Hirdetésszervezői szerepben
Magad uram, ha szolgád nincs.
Ahogy arról már többször írtam, a DivatMarketing (a DivatMédia Kft.) egyszemélyes „vállalkozás”, nincsenek alkalmazottak, külsős munkatársakkal dolgozom. Kezdéskor nagyon rövid ideig volt belföldi hirdetésszervező kollegám, később többször is próbálkoztam, eredménytelenül. Így szinte a kezdetektől, azaz 2003-tól fogva az én feladatom volt a hirdetések eladása (is). Sem a belföldi, sem a külföldi jelentkezőkkel nem tudtam megállapodni, ennek legfőbb oka az alacsony hirdetési ár és a kevés megjelenés, az elérhető jutalékot kevesellték.
Logikus lett volna, hogy a dfv-os német kollegák a saját hirdetéseik eladása mellett ajánlják a magyar felületet is, de sajnos ez sem működött, hiszen a magyar árak töredékei voltak a TW hirdetési árainak, egyszerűen anyagilag nem lehetett őket érdekeltté tenni, nem volt versenyképes a magyar jutalék. (Ha jól tudom, a nyomtatott TW-ben 2019-ben pl. az 1/1 oldal hirdetés ára 13.600 euró volt, a DivatMarketingben ennél „valamivel” kevesebb.)
Döntöttem, értéket – értékes tartalmat akartam létrehozni, elkezdtem a trendeket a nemzetközi rendszerbe illeszkedő időpontban publikálni, és nemzetközi szakvásárokon megkerestem a már Magyarországon lévő, vagy idetörekvő külföldi márkák, cégek tulajdonosait, együttműködést, hirdetési lehetőséget ajánlottam számukra.
A kapcsolatfelvételnél segített, bizalmat ébresztett, hogy a DivatMarketing logó (nem véletlenül) emlékeztet a Textilwirtschaft logójára. Élveztem a munkám e részét, közös nyelvet beszéltünk. Jó partnereim voltak, szerettem velük dolgozni, törekedni egy win-win megegyezésre.
Nincs busabb élet, mint jóakarók nélkül élni.
Alapból meglehetősen figyelmes vagyok, így születtem.
- A TextilWirtschaft napi hírlevele minden nap 17 óra után érkezik, amikor általában még a gép előtt szoktam ülni. Jó pár éve olvastam, hogy az egyik nagy német márka új kereskedelmi vezetőt nevezett ki. Mivel az illetővel többször tárgyaltam különböző szakvásárokon, megvolt az e-mailcíme, írtam pár sort neki, gratuláltam. Szinte azonnal válaszolt, megköszönte. Azt írta, meglepődött, és nagyon jólesett neki. Hosszú ideig a hirdetőm lett.
- Hasonlóan történt, egy késődélután a TW Network hírlevelében olvastam, hogy az általam a kiadó egyik hirdetésszervezők vezetőjeként ismert menedzserét beválasztották az igazgatótanácsba. Írtam pár sort, gratuláltam. Megköszönte. És ezekután az egyik legjobb, helyesebben az egyetlen élő kapcsolatom lett a német felsővezetőséggel, mindig tudtam hozzáfordulni, ha kérdésem – kérésem volt, sosem hagyott válasz nélkül. Általában az általam is látogatott nagy vásárokon találkoztunk személyesen, meg ha a Kiadóhoz mentem Frankfurtba, ami nem túl sűrűn fordult elő a 20 év alatt. Ui: sajnos pár éve kilépett.
Ott szakad a fonal/madzag/kötél, ahol a legvékonyabb.
Amikor hozzám került az újság, még prosperáltak a nagyon nagy példányszámban megjelenő hirdetési lapok, A kereskedő, a Next. Megkeresett egy nagy külföldi márka, ajánlatot kért. Az volt a következő kérése, hogy küldjek neki mutatványszámokat, szeretné látni a nyomtatott lapot. Postafordultával feladtam pár újságot, és vártam. Hamarosan jött a megrendelés. Később, amikor egy vásáron személyesen is megismerkedtünk, találkoztunk, elmesélte, hogy tárgyalt a többi lap hirdetésszervezőivel is, de ók egy bizonytalan megrendelésért nem vállalták a vastag lap külföldi postaköltségét, így a DivatMarketinget választották
Könnyü a jó borbul eczetet csinálni.
A külföldi hirdetések eladásánál, ha én kezdeményeztem, a külföldi márkatulajdonos vagy az ügynökség megkeresése előtt először mindig a magyar képviselővel egyeztettem. Kivéve egyszer. Kapkodtam. Ez nem sokkal a fiam balesete után történt. Visszatekintve, ma már nem is értem, hogy tudtam akkoriban egyáltalán dolgozni, hogyhogy nem követtem el súlyosabb hibákat. Minden nap jártunk hozzá az OORI-ba, velünk lakott a 94 éves édesapám, aki rosszul viselte, hogy rá kevesebb figyelem jutott, elláttam a háztartást, úgy főztem, hogy minden délután tudjunk a fiamnak is meleg ételt vinni. És abban az évben 6 nyomtatott lap jelent meg.
Az éppen készülő újság tématervét átnéztem, és egy hirtelen ötlettől vezérelve, mielőtt egyeztettem volna a magyar képviselővel, írtam az egyik márkának, nem akarnak-e ismét hirdetni a következő számban. Azonnal válaszoltak, és meg is rendelték a hirdetést. Ezzel a tudattal, boldogan feküdtem le. És másnap jött egy FAX, nem kívánnak megjelenni a lapban. Nem értettem. Aztán kiderült, a magyar képviselő – mivel vele előzetesen nem egyeztettem, lemondatta a külföldi céggel a megrendelést. Nagyon bántott, és valójában máig nem is értem. Nem elégtétel az sem, hogy tudtommal utána sehol máshol sem jelent meg hirdetése az anyacégnek.
Csaba Anna-Mária