Berlini bagatell

Dohogás

Nagyon szeretek utazni, és igazán szerencsésnek tartom magam, hogy a vásárok miatt erre gyakran sor is kerül. Sajnos egyre kevésbé esik jól a repülőtéren beszállásra várva a hideg csarnokban való álldogálás, és a túlzsúfolt repülőgép sem igazán kedvemre való. Odafelé olyan szűk volt a hely, hogy a laptopot nem lehetett felnyitni az előző ülés háttámlájától. Persze lehet, hogy csak én vagyok nyűgösebb az átlagnál.

A legtöbb vásárra a belépőket már jóval indulás előtt meg szoktam rendelni. A korábbi szép belépők az elmúlt években rendre átalakultak otthon fekete-fehéren kinyomtatott papírra. Idén a Panorama kiállítás egyik újítása volt, hogy a belépéshez egy a vásár előtt letöltött app segítségével lehetett belépni. Sikerült, megcsináltam, otthon kipróbáltam, szuperül működött. Ám a QR-kódos képet a helyszínen nem tudtam előhívni. Nem volt ebből probléma, pillanatok alatt megkaptam a megszokott, hagyományos jegyet, de bosszantott. 
Otthon pesszimistán azt gondoltam, hogy a vásárlátogatók között is vannak jócskán idősebbek, az internet világával nehezen barátkozó szakmabeliek, akik nem hiszem, hogy örülnek az újításnak, de tévedtem. Figyeltem másokat, és úgy tűnt, nagyon gördülékenyen folyt a beléptetés.

Nem volt nyomtatott katalógus sem, okostelefon segítségével lehetett tájékozódni. Nekem kifejezetten hiányzott, azt szoktam meg, hogy a katalógus alapján tervezem meg, kihez, mikor megyek. Aztán szerencsére megláttam valakinél egy nyomtatott szinte kezelhetetlenül nagyformátumú papírt, amelyen rajta volt a kiállítás csarnokbeosztása és a kiállítók listája. Szereztünk egyet, és ez alapján pillanatok alatt meg tudtam tervezni a látogatásaim sorrendjét, láttam, melyik kiállító hiányzik, ki jött vissza.

Sosem fogom megérteni, hogy a t-online.hu miért csak Magyarországon működik. Külföldön csak fogadni tudok leveleket, elküldeni nem. Ez az alap-emailcímem, és utazáskor rendre elfelejtem átállítani. Automatikusan kattintok a válasz gombra, és van, hogy csak pár nap múlva veszem észre, hogy a postázandó mappa tele van el nem küldött levelekkel.

Utazáskor sem áll meg itthon az élet

Nem tudom, Nálad, hogy alakult, számomra nehézkesen indult az év. A trendek csak januárban jelennek meg, emiatt az első számnál nem nagyon tudok előre dolgozni. A trendeknek ugyanis prioritása van, ezek és persze a megrendelt hirdetések mennyiségétől függ, mekkora felületre, hány oldalra kell / lehet egyéb témájú tartalmakat kitalálnom. 
Már megszoktam, hogy január első hetében még nem nagyon lehet elérni senkit, de úgy tapasztaltam, idén ez a rákövetkező hétre is kitolódott. Ezután meg már én utaztam Berlinbe, így kora reggel és este a szállodából intéztem az itthoni feladataimat. Az őszi-téli trendek mellett több saját cikket is készítünk. A témák meghatározása, a riportalanyok kiválasztása is meglehetősen időigényes. Komoly kihívás volt, hogy időben ki tudjam válogatni a lefordításra való cikkeket, és kiadjam munkatársaimnak a feladatokat.  
De már finiselünk a februári lap előkészítésével, remélem hasznos – információkban gazdag kiadványt csinálunk. Úgy tűnik, minden rendben, így remélem időben elkészülünk. Már alig várom, hogy a kész újságot a kezembe foghassam. 

 Túlkínálat és luxus

Amikor külföldön vagyok, igyekszem lehetőséget teremteni, hogy néhány üzletet is megnézzek. Bementem néhány áruházba, hogy a megfizethetőbb lehetőségekről, a kínálatról tájékozódjak. 

Mindig megdöbbent, amikor az eladásra váró hatalmas árumennyiséggel szembesülök. Ez kiárusításkor persze fokozódik. Nyilván bennem van a hiba, de nem vásárlásra ösztönöz, éppen, hogy inkább taszít az irdatlan árumennyiség. És van, ahol a leendő vevő először az olcsóbb, igazán silány minőségű áruk garmadával szembesül, nagy részüknek talán el sem kellett volna készülnie. 

Idén januárban a Kurfürstendamm közvetlen közelében lévő hotelt választottam, így jövet-menet a luxusboltok kirakatait nézegettem. Ugyanis itt találhatóak a világszerte ismert tervezők zászlóshajó üzletei, mint a Chanel, Louis Vuitton, Bulgari, Prada, Moncler, Gucci, Versace, Chanel, Hermès, Ferragamo, stb. Ezektől kicsit távolabb van a híres KaDeWe, Berlin legnagyobb áruháza, amely hat szinten kínál luxusdivatot. Itt is jártam, nagyon sok volt a vevő, látogató, rengeteg vásárló fiatalt is láttam, igaz, leértékelési időszak volt.  
Ezzel szemben az utolsó nap délelőtt, amikor meglátogattam néhány luxusüzletet, vevővel, érdeklődővel egyetlenegyszer sem találkoztam. Korábban egy cikkben írtunk arról, hogy a luxusjavak jelentős részét kínaiak vásárolják meg, ezért nem csodálkoztam, hogy szinte mindegyik boltban volt egy vagy több ázsiai eladó.

Táskát kerestem. Határozott elképzelésem volt.  Évek óta vágyok egy exkluzív, spéci formájú, fekete borjúbőr táskára. Megnéztem sokfélét, de az igazit nem találtam meg. A legtöbbön nagyon feltűnő, hivalkodó a márkajelzés, néhol majdnem nagyobb, mint maga a ridikül, idegen tőlem. Rengeteg volt a steppelt fazonú. Jártam „táskás” márkaboltokban is, némelyikben sokkal kisebb volt a választék, mint amit vártam volna. A kiszolgálás természetesen mindenhol udvarias volt, a Hermésben leültettek, meghallgatták mit szeretnék, és máris hozták a szerintük hasonló, gyönyörű dobozokba csomagolt termékeket. Több helyen az eladó kesztyűt húzott, amikor a táskához nyúlt.  De a lényeg, a vágyott táskát nem találtam. A férjem efölött érzett szomorúsága nem tűnt valódinak.

Csaba Anna-Mária

Előfizetés a magazinra Médiaajánló  Feliratkozás