Az egyik első idegennyelvű marketing témájú könyv, amit olvastam, a POPCORN Report volt. Az amerikai, Faith Popcorn a szerzője, 1991-ben jelent meg. Én persze németül vettem meg a kilencvenkettes kiadását. Arra már nem emlékszem, hol tudtam megrendelni, és arra sem, hol hallottam róla. Ami a legjobban megfogott benne, hogy egy a legkülönbözőbb foglalkozású és iskolázottságú emberekből szerveződött egy nagyon nyitott elméjű „baráti társaság”. Idődől-időre találkoztak, megvitatták a jövőre vonatkozó elképzeléseiket. Nagyon tetszett, szokatlan, érdekes volt ez a problémamegoldás. Talán emiatt is terveztem már régóta, hogy elmegyek- részt veszek egy mastermind programon. Izgatott milyen lehet, hogy működik, kíváncsi voltam más szakmabeliek véleményére.
Megígértem, hogy idén ismét szervezek DivatMarketing konferenciát. Ehhez azonban számomra az is szükséges, hogy meghallgassak előadókat, aktuális témákat keressek. Eddig ez az év erről is szólt, sűrű volt a „konferencia – táncrendem”, új témákat keresve elég sok előadáson voltam.
És a héten régi vágyam is teljesült. Nemrég jelentkeztem egy április végi kétnapos mastermind programra. Ismertem és megbíztam a szervezőben, ő volt a garancia számomra. Persze tudom, hogy tőlem függ, mennyit hozok ki majd ebből a két napból. A másokra figyelés nem nehéz, a kihívás számomra két dologban rejlett:
- attól tartottam, hogy az ott elhangzó modern, korszerű marketing, internetes ismeretek meghaladják a „képességeimet” és nem fogok tudni lépést tartani a többiekkel. Ezért kár volt izgulnom.
- az évek során elkövetett szakmai hibáimat, tévedéseimet nagyrészt tudom, de beszélni ezek okairól, gyökereiről számomra nagyon komoly erőpróba.
Hogy meg tudjak nyílni, és több ember előtt tudjak beszélni a munkával kapcsolatos személyes elakadásaimról, ez nagyon komoly küzdelem. Beiratkoztam jó néhány évvel ezelőtt emiatt egy kommunikációs tréningre is, de bevallom, meg sem próbáltam, egyáltalán nem tudtam idegenek előtt szóba hozni azt, ami miatt jelentkeztem.
Pár évvel később ismét megkiséreltem, szerződtem egy coachcsal. Olvastam az írásait, de személyesen sosem találkoztunk. Azt gondoltam, a személyemet, engem ismerve lehet csak képes arra, hogy segítsen a tovább lépésben. Kifizettem a megállapodás szerint egy az én számomra elég jelentős összeget egy bizonyos időtartamra. És a legelején őszintén beszéltem magamról. Szembesülnöm kellett azzal, hogy utólag ez nagyon zavart. Magam sem tudom, mit vártam. Együttérzést, sajnálatot, semlegességet?
Csak az eredményt tudom. Ezután „tudat alatt” bojkottáltam a közös munkát, képtelen voltam együtt dolgozni az illetővel, kiszolgáltatottnak éreztem magam. Soha többet nem tudott őszinte reakciókat, válaszokat kihozni belőlem. Hogy ebben mennyi volt az én hibám, és mennyi az ő valószínűleg kevés tapasztalata, nem tudom. A közös, megvalósult időpontok árát levonva egy idő múlva felajánlotta, hogy visszautalja a befizetett összeget. Elfogadtam.
Nagy lépés volt számomra, hogy a weboldalra, a Rólunk részbe tavaly feltöltöttem néhány gondolatot, leginkább azért, hogy magyarázatot adjon a kevésbé nyitott magatartásomra, hogy miért mozdulok ki nehezebben az „irodából”. És ma már részben abban is reménykedem, talán már nem a sajnálat jut az eszébe annak, aki elolvassa, megismer minket, sokkal inkább a követendő példát látják, hogy nem szabad feladni, és hogy egy támogató, összetartó család mi mindenre képes.
Most is nagyon izgultam, megrendített, amikor magamról, a velünk történt dolgokról beszéltem, arról, hogy ez milyen hatással volt – van a munkámra, a viselkedésemre. De úgy éreztem, megrekedtem egy állapotban, és enélkül nincs lehetőségem a fejlődésre.
Természetesen ezek után sem tervezem, hogy úton útfélen magamról beszéljek. Azért írtam erről, mert talán Neked is akad lebontani való, a kibontakozásodat akadályozó nehézség az életedben. Bevallom, utána éjszaka nem sokat aludtam. De túléltem.
És másnap reggel, amikor ismét én voltam soron, már nyugodtan el tudtam mondani, hogy nem szoktam a magánéleti gondjaimról, főleg nem nyilvánosság előtt beszélni, néhány partnerem ismeri csupán ezt az oldalamat is. A lényeg, hogy kihasználtam a lehetőséget és kicsit korrigáltam az előző nap rólam kialakított szakmai képet, meséltem még arról, mit miért teszek, milyen szakmai döntéseket hoztam az elmúlt másfél évtizedben. Nem volt kellemes másoktól visszahallani, mennyire amatőr módon kezelek – kezeltem bizonyos feladatokat, viszont jó volt megismerni a javaslatokat, hogyan lehetne tovább lépnem, konkrétan mi lenne a tennivalóm.
Így utólag is úgy érzem, jó döntés volt a részvétel, ráadásul egy akadályt, magamat legyőztem. Tanultam, hasznosítható javaslatokat kaptam, és talán én is tudtam néhány ésszerű javaslatot, ötletet adni a többi résztvevő számára.
Ráadásul az országnak, Nógrád megyének számomra teljesen ismeretlen részén jártam, a Berceli Kastélyban:
Mastermind – pipa, ez is megvolt.
Utóirat
DÉJA VU. Este érkeztünk, a helyszín régi MDI-s (Magyar Divat Intézet) emlékeket idézett fel bennem. Annak idején, amikor még nem volt szokás, többször is voltunk a Hédervári Kastélyban, ma azt mondanánk csapatépítő tréningen. A József körúti házat bezártuk, mindenki – a portástól a vezetőkig hivatalos volt a részvételre, saját MDI-s buszunkkal mentünk. Alkalom, lehetőség volt arra, hogy a résztvevő munkatársak kérdezzenek, választ kapjanak az MDI-vel kapcsolatos kérdéseikre, ill. mi vezetők is részletesebben kifejthettük, közvetlenül tőlünk hallhatták a munkatársak, beosztottak, mik a céljaink, mit miért teszünk.
