Bagatell? Sajnos nem – Napról napra II.
Nemcsak a nagyhét és a húsvét idejére csendesedtem el; ez már korábban elkezdődött. Mindig azt hittem, erősebb leszek, ha úgy alakul, a munka – ahogy másfél évtizeddel ezelőtt is – segít majd túlélni az élet által épp ránk szabott nehézségeket. De akár az eltelt évek, akár az életkorom miatt, vagy talán a másféle érintettség okán, mostanában ez sajnos nem igazán sikerül.
A munka nem kapcsol ki, nem váltok át egy másik üzemmódra, ahogy korábban történt. Próbálok lavírozni, legalább a legszükségesebb munkafeladatokat elvégezni, de be kell lássam, legtöbbször nem megy. Tulajdonképpen december közepe óta lejtmenetben vagyunk, és három hete nagyon bedurvultak az események; már nemcsak lelkileg, fizikailag is kimerítenek a mindennapok, ezért csak ritkán – a megszokottnál is ritkábban – jelentkezem. Ezért
érdemes két hírlevél között ránézni a weboldalra, oda még időben töltögetek fel anyagokat, de összeszervezni, megcsinálni a hírlevelet, erre már nem marad energiám.
Pedig a sok rossz dolog mellett nagyon sok jót is megtapasztaltam: emberséges, segítőkész orvosok, nővérek; mindenhol segítenek, támogatnak, fogadnak. Bő egy hete jelentkeztünk, és ma már kezd nálunk egy a Máltai Szeretetszolgálattól érkező háziápoló, aki ezentúl naponta fog jönni. Ennek ellenére nehéz elviselnem a mindennapokat.
A férjemmel az elmúlt több mint 50 év alatt szoros közösséget alkottunk, működő, bevált munkamegosztással; ez tavaly kezdett megváltozni, december óta pedig teljesen felborult. Próbálok helytállni, megtanulni, amit eddig nem tudtam, nem kellett foglalkoznom vele, de mára az én feladatommá lett.
A gyerekeim nagyon sokat segítenek, mégis enyém a nagyobb feladat. És új dolgokat kell(ene) megtanulnom, elsajátítanom, elvégeznem, ami nagyon nehezen, sok-sok sírással sikerül (úgy sem mindig).
Az írás mindig is segített feldolgozni a nehézségeket, így történt ez a fiam balesete után is. Akkor indítottuk el a csabapeter.hu blogot, de nekem többre, másra is szükségem volt. 2008. november 29. kezdtem és 2015. október végéig vezettem egy Napról napra „naplót” a laptopomon, ahol őszintén – magamnak leírtam, mi történt, mit érzek, mi foglalkoztat. Pár éve ki is nyomtattam, az éjjeliszekrényemben várja, hogy egyszer, ha elég erősnek érzem magam, el is olvassam. Ennek még nem jött el az ideje.
Most, hogy újabb nehéz időszakot élünk, ismét az íráshoz fordulok (persze kicsit másképp), hogy megkönnyebbüljek és erőt merítsek. Elindítok – magamnak – egy Napról napra 2. blogot, mert egyrészt olyan gyorsan történnek a dolgok, hogy képtelenség megjegyezni, másrészt remélem, hogy legalább részben segít levezetni a bennem lévő feszültséget.
Csaba Anna-Mária
