Blog

Múlt és jövő: 2020 – 1995 – 2019

Új év, új szezonok, Új ESÉLYEK, új trendek – 2020

A cél terv nélkül nem más, mint vágy

 – Antoine de Saint-Exupery

Az előző év megerősített abban, hogy a lapkészítés fontos számomra, de muszáj lassítanom. Továbbá be kellett látnom, hogy a folyamatos tanulás mellett sem biztos, hogy lépést tudok tartani a legújabb technikai kihívásokkal, viszont a szakmai kíváncsiságom, érdeklődésem töretlen, talán ez pótolja a hiányokat. 
Az un. „cipő- és táskatrendes” kiadványok megjelenése idén is a Nemzetközi Cipő- és Bőr Szakkiállítás időpontjához igazodik. Emiatt annyira közel kerülne egymáshoz a ruhás és a cipős lap kiadásának időpontja, hogy elkerülhetetlenné vált az összevonásuk. Sajnos a decemberi lap kiadása évek óta ráfizetéses, nincs elegendő hirdető, így annak a kiadását felelőtlenség lenne megígérnem. Mindezeket figyelembevéve sok-sok számolás, egyeztetés után az alábbiak szerint változik a lap megjelenése: 
2020-ban két nyomtatott újság kiadására vállalkozom. Az alsó- és felsőruházati, valamint a cipő- és táskatrendek, kollekciók egy – egy összevont közös számban jelennek meg február és augusztus végén.

A weboldalra tavaly felkerült a 2019. évi Nemzetközi vásárnaptár, de kevesen   nézték. Nyilván van már más tájékozódási lehetőség, s mivel a vásári adatbázis nem olcsó, emellett sok munkát is jelent a magyarítása, a karbantartása pedig a folyamatos változások miatt szinte lehetetlen, 2020-ra már nem rendeltem meg a vásári adatokat.

Csak 2019. I. félévében 120 cikket töltöttem fel a weboldalra német licenszpartnerem útját követve, akik egyre több és egyre hosszabb írásokat közölnek online. Úgy tapasztaltam azonban, hogy ennyi hírre itthon nincs fogadókészség, ezért ígérem idén mérsékletet tanúsítok, igyekszem csak a legfontosabbakra koncentrálni.

Ennyi év után már elmondhatom, hogy van olyan feladat, ami nem esik nehezemre, könnyen elvégzem, és van, amiről szívesen lemondanék.  Ez azonban sajnos lehetetlen.   
Kevesebb szó esik erről, de az egyedül dolgozásnak van számos előnye is. Mivel az értékesítés, adminisztráció egy kézben van, kevesebb partnerrel tudok kapcsolatot tartani. A kapcsolataim azonban sokkal élőbbek, kevésbé felszínesek, jobban oda tudok figyelni rájuk. És ez kölcsönös. Meghallgatom őket, és ők is meghallgatnak engem. Nagyobb az egymás iránti bizalom, a tisztelet

Képzeld, van partnerem, aki több előfizetést rendel, akár úgy, hogy 25 újságot kér minden számból, amit ő oszt szét a partnerei között, és van, aki címeket küld, én postázom a lapokat a megadott címre. És van olyan partnerem is, aki hirdetést rendel, bár a lap olvasóközönsége nem elsőrendű célcsoportja, ő így támogatja a lap fenntartását. Köszönöm ezúton is a segítségüket, a bizalmukat, a támogatásukat!

Tartozz Te is a partnereim – előfizetők, hirdetők, támogatók körébe! Profitálj az erősségeinkből! Légy, maradj 2020-ban (is) a partnerünk! Használj, olvass minket! Hirdess, fizess elő!

2020-ban az első lap február 28-án fog megjelenni. Hirdetésmegrendelés határideje: február 01. 
Itt tudsz elérni levélben: info@divatmarketing.com, telefonon: +36/ 20 399 2543

Ha van eladó terméked, kollekciód, szolgáltatásod, és/vagy szeretnéd – tudod segíteni a lap fennmaradását, kérlek, tedd meg, jelentkezz! Köszönöm

Az elmúlt 25 év jelentősebb adatai

2019-ben jubiláltunk: a kezdetek óta összesen 171 DivatMarketing, néhány különszám (Sport, Lakástextil), 11 Divatlexikon, 12 nyomtatott Nemzetközi vásárnaptár jelent meg, 4 konferencia színesíti a palettát. 
Az induláskor vegyesen, fekete-fehér és színes oldalakkal jelent meg a lap, 2000 óta lett teljes egészében színes a DivatMarketing.  A polcon sorakoznak a bekötött példányok, a vastagabb gerinc jelzi az adott év terjedelmét – eredményességét is. A 2019. év lapjai már a könyvkötőnél vannak!

94 oldalas volt a legvastagabb DivatMarketing, 2007-ben jelent meg
A legszebb címlap? Ezt nem én vagyok hivatott eldönteni, kis ízelítő a legjobbakból

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

KONKRÉTUMOK, KIEMELÉSEK, KATTINTÁSOK – 2019

Köszönöm Hirdetőinknek, Előfizetőinknek és Olvasóinknak, hogy 2019-ban is velünk tartottak! 

A címlapok

A tények

Kis bizonytalanságban telt el a tavalyi év. 16 éve, amikor átvettem a lap kiadását, pontosan elhatároztam, mikor, hány éves koromban fogom abbahagyni a munkát. Mivel azonban – legalábbis egyelőre – nem találtam meg a lap kiadását folytató céget/személyt, ez az időpont folyamatosan kitolódik. Én pedig kételkedek időnként, hogy

  • megfelelően látom-e még el az egyes feladatokat,
  • hasznos-e, nyújt-e plusz tudást, ismeretet az olvasóknak a lap?
  • van-e, lesz-e elegendő érdeklődés, fizetőképes kereslet – elegendő hirdető a lap fenntartásához?

A tavalyi év eredményességét jelentősen befolyásolta az előfizetői bevétel csökkenése. Mivel kételyeim voltak a folytatást illetően, tavaly egyáltalán nem küldtem előfizetést meghosszabbító leveleket.  

Közben  természetesen arra törekedtem, hogy mindez ne érződjék az újság tartalmában.   
2019-ben 5 újság jelent meg, összesen 314 oldalon. 161 oldalon divatcikkek, divattrendek, 63 oldalon üzleti témájú írások. 11 nemzetközi szakvásáron jelent meg a DivatMarketing.

A Textilwirtschaft nemzetközi szakvásárokon kiállítóként, standdal is megjelenik. 2019-ben ismét lehetőségünk volt ezekre a rendezvényekre DivatMarketinget kiküldeni. Az elmúlt évben az alábbi szakvásárokon szerepelt a TW kiadványai között a DivatMarketing:

  •  Gallery Shoes, Düsseldorf
  • Gallery, Düsseldorf
  • ILM
  • MFS Munich Fabric Start
  • Munich Fabric Start, München
  • NEONYT (Ethical Fashion Show and Green Showroom)
  • Panorama, Berlin
  • Pitti Immagine Uomo, FIrenze
  • Première Vision, Párizs
  • Premium, Berlin
  • Supreme Women&Men, Düsseldorf

Őket kérdeztük 2019-ben:

Trendek, várakozások – 2019

  • Balatoni Judit, a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének főtitkára,
  • Kokasné dr. Palicska Lívia, a Magyar Könnyűipari Szövetség elnöke,
  • Törőcsik Mária, a Dr. Törőcsik Marketing Inspiráció – Fogyasztói Magatartás Kutató Intézet Kft. ügyvezető igazgatója,
  • Németh Ákos geográfusmérnök, az Országos Meteorológiai Szolgálat főtanácsosa

Mit hoz a 2019-es esztendő?

  • Géczi Gabriella, a Tamaris márka kizárólagos magyarországi képviselője,
  • Norbert Scheele, a C&A Mode GmbH regionális igazgatója,
  • Rozsnyai Zoltán, a Triumph International Budapest Kft. ügyvezetője, a sloggi márka regionális igazgatója,
  • Vermes Péter, a Billerbeck Budapest Lakástextil Kft. ügyvezetője

 25 év múltán

  • Berendi András (Roland Zrt.)
  • Binder Róbert (Binder Bizsu Kft.): Mi az, hogy strassz?
  • Csaba Anna-Mária (DivatMarketing): Múlt nélkül jövő sincs
  • Forgó Erika (Lilifo Kft.): Vannak kis boldogságok
  • Megyesi László (Beriv Zrt.): Úgy, mint a nagyok
  • Petróczy Judit (Aqua Szecesszió Manufaktúra): Új élet, kerámiával
  • Punyi Attila (Xeno-Trade Kft.): Két lábon, előre
  • Stróbli Hajnalka (Bahama Collection Kft.): Testvéri együttműködés
  • Szigeti Szilvia (Eventuell Galéria): Csak összefogással megy és Texhibition

A cikkek szerzője a lap felelős szerkesztője: Csémi Klára

  • Báder Miklósné, Hevesi NHISz (Szerző Dobos Emese)

Kiemelt gondolatok, témák – Interjúalanyaink, a cikkekben megszólaltatott szakemberek mondták

„Idén 8%-kal nőtt a minimálbér szintje. Ez az ágazatban – amint a cégek visszajelzéseiből kiderült – az elviselhetőség határát súrolja, sőt, sok helyütt fejtörést okoz ennek kigazdálkodása.”

– Dr. Kokasné dr. Palicska Lívia, az MKSZ elnöke (TRENDEK, VÁRAKOZÁSOK – 2019)

„Mind az online, mind az offline változások sokkolják a piacot, ezekkel szemben csak nagyon tudatos hozzáállással lehet fellépni.”

Géczi Gabriella, a Tamaris márka kizárólagos magyarországi képviselője (MIT HOZ A 2019-ES ESZTENDŐ?)

„A szaklap az olvasók helyett dolgozik, összegyűjti, lefordítja, csoportosítja, házhoz szállítja az aktuális információkat! Megkíméli az olvasót az anyaggyűjtés időigényes feladatától!”

dr. Csaba Anna-Mária

Megkerülhetetlen, visszatérő téma a környezetszennyezés, a környezetvédelem

(Ébenfa és elefántcsont nélkül) Billerbeck Budapest Kft.

A fiatal felnőttek nemzedékét motiváló szempontokról érdemes a gyártóknak is tudniuk. Hol a válságérzet, hol a fogyasztás öröme foglalkoztatja. Máskor a közösségi szellem és az anyagiak vagy a környezetért való aggódás és a luxusmárkák állnak figyelme középpontjában.

MILYEN IS A Z GENERÁCIÓ?

Az utolsó 15 évben ugyan megduplázódott az értékesített ruhadarabok száma, de nem nőtt az ágazat forgalma. Más szóval: a termékek értéke már csak fele akkora, szóval vagy a minőségük romlott, vagy rendkívüli módon takarékoskodtak a gyártás és a feldolgozás során a környezet vagy a munkaerő kárára.

Maike Rabe professzor (IRÁNYT KELL VÁLTANI)

A MÁRKAŐRJÁRAT rovat idei cikkei

  • Egymásra rezonáló ellentétek

Daige – Tóth Melinda. Kormos Anna Zsófia és Nagy Dávid Ádám – DAEZ. Lantos Olivér és Sasvári Áron – OST konzept.

  • Hímzés, csipke, fenntarthatóság

Farkas Zsófia, FRKS Lingerie –  Between,  Szabó CsillaPhilomén, Csabai Zita

Szerző: Dobos Emese

A decemberi újságok kedvelt írása a különböző szempontok szerint összeállított divatmárka rangsor. Idei címe: EURÓPA LEGNAGYOBBJAI. Több oldalon keresztül közöltük a TextilWirtschaft elemzését: Milliárdos menő márkák, Arccal a fiatalok felé, Fékezett habzással, Hasít a sportszegmens, Újfajta gondolkodás, Jól fogy az olcsó.

Új témák – kereskedők számára profilbővítési lehetőség 

Legalábbis annak szántam az illatszerekkel foglalkozó publikációt a decemberi lapban, azonban a régi újságok átlapozásakor felfedeztem egy 1998-ban megjelent, Konecsny Éva által írt cikket, amelynek Illatdivatok volt a címe.

Ezekről a vásárokról számoltunk be az elmúlt évben

2019-ben 3 jelentős budapesti divatkiállításról tudósíthattunk:

  • Ludwig Múzeum: KIRÁLY TAMÁS OOUT OF BOKSZ
  • CLARA – Kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban
  • Kiscelli Múzeum: Ragyogj!

MALŐR – évek óta először fordult elő, hogy egy fordítási hiba – félreérthető szóhasználat miatt tévesen közöltünk egy információt az egyik számban. Köszönjük az érintett partnerünk megértését!

Kattintások

A Google Analytics adatai alapján tavaly az öt legnézettebb oldal/cikk

  1. /divatlexikon/
  2. /a-neo-mint-a-jovo/
  3. /divattrendek-2019-osz-ferfi-felsoruhazati-trendek/
  4. /divattrendek-2019-osz-noi-felsoruhazati-trendek/
  5. /cecil-eredeti-es-mindig-divatos/

A trendek látogatottsága évek óta kiugróan magas. Nyilván sok a nem szakmai látogató, a vevők, a vásárlók egyre jobban tájékozódnak!

Csaknem azonos a mobilról (46,76%), illetve az asztali gépről (47,82%) a weboldalt látogatók aránya, a tabletezőké 5,43%.

38 hírlevelet kaptak tavaly a feliratkozott olvasóink, továbbra is mindenkinek lehetősége van kiválasztania a hírek közül az őt érdeklő anyagot.

Igyekszem a hírlevél kiküldése után a DivatMarketing Facebook oldalára (https://www.facebook.com/DIVATMARKETING) is feltölteni a cikkeket, ezek mellett  érdekes, értékes hazai vagy nemzetközi híreket is meg szoktam osztani ezen a platformon.  

Az év utolsó utalása:  mint minden évben, idén is a dfv licenszdíj számlája decemberben érkezett meg. És bár a kiegyenlítés határidejében lenne még tartalék, sosem viszem át a következő évre, ez az utolsó utalásom az adott évben.

Az év utolsó e-mailje: a NAV-tól érkezett: Értesítő kiállításának időpontja: 2019.12.31. 23:35:33.  Egy körlevél volt, de roppant barátságtalannak tartottam az időzítését.

Még egyszer eredményes, boldog évet kívánok!

  Csaba Anna-Mária

Előfizetés a magazinra Médiaajánló Feliratkozás