Elhunyt Lódi György, az MTV Híradó korábbi miskolci tudósítója
Hosszan tartó súlyos betegség következtében, 81 éves korában meghalt Lódi György, a Magyar Televízió korábbi szerkesztő-műsorvezetője Miskolcon – közölte a család szombaton az MTI-vel.
A közlemény szerint Lódi György a Miskolci Egyetem gépészmérnöki karán tanult, amikor először kapcsolatba került a médiával: kezdetben az egyetemi rádióban segített, majd a Magyar Rádió Miskolci Körzeti Stúdiójában figyeltek fel jellegzetes, összetéveszthetetlen hangjára. 1966-ban az MTV helyi operatőre mellett dolgozott és ismerkedett meg a szakma alapjaival, volt hangtechnikus, világosító és alkalmanként riporter.
Lódi György 1971-ben részt vett a „Riporter kerestetik” című vetélkedőben, innen egyenes út vezetett ahhoz, hogy munkát is kapjon a közmédiában. Egy év rádiózás után 1972-ben lett az MTV Híradójának észak-magyarországi tudósítója. Pályafutása alatt több ezer hírt osztott meg a nézőkkel, akik műsorvezetőként is láthatták rendszeresen.
Riportjai számtalan egyéb műsorban, magazinban is láthatóak voltak, több dokumentumfilm szerkesztő-riportere is volt. 1997-ben az ő vezetésével kezdte meg működését az MTV Miskolci Körzeti Stúdiója, amelynél 2003-ig, nyugdíjazásáig dolgozott. (MTI)
Lódi György az unokabátyám volt
Sok évvel ezelőtt nem sikerült velem riportot készítenie, most ezzel a bejegyzéssel talán jóváteszem – pótlom az 54 évvel ezelőtti mulasztásomat!
Édesanyám miskolci, pontosabban diósgyőri volt. Anyai ágon egy bátyám, 5 unokabátyám van, én vagyok a legfiatalabb és az egyetlen lány. Nagyon gyakran nyaraltunk a nagyszüleimnél, minden nyáron, szünetben és akkor is, ha hosszabb ideig betegeskedtünk, hiszen a munkából akkoriban nem lehetett hiányozni. Életem legszebb nyarait ott töltöttem. Lódi György édesanyja édesanyám húga, a keresztanyám volt. A nagyszülőkkel egy házban éltek Diósgyőrben, a Görögszőlő alatt, ezért is vele alakult ki a legszorosabb kapcsolatom. Édesanyámék és Gyuri szülei is imádtak túrázni, rengeteget jártunk a Bükkbe, gyakran utaztunk a „kisvasúttal”, ami a házuk előtt ment el. Imádtam a bejárati lépcsőn ülve olvasni, keresztszüleimnek sok számomra új könyve volt. Sokat korholtak is amiatt, hogy menjek játszani, ahelyett, hogy egész nap a könyveket bújom. Játszani leggyakrabban a Drenka-hegyre jártunk. Mivel én voltam az egyetlen lányunoka, nagymamám igyekezett kényeztetni. Ezt a fiúk egyáltalán nem vették jó néven, ahol csak lehetett megbosszulták. Igen találékonyak voltak abban, hogyan tudnák ezt rajtam megtorolni.
Felnőtt koromra persze megváltozott a viszonyunk, Gyuri volt a kísérőm a szalagavató -bálon, sokan irigykedtek a magas, jóképű, jellegzetes hangú kísérőmre.
1971-ben már egyetemista voltam, amikor Gyuri benevezett a Riporter kerestetik vetélkedőre. Egy alkalommal hirtelen jött ötlettől vezérelve meg akart hívni „figyelemfelkeltő” riportalanynak, mivel egyetemistaként idegenvezetőként is dolgoztam. Azonnal kellett volna mennem, de akkor még nem lévén mobiltelefon, nem tudott elérni. Talán ezzel a bejegyzéssel kicsit jóváteszem az akkori mulasztásomat!
Szoros kapcsolatban maradtunk. Személyesen évek óta már ritkábban, csak nagyobb családi események alkalmával találkoztunk, de telefonon tartottuk a kapcsolatot. Nem múlhatott el névnap, születésnap, ünnepnap, hogy ne beszéltünk volna egymással. Ha Budapestre jöttek, mindig valamilyen miskolci – pontosabban szerencsi édességgel lepett meg! Miközben felelevenítem az emlékekeinket, képet keresek, stílszerűen egy „EREDETI SZERENCSI Mogyorókrémmel töltött csokoládét” majszolok.
Ízig-vérig miskolci – diósgyőri maradt, igazi lokálpatrióta volt!
Hiányozni fog! Az öt unokabátyám közül ő ment el utolsónak! Nyugodjon békében!
Csaba Anna-Mária
