JÖRG WICHMANN ÚJ KONCEPCIÓJA A PANORAMA VÁSÁR SZÁMÁRA
Anja Probe/ TextilWirtschaft

Jörg Wichmann, a vásárcég vezetője az év elején nyilatkozott azon terveiről, miszerint a Panorama Berlin kiállítást új koncepció alapján, tempelhofi helyszínen fogják megrendezni. Most hivatalosan is bejelentette, hogy 2020 januárjában a rendezvény az egykori repülőtér területére, Tempelhofra költözik, ahol több éven keresztül a Bread&Butter kiállítást is tartották. Ugyancsak ide költözik át a Selvedge Run férfi ruházati vásár is, amelynek rendezését Wichmann cége 2018-ban vette át.
A ruházati kereskedelem alapvető változásainak következtében korábbi formájukban kérdésessé válik a hagyományos kiállítások jelentősége,
nyilatkozták a Panoramaról. A Panorama Berlin kiállítás vezetői egy új koncepcióval kívánnak erre választ adni, amely
a tervek szerint a látogatóknak új impulzusokat ad, a kiállítóknak pedig lehetőséget biztosít az új formában és egyértelmű üzenettel való bemutatkozásra.
A Neonyt szintén Tempelhofra költözik
Anke Prokasky/ TextilWirtschaft
A Panorama hivatalos bejelentése után a Neonyt kiállítás szervezője, a Messe Frankfurt is közölte, hogy az őszi-téli rendezvény színhelyéül Tempelhof-ot választották.

A január 14-16. között tartandó következő eseményre a bezárt berlini reptér 4-es hangárjában kerül majd sor.
A tempelhofi repülőtérrel a város egyik legismertebb helyszíne mellett döntöttünk. Tempelhof lenyűgöző környezete és a 4-es hangár számtalan új lehetőséget biztosít a Neonyt következetes továbbfejlesztésére és további növekedésére,
nyilatkozta Olaf Schmidt, a rendező Messe Frankfurt cég textíliák és textiltechnológiák területért felelős alelnöke.
Előfizetés a magazinra Médiaajánló Feliratkozás