Édesanyám évtizedeken át jött és segített a háztartásban, vagy ahol éppen szükség volt rá. Bevett gyakorlat volt, hogy kedden jön és vasal. El voltam kényeztetve, mindig mindenkit szép, vasalt ruha várt a szekrényben, az ágyneműink is ropogósra vasalva várták, hogy felhúzzuk őket. Aztán amikor anyu betegsége egyre előrehaladottabb lett (Alzheimer kórja volt, sosem tévedt el, tudott közlekedni, de a napokat összekeverte), édesapám már nem mindig javította ki, hagyta, hogy csinálja azt, amit eltervezett. Így fordulhatott elő, hogy egy csütörtöki napon, amikor én éppen egy tárgyalásra rohantam volna, anyu váratlanul megérkezett.
– Mit segítsek? – kérdezte.
– Hát, ha kivasalnál, az most nagy segítség lenne – feleltem sietősen.
Rám nézett, és határozottan azt mondta:
– Világéletemben utáltam vasalni. Most sem fogok, inkább valami mást csinálok.
Megdöbbentem. Azt hiszem, abban a pillanatban a színtiszta igazság bukott ki belőle. Évtizedekig jött hozzánk vasalni, miközben szívből utálta az egészet – de a segítség és a szeretet fontosabb volt neki, mint a saját kényelme.
Csaba Anna-Mária
Ha szeretnéd rendszeresen olvasni a DivatMarketing friss bejegyzéseit, töltsd ki ezt az űrlapot: Feliratkozás! A feliratkozás ingyenes.