Elhunyt Lódi György, az MTV Híradó korábbi miskolci tudósítója
Hosszan tartó súlyos betegség következtében, 81 éves korában meghalt Lódi György, a Magyar Televízió korábbi szerkesztő-műsorvezetője Miskolcon – közölte a család szombaton az MTI-vel.
A közlemény szerint Lódi György a Miskolci Egyetem gépészmérnöki karán tanult, amikor először kapcsolatba került a médiával: kezdetben az egyetemi rádióban segített, majd a Magyar Rádió Miskolci Körzeti Stúdiójában figyeltek fel jellegzetes, összetéveszthetetlen hangjára. 1966-ban az MTV helyi operatőre mellett dolgozott és ismerkedett meg a szakma alapjaival, volt hangtechnikus, világosító és alkalmanként riporter.
Lódi György 1971-ben részt vett a „Riporter kerestetik” című vetélkedőben, innen egyenes út vezetett ahhoz, hogy munkát is kapjon a közmédiában. Egy év rádiózás után 1972-ben lett az MTV Híradójának észak-magyarországi tudósítója. Pályafutása alatt több ezer hírt osztott meg a nézőkkel, akik műsorvezetőként is láthatták rendszeresen.
Riportjai számtalan egyéb műsorban, magazinban is láthatóak voltak, több dokumentumfilm szerkesztő-riportere is volt. 1997-ben az ő vezetésével kezdte meg működését az MTV Miskolci Körzeti Stúdiója, amelynél 2003-ig, nyugdíjazásáig dolgozott. (MTI)
Lódi György az unokabátyám volt
Sok évvel ezelőtt nem sikerült velem riportot készítenie, most ezzel a bejegyzéssel talán jóváteszem – pótlom az 54 évvel ezelőtti mulasztásomat!
Édesanyám miskolci, pontosabban diósgyőri volt. Anyai ágon egy bátyám, 5 unokabátyám van, én vagyok a legfiatalabb és az egyetlen lány. Nagyon gyakran nyaraltunk a nagyszüleimnél, minden nyáron, szünetben és akkor is, ha hosszabb ideig betegeskedtünk, hiszen a munkából akkoriban nem lehetett hiányozni. Életem legszebb nyarait ott töltöttem. Lódi György édesanyja édesanyám húga, a keresztanyám volt. A nagyszülőkkel egy házban éltek Diósgyőrben, a Görögszőlő alatt, ezért is vele alakult ki a legszorosabb kapcsolatom. Édesanyámék és Gyuri szülei is imádtak túrázni, rengeteget jártunk a Bükkbe, gyakran utaztunk a „kisvasúttal”, ami a házuk előtt ment el. Imádtam a bejárati lépcsőn ülve olvasni, keresztszüleimnek sok számomra új könyve volt. Sokat korholtak is amiatt, hogy menjek játszani, ahelyett, hogy egész nap a könyveket bújom. Játszani leggyakrabban a Drenka-hegyre jártunk. Mivel én voltam az egyetlen lányunoka, nagymamám igyekezett kényeztetni. Ezt a fiúk egyáltalán nem vették jó néven, ahol csak lehetett megbosszulták. Igen találékonyak voltak abban, hogyan tudnák ezt rajtam megtorolni.
Felnőtt koromra persze megváltozott a viszonyunk, Gyuri volt a kísérőm a szalagavató -bálon, sokan irigykedtek a magas, jóképű, jellegzetes hangú kísérőmre.
Szoros kapcsolatban maradtunk. Személyesen évek óta már ritkábban, csak nagyobb családi események alkalmával találkoztunk, de telefonon tartottuk a kapcsolatot. Nem múlhatott el névnap, születésnap, ünnepnap, hogy ne beszéltünk volna egymással. Ha Budapestre jöttek, mindig valamilyen miskolci – pontosabban szerencsi édességgel lepett meg! Miközben felelevenítem az emlékekeinket, képet keresek, stílszerűen egy „EREDETI SZERENCSI Mogyorókrémmel töltött csokoládét” majszolok.
Ízig-vérig miskolci – diósgyőri maradt, igazi lokálpatrióta volt!
Hiányozni fog! Az öt unokabátyám közül ő ment el utolsónak! Nyugodjon békében!
Csaba Anna-Mária