Társadalom-esélyegyenlőség
(MTI) – A kormány 57,2 milliárd forintnyi bér-dologi támogatást nyújt a rehabilitációs akkreditációs tanúsítvánnyal rendelkező gazdasági társaságoknak – jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Fülöp Attila a KÉZMŰ Közhasznú Nonprofit Kft. telephelyén tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy mintegy 400 ilyen céget tartanak számon. Ezek számára írták most ki a megváltozott munkaképességű emberek 2023-as, rehabilitációs célú foglalkoztatásának támogatására vonatkozó pályázatot, amely megkönnyíti a gazdasági tevékenységüket.
Az államtitkár azt mondta, hogy az elmúlt években folyamatosan nőtt a felkínált összeg. A kormány nagyjából 33 ezer megváltozott munkaképességű ember foglalkoztatását támogatja mintegy 1100 telephelyen szerte az országban – emelte ki. Fülöp Attila hozzátette, azt akarják, hogy mindenkinek legyen állása, aki szeretne dolgozni. Megjegyezte, hogy már minden második megváltozott munkaképességű ember dolgozik. Ebben üzleti megfontolás és szolidaritás egyaránt megnyilvánul – mondta.
A támogatásra október 30-áig pályázhatnak a cégek a fővárosi kormányhivatalnál elektronikusan
– közölte az államtitkár.
(MTI/geg \ bám \ bhi \ gry)