Blog

+ Tonk Emil

2021.02. 23-án váratlanul elhunyt Tonk Emil címzetes egyetemi docens, az üzleti élettel kapcsolatos konferenciák keresett előadója, ismert és elismert marketingszakember, a Magyar Marketing Szövetség egyik alapítója és évtizedeken át ügyvezető alelnöke.

Hosszú évek óta ismertük – tiszteltük – szerettük egymást. Tartalmas beszélgetések, több közös projekt kötött össze minket. Sokat kaptam, tanultam tőle. Nyugodjék békében.

Még a Magyar Divat Intézet révén ismertem meg Emilt. A Sariana az egyik első külföldi megbízója volt a DivatMarketing lapnak. Egyszer, már nem emlékszem pontosan melyik évben, megbíztak minket, hogy az Ausztriában, a határ közelében tartandó kereskedő-képzésre előadást szervezzünk. Elvállaltuk. Neményiné dr. Gyarmathy Margit, az MDI igazgatónője Tonk Emilre gondolt. Találkoztunk, megbeszéltük, Emil elvállalta.

Az előadás előtti nap indultunk, a határ mellett aludtunk egy szállodában. Úgy terveztük, reggeli után indulunk. Azonban az időről megfeledkezve beszélgetni kezdtünk, és kicsit megkésve indultunk. És a határon átérve eltévedtünk. Nagyon. Telefonos segítséget kellett kérnünk. Remegő gyomorral hívtam Helga Bergholdot, a Sariana vezetőjét útbaigazításért. Korrekt, elkötelezett, igen kemény üzletasszonynak ismertem. Finoman szólva, nem volt boldog. Felkészültem rá, hogy a jövőben elfelejthetjük a Sariana hirdetés-megrendeléseket. Nagyon nehezen találtuk meg a hotelt, alaposan elkéstünk.

A Sariana közben felcserélte a programok sorrendjét a zökkenőmentes lebonyolítás érdekében. És akkor következett Emil, aki színes, érdekes, felkészült volt. Az előző napokban ellátogatott fehérnemű-boltokba, több helyen próbavásárolt – így valóban értékes, „személyre” szóló tanácsokat hallhattak a résztvevők. Nem maradhattak el Emil viccei, a témához – helyhez adaptált történetei. Többször csattant fel nevetés, nagy tapssal köszönték meg az előadást a résztvevők.

Így a végén a fejmosás, üzletvesztés helyett mi is dícséretet kaptunk, és még évekig partnerünk maradt a Sariana, gyakran találkoztam Frau Bergholddal külföldi szakvásárokon. 

Amikor elkezdtem DivatMarketing konferenciákat szervezni, megkerestem Emilt, vállalna-e előadást. Igen volt a válasz, így többször szerepelt az előadók között. Olvastam a könyveit. Időnként találkoztunk, leültünk beszélgetni, telefonáltunk egymásnak, kölcsönösen támogattuk – segítettük egymást. 

Váratlan távozása megrendített, hiányozni fog.

Csaba Anna-Mária

Szóljon hozzá

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .