A feltaláló dilemmája – A vállalkozó felelőssége
dipl.ing. Yvonne Heinen-Foudeh riportja
A DivatMarketingnek sikerült megnyerni egy interjúra David Gerbert: A beszélgetés középpontjában a piac igényelte jövőbeni változások állnak.
Ennek során a fiútól az apa véleményét is kérdezzük: Mit javasolna Joe Gerber a mai döntéshozóknak? Hogyan küzdene meg ez a zseni, aki sok száz az USA-ban és más országokban védjegyezett elmés fejlesztés, komoly mintatervezési, digitalizálási és szériázó, terítékrajz (jelölési megoldás), anyag felfektető, többrétegű anyagszabási, alkotórészeket mozgató és varrási rendszer szülőatyja, napjaink és a közeljövő alapvető kihívásaival. A mintagyártás, a hálózati munka és a termékek internet alapú életciklus menedzsment témaköreit még nem is említettük. Munkáját folytatva feltalálóként és újítóként milyen témával kezdene foglalkozni?
Yvonne Heinen-Foudeh: A ruházati ipar a világ egyik legnagyobb fogyasztási cikkeket gyártó iparága. És az egyik legnagyobb szén-dioxid lábnyomot hagyó is. Évente sok millió tonna ruhát gyártanak, amit hordanak vagy (túl gyakran) egyszerűen eldobnak, majd (túl gyakran) elégetnek. A világ divatiparáról azt tartják, hogy jelentősen hozzájárul az óceánok mikroműanyaggal történő szennyezéséhez. A különféle társadalmi csoportok, kormányzatok és nem kormányzati szervezetek egyre nagyobb számban követelik a divatipar megújulását, ami az újrafeldolgozás infrastruktúrájának és technológiáinak bővítését igényli. Ha élne Joe Gerber, őt is aggasztaná a ruházati ipar óriási túltermelése okozta rendkívüli kihívás? Milyen módon küzdene az ipar eme jelentős gondjának megoldásáért? Milyen fontossági sorrendbe állítaná a számos összefüggő tényezőt?
David J. Gerber: Apámat a társadalom érdekeit szolgáló megfontolások vezették, de ez – az ön kérdésére válaszolva – nem csak haszonnal jár. Az automatizált rendszerek létrehozásával apám a termelékenység és a minőség javításával a ruházati ipar növekedését szolgálta. Ez az alacsonyabb árak révén javította az életszínvonalat és növelte a ruházati termékek iránti keresletet.
Ugyanakkor apám érzékeny volt a környezeti megfontolásokra és felismerte, hogy a ruházati ipar automatizálása csökkentheti annak környezeti hatásait. Automatizált szabásrendszere az egyes alkotórészek szoros összeillesztése révén javította az anyagfelhasználást. A gyártás teljeskörű automatizálása, amelynek a Gerber Technology az úttörője, támogatta a készletgazdálkodást és az éppen időben (just-in-time) zajló folyamatokat a készletveszteség és a szezonvégi visszáruk csökkentésével. Ezek a rendszerek csökkentették a hibákat és javították a minőséget, a méretpontosságot, a vevőigényekre szabott gyártást és a választékot, ezáltal a ruhák népszerűségét. Édesapám tovább dolgozott volna ezen képességek tökéletesítésén és bővítésén.
YH-F: Ahogy említette, az édesapját a társadalom érdekeit szolgáló megfontolások vezették és érzékeny volt a környezeti problémák iránt. A kereskedelmi szempontok mellett napjainkban ő milyen társadalmi és környezeti igények szerint súlypontozná újító tevékenységét?
DJG: Először is meg kell említenem, hogy ő hitt az automatizáció társadalmi előnyeiben. Apám számára, aki a második világháború idején menekültként érkezett Ausztriából az Egyesült Államokba, az életszínvonal politikai és társadalmi, de gazdasági stabilitást is jelentett. Jóllehet tudatában volt annak, hogy az automatizálástól féltik a munkahelyeket, úgy érezte, hogy a technológiai fejlődés továbbra is a növekedés egyik motorjaként szolgál. Valamint az volt a véleménye, hogy a számítógépek támogatni tudják az emberi kreativitást, javítani a munkakörülményeket, lehetővé teszik, hogy az emberiség felderítse az univerzumot és gyógyítsák a betegségeket – ami mind fontos volt számára. Szerette az országot is, amely befogadta és lehetőségeket biztosított a számára. A technológiában látta az amerikai ruhaipar megtartásának kulcsát.
Nem tudom megmondani, hogyan kezelte volna az iparág mai környezeti és társadalmi kihívásait. Apám esetében bármi szóba jöhetne: egy újrafeldolgozási eljárás, a ruházati hulladékok újfajta ipari felhasználása, a szálak lebontásának egy környezetet nem károsító módja vagy egy új, a ruházatban hatékonyan használható alapanyag. Számtalan projektbe kezdhetne egy olyan gazdaságos eljárás feltalálása érdekében, amely egy ilyen alapanyagot sikeresen felhasználhatóvá tesz a ruházatban. A körforgásos modellek létrehozásának sürgősségére tekintettel nem csak javaslatokkal élne, hanem személyesen is közreműködne a textil és ruhaipar, valamint a szükséges infrastruktúra létrehozásáért felelősök közötti szoros együttműködés kialakításában. Keresné azokat a megoldásokat is, miként lehetne további funkcionális tulajdonságokkal bíró ruházati termékeket kifejleszteni. A ruhára az ember védőburkaként tekintett, amelyet temperálni, a viselő igényeire szabni és technológiailag korszerűsíteni lehet mindazzal, amit ma „viselhető elektronikaként” nevezünk.
YH-F: Mindent összegezve, iparágunk nincs könnyű helyzetben, amikor a piac változásaihoz kell alkalmazkodjon, ha csak az új technológiák alkalmazására gondolunk is. Ha visszatekintünk az elmulasztott lehetőségekre, az emberek szívesen hivatkoznak arra, hogy „a piac még nem volt felkészülve a fejlesztésre.” Emlékszem az édesapja életéről és munkájáról írt könyve egyik fejezetére, ahol leírja, hogy „1968-ban hazafelé vezetés közben Joe Gerber gyakran merengett azon, miért volt olyan nehéz bejutni a ruházati iparba még az IBM-nek is, még egy olyan kis területre is, mint a szériázás”. És ennek ellenére vezetőtársaival együtt csaknem minden forradalmi újítását elsőként a ruházati iparban vezette be. Mit tanulhat iparágunk és talán technológiai beszállítóink köre a 3. ipari forradalom bajnokától és mit vehetünk át Joe Gerber módszereiből a 4. ipari forradalom felé haladva?
DJG: A legfőbb tanulság az, hogy a technológia áramlása időnként több kihívással járhat, mint maga a technológia létrehozása.
Amikor apám 1970 körül bemutatta első, a ruhaipar számára létrehozott termékeit, az iparág nem volt automatizálva. Többnyire kis, alacsony tőkeellátottságú, egymással adásvételi kapcsolatban álló cégekből állt, amelyekben erős volt a szakszervezeti befolyás, hogy leállítsák apám fejlesztési szándékait. A gyártók számára ismeretlen volt az automatizálási technológia. Voltak vásárlátogatók, akik lehajoltak és benéztek apám szabászasztala alá azt várva, hogy ott valaki a vezetékek húzogatásával irányítja a kés mozgását! Amikor egy nagyobb rendelés érkezett, a gyártók több szabászt vettek fel arra az időre, amíg a feladatot teljesítették.
Apám automatizált szabási elképzelése alapvető változásokat igényelt. Fél millió dollárba került, programozók és műszaki személyzet kellett hozzá és tömegtermelési üzleti megoldásokat tett szükségessé annak érdekében, hogy a gép folyamatosan tudjon működni. Míg a kézi szabászok csak 3.50 $-ba kerültek óránként, a magasabb költséget az anyagmegtakarítás (szorosabb darabillesztés) és a varrási munka területén elérhető megtakarítás (a pontosabb részegységek), valamint a hatékonyabb rendszerműködés ígérete tették elviselhetővé. Ezenkívül apám elképzelése, amely egy évszázadnyi kísérletezés után végérvényesen elindította a ruházati ipar automatizálását, egy nagyszámú komponensből álló új rendszer vízióján alapult. De ezeket a komponenseket egyenként kellett létrehozni. Ezért kezdetben a rendszerszintű hatékonyság még csak elképzelés volt, nem realitás. Eközben az új termékek rontották a működést, mivel megváltoztatták a gyártási munkafolyamatokat.
YH-F: Hogyan sikerült az édesapjának és csapatának ezen rendkívüli problémák ellenére is sikert elérni ebben az iparágban?
DJG: Négyféle program szerint dolgoztak. Első programjuk az un. misszionárius (a vevőket oktatással meggyőző) marketing volt: új költségszámítási modelleket dolgoztak ki, elmélyült kapcsolatot alakítottak ki a vevőkkel, oktató és konzultációs értékesítéssel segítették az ügyfeleket munkafolyamataik átalakításában az automatizálás során. Másodikként gyorsan kifejlesztették az új rendszer meghatározó elemeit. Három éven belül bemutatták a szériázó mintasablonokat, a többszintű grafikai jelöléseket, az alkotórészek anyagát kiszabó és megvarró automata gépeket. Harmadik lépésként olyan csatlakozási felületeket és átmeneti fejlesztéseket hoztak létre, amelyek segítségével a gyártók megtarthatták a meglévő munkafolyamatokat addig, amíg tovább tudtak lépni az automatizálásban. Végül pedig meghatározták, felderítették a folyamatban érintettek legfontosabb stratégiai szükségleteit. A gyártók számára ilyen volt a szabász szakszervezet erejének semlegesítése, amely képest volt egy gyár leállítására. A szakszervezeti vezetők vonatkozásában pedig az kellett, hogy meggyőződjenek arról, hogy az automatizáció a munkavállalók hosszútávú érdeke is.
YH-F: A műszaki szakértők és az amerikai és egyéb egyetemek tananyaga biztosítja ma olyan ifjú tehetségek kinevelését, amilyenekre a digitálisan összekapcsolódó iparnak szüksége van? Joe Gerber mondta, hogy „a nevelés a kreativitás hajtóereje”. A mai sürgető helyzetben mit kezdeményezne és támogatna Gerber úr?
DJG: Apám önmaga és a cégén keresztül is gazdag ösztöndíjtámogatásokat nyújtott. Mindig hálásan nyilatkozott a számára biztosított oktatási lehetőségekről. Kurátora volt a New York állambeli Troy-ban működő alma materének, a Rensselaer Polytechnic Institute-nak és kiemelte a műszaki és humán tudományok átfogó ismeretének szükségességét az ottani tananyagban és a diplomaprogramokban. A mai világban az új technológiák egyre gyorsabb fejlődésével ő kiemelt fontosságot adna a műszaki és humán területek közötti egyértelmű kommunikáció képességének. Az iskoláknak rendkívüli szerepe lenne abban, hogy a különböző elképzelésekkel bírók egyre jobban megértsék egymást, s ily módon a vezetők, a befektetők, a vásárlók és a többi érintett a felszínes frázispuffoktatás helyett értelmesen kommunikáljon egymással. A divatiskolák vonatkozásában a Gerber Technology fontos technológiai donorként szolgált. Édesapám felismerte üzleti érdeküket, minthogy ezek az iskolák képezték a dolgozók új generációját, akiknek már számítógép vezérelt eszközöket kellett működtetniük. Automatizált technológiák szállítójaként kötelességének is érezte, hogy támogassa a ruházati ipar dolgozóinak átképzését az ágazat új, számítógépes állásaira.
YH-F: El tudná képzelni, hogy Joe Gerber a tudásával és tapasztalatával tanárként maga is részt venne az oktatásban?
DJG: Nem, oktatóként nem. Ő a tettek embere volt. Problémákat akart megoldani és az elképzeléseit átültetni a gyakorlatba. De örömmel látta a fiatalokban az érdeklődés és az elképzelések szikráját és szívesen mentorálta a fiatal mérnököket.
YH-F: Feltalálóként és újítóként korunk meghatározó kérdéseire válaszolva édesapja milyen igényekkel kezdene foglalkozni?
DJG: Feltalálóként apám tevékenységét nem lehetne megjósolni. Ő olyan problémákat talált meg, amelyekről nem is tudták, hogy problémák. Gyakran teljesen új megközelítési módokat keresett, nem csak hogy számítógéppel irányítson egy gépet vagy megsokszorozzon emberi mozdulatokat, hanem egy új eljárást alkotott. Találmányai sokféle technológiára vonatkoztak a kohászattól az optikáig, a softwaretől a struktúrákig. Apám elképzeléseinek a legtöbbje gyakran igen találékony volt. Ha képes lennék megmondani, milyen lehetőségeket találna, nekem is lenne a saját nevemre további 200 szabadalmam! (Mosolyog)
YH-F: Előbb említette, hogy az édesapjának volt egy módszere. Ez az újításai irányát is megmutatja?
DJG: Igen. Ha édesapám munkásságát egészében nézzük, láthatunk sémákat, amelyek előrevetítik és legalábbis megmagyarázzák újító irányait.
YH-F: Említene néhány ilyen sémát? Feltételezem, hogy olyan megoldásokat keresett, amelyek már meglévő termékekhez, iparágakhoz és a cége képességeihez kapcsolódtak.
„Javítsuk, ami rossz, tartsuk meg ami jó, és fejlődjünk.” H. Joseph ’Joe’ Gerber
DJG: Igen, így volt. Feltaláló vállalkozóként kiválaszthatta azokat a problémákat, amelyekkel foglalkozni akart, de a vállalkozását jövedelmezőnek kellett tartania. Időnként ez azt eredményezte, hogy már meglévő termékeket javított vagy a költségeiket csökkentette. Ehhez kapcsolódva gondolt ki olyan rendszereket, mint a ruházati ipar automatizálása. A 70-es években a ruhatervezéshez, jelöléshez és a szabáshoz készített korai termékek alkották ezt a rendszert. A cég rákövetkező újdonságai tökéletesítették ezeket a részelemeket, kitöltötték a réseket és integrálták a rendszert. Ezek a fejlesztések mind olyan kiegészítések voltak, amelyek növelték a teljes konstrukció és az egyes elemek értékét, valamint szorosabbra fűzték a cég marketing kapcsolatait és szolgáltatási hűségét az ipar irányában.
YH-F: Milyen rések vannak ebben a rendszerben?
DJG: Nos, erre példa lehet a kiszabott részek kézzel történő mozgatása és kötegelése, a 2D/3D tervezés és terítékrajz, valamint a különféle textilműveletek integrációja. Talán még a divatbemutatókat is ide sorolhatjuk.
YH-F: Hogyan lehetne Ön szerint automatizálni egy divatbemutatót?
DJG: Édesapám megközelítésének lényege nem az volt, hogy megtöbbszörözzük vagy csak megjavítsuk azt, ahogy a dolgok folynak, hanem ő ugyanazt a végső célt gyakran olyan új úton érte el, ami óriási előnyöket eredményezett. Gondoljunk a számítógép generálta figurákra, a 3-dimenziós szemüvegekre és a redőzés, mintázat, szín és környezet imitációjának képességére. Sikeres lehet ez a divatbemutatók esetében? Nem azt akarom ezzel jelezni, hogy én a divatshow-k minden társadalmi és egyéb funkcióját értem. Mindössze édesapám gondolkodásának tágabb horizontját kívánom érzékeltetni. Biztos vagyok abban, hogy Heidi Klumnak nincs félnivalója a számítógépektől! (Nevet)
YH-F: Mit gondolna az édesapja a ruházati automata rendszerről ma?
DJG: Először is a jelenlegi rendszert azon ideális rendszer felé mutatónak tartaná, amelyet ő elképzelt és elindított az 1970-80-as években. Azt keresné, hogyan lehetne továbbfejleszteni az általa gondolt irányába. Például felhasználná a számítógépek megnövekedett erejét, az új anyagokat vagy a váratlanul felbukkanó új módszereket (például felhasználná a textíliák statikus elektromosságát az anyagmozgatási gondok megoldására az összeállítás és az emelés során). Vagy olyan új eljárásokat fejlesztene ki, amelyek olcsóságuknál fogva lehetővé tennék a gyárak közelítését a kereskedőhöz és a piachoz.
Ezenkívül megvizsgálná a rendszer olyan változtatási lehetőségeit, amelyek nem a lépések kombinációját igényelnék, hanem új módon megszüntetnék egyes lépések szükségességét. A 80-as években például a méteráruhalmokból történő szabást és összeállítást helyettesítő 3-dimenziós gyártás lehetőségét vizsgálta, mint például ruhák készítését szálak emberformájú öntőformákba történő befújásával és bőrdarabok Petri- csészében történő növesztését az igazi bőr növekedéséhez hasonlóan az égési sérültek számára. Bármi mellett döntene is, biztos vagyok benne, hogy találna egy korábban nem ismert módot arra, hogyan lehet egyes feladatokat jobban elvégezni és egyúttal értéket teremteni a vásárló részére.
DivatMarketing/ YH-F: David Gerber úr, nagyon köszönjük az inspiráló beszélgetést.
Beszélgetőtársunk
„Az a feladatunk, hogy a divatipar fejlődése kapcsán lássuk a 4. ipari forradalom felé vezető utat és megértsük a mögötte álló gondolkodásmódot”
David Gerber, Joe Gerber fia gyakorlott mérnök és ügyvéd. Az 1980-90-es évek során beosztottként és igazgatóként is dolgozott a Gerber Scientific, Inc. és számos egyéb leányvállalatnál, amelyeknek a Gerber Garment Technology (1995-től Gerber Technology) a tulajdonosa. Ezután David a Yale School of Management vendégkutatója volt, megírta édesapja, a legendás feltaláló és vállalkozó életrajzát. Legújabban a Trinity College, Hartford ösztöndíjasa. Joe Gerber életét, amely egyúttal a számítógépes automatizálás története is, olyan pontossággal követi végig, ahogyan arra csak egy mérnök és egy jogász képes. A rá jellemző precízséggel azt is kihangsúlyozza, hogy ő jórészt történelmi perspektívából vizsgálódik és „nem résztvevője korunk ruházati iparának.”
Joe Gerber – életrajz
Semmi sem sebezhetőbb, mint a biztosnak tűnő siker. Joseph (Joe) Gerber
David Gerber „A feltaláló dilemmája: H. Joseph Gerber rendkívüli élete” című bőséges forrást, hivatkozást és képi anyagot tartalmazó könyve (Yale University Press, 2016) Heinz Joseph Gerber (1924. április 17-1996. augusztus 8.) életrajza és a termelés számítógépes automatizálásának története a huszadik század második feléből. A könyv bemutatja Gerber vezető szerepét az üzemi automata rendszerek feltalálása, kifejlesztése és forgalmazása területén a teljes gyártási folyamatban a műszaki tervezés kezdeteitől, a vázlatoktól és rajzoktól mai életünk termékeiig: járművek, elektronikai cikkek, könyvek, cipők, jelzőtáblák, szemüvegek, valamint főleg a textíliák és ruházat. Ahogy Frank Romani, a Rochester Institute of Technology nyugalmazott professzora és a Museum of Printing elnöke megjegyezte, Joe Gerber „feltalálta a jövőt.
Csak a ruházat és textil ágazatot illetően a USA tudományos akadémiája 1994-ben úgy nyilatkozott, hogy
Gerber úr közel negyedszázad alatt létrehozott kivételes technológiai újításai a textilipar történetének mérföldkövei közé tartoznak.
Megjegyzendő még, hogy életművét a folyamatos innováció, a software és hardware integrálása és a technológiai újításoknak a textil és ruházati ipari tervezés és gyártás területén történő bevezetése jellemezte világszerte, amelynek hatásai mind a mai napig érvényesülnek.
Joe Gerber személyes élete, amely épp olyan rendkívüli, mint szakmai teljesítménye, ugyancsak bemutatásra került. Ő ugyanis fiatal emberként 1940-ben túlélt és elmenekült a náci Ausztriából, emigránsként Amerikába indult, hatalmas iramban tanult és dolgozott, kreativitása és újító tehetsége már korán megmutatkozott.
David Gerber munkája mély betekintést enged édesapja holisztikus gondolkodás- és munkamódszereibe, bemutatja, hogyan sikerült az iparban világszerte alkalmaznia kifejlesztett rendszereit (lásd DivatMarketing 2016.).
A világméretű értékesítési és szerviz hálózattal rendelkező vállalatbirodalom története ugyancsak bemutatásra kerül a Gerber Scientific Instrument Co. 1947 évi alapításától az egy-egy iparágra koncentráló leányvállalatok, köztük az 1969-ban megalakult Gerber Garment Technology (1995 óta új neve: Gerber Technology Inc.) létrehozásán keresztül, valamint a könyv végig kíséri az anyavállalat, a Gerber Scientific, Inc. fejlődését is, amelyet 1980-ban jegyeztek be először a New York-i tőzsdén és azóta közzéteszi éves árbevételét, amely eléri a fél milliárd dollárt.
A Gerber Technology LLC-t 2021 júniusától átvette francia versenytársa, a Lectra SA és az egyesült cég a világ piacvezetője a ruházat, a gépkocsi üléshuzatok, kárpitozott bútorok gyártásának integrált automatizált rendszerei és a műszaki textilgyártás területén. A Gerber Technology most a párizsi székhelyű Lectra vállalat része.
Előfizetés a magazinra Médiaajánló Feliratkozás
