja, sőt, sok helyütt fejtörést okoz ennek kigazdálkodása.”
– Dr. Kokasné dr. Palicska Lívia, az MKSZ elnöke (TRENDEK, VÁRAKOZÁSOK – 2019)
„Mind az online, mind az offline változások sokkolják a piacot, ezekkel szemben csak nagyon tudatos hozzáállással lehet fellépni.”
– Géczi Gabriella, a Tamaris márka kizárólagos magyarországi képviselője (MIT HOZ A 2019-ES ESZTENDŐ?)
„A szaklap az olvasók helyett dolgozik, összegyűjti, lefordítja, csoportosítja, házhoz szállítja az aktuális információkat! Megkíméli az olvasót az anyaggyűjtés időigényes feladatától!”
dr. Csaba Anna-Mária
Megkerülhetetlen, visszatérő téma a környezetszennyezés, a környezetvédelem
(Ébenfa és elefántcsont nélkül) Billerbeck Budapest Kft.
A fiatal felnőttek nemzedékét motiváló szempontokról érdemes a gyártóknak is tudniuk. Hol a válságérzet, hol a fogyasztás öröme foglalkoztatja. Máskor a közösségi szellem és az anyagiak vagy a környezetért való aggódás és a luxusmárkák állnak figyelme középpontjában.
MILYEN IS A Z GENERÁCIÓ? (Charlotte Schnitzspahn/ TextilWirtschaft)
Az utolsó 15 évben ugyan megduplázódott az értékesített ruhadarabok száma, de nem nőtt az ágazat forgalma. Más szóval: a termékek értéke már csak fele akkora, szóval vagy a minőségük romlott, vagy rendkívüli módon takarékoskodtak a gyártás és a feldolgozás során a környezet vagy a munkaerő kárára.
Maike Rabe professzor (IRÁNYT KELL VÁLTANI)
A MÁRKAŐRJÁRAT rovat idei cikkei
- Egymásra rezonáló ellentétek
Daige – Tóth Melinda. Kormos Anna Zsófia és Nagy Dávid Ádám – DAEZ. Lantos Olivér és Sasvári Áron – OST konzept.
- Hímzés, csipke, fenntarthatóság
Farkas Zsófia, FRKS Lingerie – Between, Szabó Csilla – Philomén, Csabai Zita
Szerző: Dobos Emese
A decemberi újságok kedvelt írása a különböző szempontok szerint összeállított divatmárka rangsor. Idei címe: EURÓPA LEGNAGYOBBJAI. Több oldalon keresztül közöltük a TextilWirtschaft elemzését: Milliárdos menő márkák, Arccal a fiatalok felé, Fékezett habzással, Hasít a sportszegmens, Újfajta gondolkodás, Jól fogy az olcsó.
Új témák – kereskedők számára profilbővítési lehetőség
Legalábbis annak szántam az illatszerekkel foglalkozó publikációt a decemberi lapban, azonban a régi újságok átlapozásakor felfedeztem egy 1998-ban megjelent, Konecsny Éva által írt cikket, amelynek Illatdivatok volt a címe.
Ezekről a vásárokról számoltunk be az elmúlt évben
2019-ben 3 jelentős budapesti divatkiállításról tudósíthattunk:
- Ludwig Múzeum: KIRÁLY TAMÁS OOUT OF BOKSZ
- CLARA – Kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
- Kiscelli Múzeum: Ragyogj!
MALŐR – évek óta először fordult elő, hogy egy fordítási hiba – félreérthető szóhasználat miatt tévesen közöltünk egy információt az egyik számban. Köszönjük az érintett partnerünk megértését!
Kattintások
A Google Analytics adatai alapján tavaly az öt legnézettebb oldal/cikk
- /divatlexikon/
- /a-neo-mint-a-jovo/
- /divattrendek-2019-osz-ferfi-felsoruhazati-trendek/
- /divattrendek-2019-osz-noi-felsoruhazati-trendek/
- /cecil-eredeti-es-mindig-divatos/
A trendek látogatottsága évek óta kiugróan magas. Nyilván sok a nem szakmai látogató, a vevők, a vásárlók egyre jobban tájékozódnak!
Csaknem azonos a mobilról (46,76%), illetve az asztali gépről (47,82%) a weboldalt látogatók aránya, a tabletezőké 5,43%.
38 hírlevelet kaptak tavaly a feliratkozott olvasóink, továbbra is mindenkinek lehetősége van kiválasztania a hírek közül az őt érdeklő anyagot.
Igyekszem a hírlevél kiküldése után a DivatMarketing Facebook oldalára (https://www.facebook.com/DIVATMARKETING) is feltölteni a cikkeket, ezek mellett érdekes, értékes hazai vagy nemzetközi híreket is meg szoktam osztani ezen a platformon.
Az év utolsó utalása: mint minden évben, idén is a dfv licenszdíj számlája decemberben érkezett meg. És bár a kiegyenlítés határidejében lenne még tartalék, sosem viszem át a következő évre, ez az utolsó utalásom az adott évben.
Az év utolsó e-mailje: a NAV-tól érkezett: Értesítő kiállításának időpontja: 2019.12.31. 23:35:33. Egy körlevél volt, de roppant barátságtalannak tartottam az időzítését.
Még egyszer eredményes, boldog évet kívánok!
Csaba Anna-Mária