– Winston Churchill
Évforduló
A mai bejegyzés színtiszta magánügy. Régóta terveztem, hogy egyszer írok néhány szót magamról, magunkról. A mai nap erre alkalmasnak látszik. Nem akarok senkit befolyásolni, megnyerni, egyszerűen csak leírom. Ez vagyok, ilyen vagyok. Talán átsüt a munkámon is.
Sokan ismernek személyesen, többen már a családom egy-egy tagjával is találkoztak, illetve a Facebook-os ismerőseim időnként láthatnak családi, unokás képeket is rólunk. Család, mindenekelőtt egy férj áll mellettem. Ez látványosabb, mióta otthon dolgozom, a vállalkozói lét velejárója is, bár valójában korábban kezdődött. Éppen 42 éve, amikor egyetemistaként összekötöttük az életünket. Ma vagyunk 42 éves házasok. Nem kerek, de elég sokatmondó szám, ennyi éve élünk együtt. A férjem Csaba Gábor. Annyi minden – jó dolog és valódi tragédia történt velünk ezek alatt az évtizedek alatt, amelyeket együtt próbálunk túlélni, átvészelni.
Szeretem a „házastárs” szót. Szerencsém van – volt, hogy olyan emberrel kötöttem össze az életemet, akivel azonos az értékrendünk, így az élet fontos kérdéseiről nem kell meggyőzzük a másikat. Kölcsönösen segítjük, támogatjuk egymást. Rengeteg erőt ad, felvidít, ha kell, és szigorú kritikus is, ha arra van szükség. Nincs széthúzás közöttünk, a család az első, ennek van abszolút prioritása az életünkben. Nagyon jó, hogy meg tudjuk beszélni a munkahelyi gondjainkat, problémáinkat is, biztosan nem itt tartanék, ha otthon nem kapnék ennyi segítséget. A férjem elnéző, ha nincs idő a házimunkára, automatikusan vállalja át a feladatokat (mostanában ez elég sűrűn fordul elő.) Természetesen ez kölcsönös. Persze nálunk is előfordul tányércsörgés, sok dologról messze nem egyformán gondolkozunk, de a fő kérdésekben egyetértettünk, a másik számára fontos dologban támogatjuk, segítjük egymást! Magánéletben és munkában. Sikerben és kudarcban. Örömben és bánatban.
És persze nem én lennék, ha nem idézettel kezdtem volna a mai bejegyzést. Talán egyszer eljön annak is az ideje, hogy eláruljam, ezek mikor költöztek be az életembe, miért váltak fontossá számomra.
Csaba Anna-Mária
