Business

Új élet, kerámiával

A 25 évvel ezelőtti cikk:

„Amikor a textilipar volt a mindenem, szinte mindenről a DivatMarketingen keresztül értesültem.
Mellettünk volt a kiállításokon, a vásárokon, folyamatosan inspirált. Tájékozódhattunk külföldi és belföldi hírekről, nagyon vártuk a megjelenését.”

Huszonöt év múltán

Lapunk újbóli indulásakor Petróczy Judit, az Aqua fehérneműmárka tulajdonosaként a tervezés és a forgalmazás részleteiről nyilatkozott. Álmai egy ideje immár szecessziós kerámiában, lakásbelsőkben öltenek testet.

Az irányváltást egy tragédia kényszerítette ki azt követően, hogy 2003-ben leégett a márka női és gyermekfehérneműt, illetve női fürdőruhát készítő üzeme Tahitótfaluban. Szárnyaló időszak zárult le, amelyet nagy megrendelők – többek között a Palmers, a Quelle, a Neckermann és a Saxon – és havi 50 millió forintos forgalom jellemzett. „Azt csináltam, amit szerettem. Modelleztem, alapanyagokat, gyönyörű kötésmintákat terveztem. Kitaláltam például egy csipkemintát, amelyikért sorban álltak a vevők. Először nálunk készültek felsőruhaként hordható bodyk, nagy sláger volt az is” – mondja Petróczy Judit. Az üzem 72 főnek adott munkát, a hat elektronikus vezérlésű körkötőgép szinte ontotta a gyönyörű kelméket.

Ez a korszak hamvadt el a tűzben, Judit pedig új életet kezdett, hosszas agonizálás után.
Szinte véletlenszerűen fordult a kerámia felé, amikor rájött, hogy nem talál magának ízlésének megfelelő csempét és ahhoz passzoló kiegészítőket. Kialakított egy műhelysarkot, és lassan, egyesével elkezdett csempét, kerámiát, fürdőszobai és konyhai kellékeket gyártani, majd egy marógép birtokában már fiókokat, ajtókat, bútorokat is, a szecesszió jegyében.

„Van 160 formánk, mind eredeti, a múlt század elejéről: komabögre, komatál, vázák, kiegészítők, a szecesszió minden variációja. Kézzel is festek, meg mintázok, így kerül a konyhai ajtófrontokra ugyanaz a marásminta – liliom, angyalka vagy más –, mint amit a vásárló a csempére vagy a kerámiára kiválasztott” – büszkélkedik a szemet gyönyörködtető portékával az Aqua Szecesszió Manufaktúra áldott kezű tulajdonosa.

A műhely most befektetőre vár. Aki hallja, adja át!

Csémi Klára

Előfizetés a magazinra Médiaajánló Feliratkozás