Az elmúlt hetekben olyan helyzetbe kerültem, amire nem lehet felkészülni. Egy teljesen hétköznapi megfázás után hirtelen nagyon rosszul lettem. Fulladtam, minden mozdulat nehezemre esett. Mint később kiderült: kétoldali tüdőembóliát kaptam, amelynek hátterében – számomra teljesen észrevétlenül – egy a lábamban lévő mélyvénás trombózis állt. Különös, szinte sorsszerű egybeesés, hogy éppen az előző nap üzemeltem be a Gondosórámat. Amikor szombat reggel rám tört a fulladás, és már alig tudtam beszélni vagy mozogni, megnyomtam a gombot. A diszpécserek azonnal látták az adataimat, és lenyűgöző gyorsasággal, szervezettséggel riasztották az ügyeletet és a mentőket.
Akik értem jöttek, már az első vizsgálatnál tudták, hogy óriási a baj. A Szent Imre Kórház sürgősségi osztályára szállítottak, ahol azonnali és rendkívül figyelmes ellátást kaptam. Visszagondolva elképesztően hálás vagyok azért a fiatal ügyeletes orvosért, aki ahelyett, hogy a rutinmegoldást választotta volna, naprakész volt: tudott egy egészen új, speciális eljárásról, amelyre alkalmasnak gondolt az általános állapotom miatt, és azonnal intézkedett. Felvette a kapcsolatot a Városmajori Klinikával, elvégezte a szükséges vizsgálatokat, és már szállítottak is tovább.
Szombat este a Városmajorban három fiatal orvos összehangolt, precíz munkával elvégezte a műtétet: egy Magyarországon még teljesen új, katéteres eljárással távolították el a vérrögök jelentős részét. Amikor egy hónappal később a kontrollon megkérdeztem, hány ilyen úttörő beavatkozást végeztek eddig, a kezelőorvosom azt mondta: mindössze harmincat. Ez a három elhivatott fiatal szakember tanulta meg és hozta el nekünk ezt a csúcstechnológiát, amely szó szerint az életemet mentette meg.
Néhány nap kórházi megfigyelés után hazajöhettem. Még lábadozom, nem vagyok teljesen a régi, de már mérföldekkel jobban érzem magam.
Ez a bejegyzés azonban nem a betegségről szól, hanem azokról az emberekről, akik ott álltak mellettem. A mentősökről, a Szent Imre Kórház sürgősségi osztályának dolgozóiról és a Városmajori Klinika orvosairól, ápolóiról, akik hétvégén, éjszaka és nappal is a legnagyobb koncentrációval és mély emberséggel végezték a munkájukat.
Sokat olvasunk mostanában a hazai egészségügyről – és sajnos nem mindig jót. Én most a saját bőrömön az ellenkezőjét tapasztaltam: maximális figyelmet, villámgyors és professzionális döntéseket, magas szintű szakmai tudást és valódi, meleg emberi hozzáállást.
Ezt szerettem volna szívből megköszönni. És talán azt is megmutatni: néha tényleg egyetlen pillanaton, az orvosok naprakészségén és egyetlen jó döntésen múlik minden. Azon, hogy a hozzáértők nem hagynak magadra, hanem összefognak az életedért.
dr. Csaba Anna-Mária
Kiegészítés
A történethez hozzátartozik, hogy a beavatkozás után még egy jó hónapig kínzott egy borzasztó köhögés. Emiatt elküldtek a tüdőgondozóba, ahol a szakorvos is teljesen le volt nyűgözve a zárójelentésem elolvasásakor – ő maga sem hallott még erről a rendkívül modern eljárásról. (A köhögés szerencsére azóta teljesen elmúlt.)
(A nap, amikor a Gondosóra és a Városmajor Klinika megmentette az életemet)
