Ajánlás: VASÁRNAPI ÚJSÁG. 43. 1904. 51. ÉVFOLYAM. arcanum.hu
Soha semmiféle korban nem volt még a divat elterjedése olyan általános, mint manapság. Régente, mikor a divat már nagy hódításokat tett, mint a renaissance-korban, vagy a franczia királyság utolsó időszakában, hatása jóformán teljesen egy meghatározott társadalmi osztályra, vagy egy országra szorítkozott. Ma ellenben hatása körébe vonta az egész művelt emberiséget. S e mellett régi időben nem változott s nem is változhatott a divat oly gyorsan. Mivel pedig a divat az ipar által szolgáltatott szükségletek nagy részének szabályozója, a közgazdasági életre való igen nagy fontossága nyilvánvaló.
Nagyban emeli ezt a fontosságát az, hogy tulajdonképen maga az ipar teremti a divatot, amiben fő szerepe az iparosok közti versenynek van. Hogy versenytársát legyőzze, az iparos folyton azon töri a fejét, hogy mennél tetszetősebb, a tömeg ízlésének megfelelő és ujdonszerű árút állíthasson elő. Mivel az árat s az anyag minőségét egy bizonyos határon túl nem lehet fokozni vagy alászállítani, a verseny főkép a czikkek «eredetisége» terén mozog. Az olyan posztógyár, melynek posztója nem felel meg a mai divatnak, akármilyen jó posztót állít elő, nem bir megélni. S mivel az üzletek bizonyos csoportjában az a fődolog, hogy a vevőben a vásárlás, természetesen a náluk vásárlás kedvét, vagy épen szükségérzetét felköltse, ezért szülője az üzleti verseny a divat gyors változásainak. A gyárosok egész sereg embert foglalkoztatnak, akik folyton új meg új mintákon törik a fejüket, hogy újdonságaikkal lefőz-zék a versenytársat, az újítás valóságos lázas méreteket ölt.
Természetesen, hogy a gyárosoknak ez a versenye meghozza az eredményt, a divat folytonos változását, ahhoz más tényezők is kellenek. Ezek a tényezők a társadalomban gyökereznek.
A gyárosok egyik fő fogása az, hogy gyártmányaiknak igyekeznek azt a színt adni, mintha ezek a társadalom legfelsőbb rétegeinek az Ízlését, a szükségleteit szolgálnák. A kereskedő-segéd büszke, ha azt hallja, hogy a mágnások is olyan inget viselnek, mint ő, a szobalánynak legfőbb vágya, hogy a «nagyságával» egyforma kalapban járhasson, a nyárspolgárnőnek nincs nagyobb öröme, mint ha azt hallja, hogy a lakása úgy van berendezve, mint valami grófnőé. Ez a vágy a felsőbb társadalmi rétegek élet-módja után ősrégi, de soha még oly mértékben ki nem elégülhetett, mint ma, mikor a tekhnika annyira haladt, hogy alig van az a finom anyag és komplikált forma, melyet ne lehetne látszatra hasonlón, de az eredeti árnak tizedrészeért előállítani.
E mellett manapság a legújabb divatok ismerete elterjed azonnal mindenüvé. Még nem is oly nagyon régen, ha például a divatárú-üzlet utazója megérkezett a kis városba, köréje gyülekezett a bámuló nézők csoportja s nem győzték eléggé csodálni a meglepő újdonságokat. Ma a legutolsó faluban élő kisasszonyok is rendszerint előbb tudják a divatlapból a legújabb újdonságokat, mintsem a kereskedő beszerezhetné. S ha divatba jön pl. egy bizonyos formájú és anyagú köpeny, melynek ára 100 korona, néhány hét múlva okvetlenül lehet kapni vele tökéletesen egyformát 40 koronáért. S az «előkelő úr», a ki büszkén viszi kezében ezüst fogantyús új divatú botját, abban a tudatban, hogy ilyent nem viselhet mindenki, csakhamar egész sereg ugyanoly botot lát, csak a fogantyúja van ezüstözött pléhből. Alig hogy fölmerül egy divat a legelőkelőbb társaságban, már elveszti az értékét azzal, hogy az «alsóbb» osztályok elsajátítják. Elvégre a «nagysága» csak nem járhat ugyanolyan kalapban, mint a szobalánya? Kénytelen tehát új divathoz szegődni, melyet aztán megint hamarosan elfogad a szobalány is és így megy a dolog a világ végéig.
Nyilvánvaló, hogy az iparnak ez az örökös divatváltozás a legnagyobb teher, mert arra kényszeríti, hogy óriási költséggel és fáradsággal untalan új meg új mintákat állítson elő s még nagyobb költséggel és fáradsággal alkalmazza a termelés módjait a megváltozott igényekhez. S mégis az ipar maga teremti a folyton változó divatokat, mert nem lehet el nélkülük, mert ezáltal éri el tömegesen előállított árúinak tömeges fogyasztását. Ezért méltán lehet mondani, hogy a divat hajtóereje az ipar sok ágának is.
EGYVELEG
* Nevezetes biblia. A stockholmi királyi könyvtárban őrzött biblia160 szamárbőrre van írva. A 309 lap mindegyike majdnem harmadfél láb hosszú és 20 hüvelyk széles A könyvtáblák négy hüvelyk vastag tölgyfa deszkából készültek.
* Mielőtt az arabs özvegy újból férjhez menne egy nappal az esküvő előtt első férje sírját látogatja meg, hol az elhunytat térden állva arra kéri, hogy ne nehezteljen rá s ne féltse. Hogy pedig ezt elhigyje, a nőnek valami áldozatot kell hoznia. E czélra egy-két viztömlővel megrakott szamarat visz magával. A szokásos imák elmondása után a vizet a sírra önti, mivel állítólag az elhunyt férj haragját és féltékenységét lecsillapítván, most már nyugodt lélekkel megy szive második választottjához.
* Szent-Pétervárt és Londont eddigelé ellenség nem foglalta el, míg Európa többi nagy városai hosszabb vagy rövidebb ideig kivétel nélkül voltak már ellenség hatalmában.
* A világ leggazdagabb emberének jelenleg sokan Beit Alfrédot mondják, ki Dél-Afrikában huszonöt év alatt állítólag 4800 millió koronát gyűjtött össze.
* A párisi «Bon Marché» czimű áruház négyezer alkalmazottja az óriási üzlet külön e czélra berendezett helyiségeiben reggeliz és ebédel. A főzést hatvan szakács és száz cseléd végzi
* Lóhús-mérés. Berlinben évenként 13 ezer darab ló kerül a vágóhídra. A lóhúst leginkább a szegényebb sorsú lakosság fogyasztja, mivel a marhahús igen drága. Párisban ez idő szerint már 250 olyan mészárszék van, melyek ajtaja felett egy-egy aranyozott lófej azt jelezi, hogy ott lóhúst mérnek. Páris lóhus-szükségletére évenként 30 ezer ló kell.
