Business

TEX2GREEN RENDEZVÉNY – MEGHÍVÓ

A VERSENYKÉPES HAZAI MUNKA- ÉS VÉDŐRUHAGYÁRTÁSÉRT

Tisztelt Kolléga, kedves Partnerünk!

Nagy örömmel hívjuk meg „A munkaerőpiaci alkalmazkodóképesség és a fenntarthatóság fejlesztése a ruházati termék gyártása ágazatban” projekt záró rendezvényére, amelyet 2021. szeptember 2-án tartunk Hódmezővásárhelyen. Helyszín: Sirius Produkt Kft., 6800 Hódmezővásárhely, Dózsa György útja 64.

A hazai ruhaipar dinamikusan fejlődő területe a munka- és védőruha-, illetve védőkesztyű-gyártás. A Covid-19 járvány következtében több területen is ellátási nehézségek jelentkeztek, így felértékelődött a hazai gyártás. A gyors, pontos és minőségi szolgáltatáshoz, a hazai szereplők versenyképességéhez változásokra van szükség. A változás csak környezettudatos és innovatív fejlesztésekkel, a hazai alapanyaggyártók és konfekcionálók összefogásával, a szinergiák adta lehetőségek kihasználásával érhető el. A Széchenyi 2020 program támogatásával megvalósuló TEX2GREEN projekt zárórendezvényén sikeres hazai vállalkozások mutatkoznak be. A résztvevők megismerhetik a projekt eredményeit, a Nemzeti Divatipari Stratégiát is és az üzemlátogatás során a minőségi gyártás egyes folyamatait is.

PROGRAM

  9:00 –   9:30                              REGISZTRÁCIÓ

  9:30 – 10:00                              KÖSZÖNTŐ, MEGNYITÓ BESZÉD

10:00 – 10:30                              A TEX2GREEN projekt eredményei és javaslatai

10:30 – 11:00                              NEMZETI DIVATIPARI STRATÉGIA

11:00 – 12:00                              Sikeres példák a hazai munka- és védőruhagyártásban:
MASTERPLAST KFT

SIRIUS PRODUKT KFT

12:00 -14:30                     ÜZEMLÁTOGATÁS, NETWORKING

                                        BÜFÉEBÉD

A program a Magyar Könnyűipari Szövetség és a Textilipari Műszaki Tudományos Egyesület szervezésében valósul meg.

A részvétel INGYENES, de regisztrációhoz kötött. Az alábbi űrlap kitöltésével kérjük jelezzék részvételi szándékukat!

https://forms.gle/Lg4a5zdVqXEkx6km9

Jelentkezési határidő: 2021.augusztus 24.

                                                                                       

Szóljon hozzá

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .