A vásárlásnak kényelmesebbé, ugyanakkor egyre meglepőbbé és élménygazdagabbá kell válnia
Az eddigi üzleti modellek a jövőben már nem alkalmazhatók, hatástalanná váltak a hagyományos értékesítési receptek. Legfőbb ideje annak, hogy ki-ki átgondolja az eddigi gyakorlatát. Aziza Freutel, a TextilWirtschaft című német szaklap szerkesztőjének kommentárja.
Egy művészeti magazinban a minap felfigyeltem a posztimpresszionista Pierre Bonnard egyik képére, az 1913-ban készült Vidéki ebédlő című festményre. Egy színpompás kertre nyíló verandaajtót és egy fehér terítővel beborított étkezőasztalt ábrázol, valamint egy élénkpiros ruhában lévő nőt, aki a veranda felől, a nyitott ablakon át néz be a szobába. Még ennél is jobban felkeltette azonban az érdeklődésemet a mellette lévő hír. Ebből kiderült, hogy a londoni Tate Modern múzeum legújabb kiállítása, a Pierre Bonnard: The Colour of Memory címmel megrendezett tárlat – amellett, hogy hosszú idő után először nyújt átfogó képet a művész munkásságáról – új koncepció szerint jött létre. Ez teszi még élvezetesebbé a műalkotások befogadását, és még nagyobb figyelemre érdemessé a kiállítást magát.
Ennél a mondatnál valahogy egyből a divatszakma jutott eszembe, hiszen a divatban is szükséges a figyelem felkeltése. Mert mi is a Tate Modern kurátorainak módszere? Az, hogy miközben figyelembe veszik a látogatók megváltozott szokásait, olyan megközelítést kínálnak a számukra, amely kiemeli a műalkotásokban rejlő értékeket, és megkönnyíti azok élvezetét. A múzeumlátogatók egyre kevesebb időt töltenek egy-egy kép előtt – a legújabb tanulmányok szerint már csak néhány másodpercet. Ez túl kevés idő ahhoz, hogy nyugodtan megszemléljenek egy művet, megcsodálják a színek erejét, és magukba szívják a művész érzelmekkel teli mondanivalóját. Holott ez nélkülözhetetlen egy-egy műalkotás megértéséhez, élvezetéhez. Világosak a párhuzamok a divatszakmával: itt is az a cél, hogy egy-egy ruhadarabról nyilvánvalóan kiderüljön, mennyi munka rejlik benne, és ezt – optimális esetben a megfelelő ár megfizetésével – a vevő díjazza is.
Visszatérve Pierre Bonnard képeihez, a kiállítás rendezői a kívánt hatást úgy érik el, hogy a festményeket egymástól távolabbra helyezik, és azok mellé nagyobb feliratokat társítanak – mivel ezek távolról is elolvashatók, a látogatók kevésbé zavarják egymást a szemlélődésben. Ezenkívül úgynevezett Slow Looking vezetéseket tartanak, amikor egy óra alatt legfeljebb három kép megtekintésére kerül sor. Vajon alkalmazható ez a gyakorlat a mi szakmánkban is? Általános érvényű válasz ugyan nem adható, ám ha a legutóbbi vásárlási élményemre gondolok, amikor a zsúfolt ruhaállványról alig tudtam leakasztani a nekem tetsző darabot, akkor az átlátható prezentáció mindenképp jó ötletnek tűnik.
„Ezt mindig is így csináltuk” – ez a reakció nem megfelelő sem a múzeumok, sem a divatüzletek részéről, és ezzel 2018 után végre a divatszakmának is tisztában kell lennie. A hagyományos divatüzletek forgalma 2%-kal csökkent – immár harmadik éve zsinórban. És bármennyire igaz, hogy az időjárás szélsőséges volt, a tartós forgalomcsökkenés okai ennél nyilván mélyebben gyökereznek. Kemény a verseny, különösen az online térhódítása és az újabb diszkontláncok megjelenése nyomán. Csakhogy időjárás és verseny mindig is volt. Döntő jelentősége a fogyasztói szokások megváltozásának van.
Az, hogy vannak változások, (remélhetőleg) mindenki számára egyértelmű. De hogy ezek miként festenek valójában, az a legkülönbözőbb módon mutatkozik meg. A vásárlásnak kényelmesebbé, ugyanakkor egyre meglepőbbé és élménygazdagabbá kell válnia. Ráadásul, egyre kevésbé látható előre, hogy mit kíván a vásárló. Lehet, hogy öt év múlva az Alexán fognak megrendelni minden második farmert? Saját kötőgépen és saját tervezésű minták alapján fogják kötni pulóvereiket az emberek? Vagy a bemutatóterem a vásárlókra szabott kínálattal közvetlenül munkahelyeik parkolójába fog begurulni önvezető busz formájában, kényelemesen, az ebédszünet alatt? Ki tudja?!
„A divatpiacon most zajlik legnagyobb változás az ipari forradalom óta” – szögezi le Angelika Schindler-Obenhaus, a Katag AG elnökségének tagja. A divatszakmában a XIX. században a legnagyobb változást az jelentette, hogy a személyre szabott, egyedi ruhakészítést felváltotta a ruhagyártás, demokratizálódott a divatcikkek fogyasztása. Ehhez hasonló átrendeződés megy végbe napjainkban is, amire egyetlen válasz adható: a korábbi koncepció átgondolása. Ez a feltétele annak, hogy ki-ki megtalálja a helyét ebben az új fogyasztói környezetben, és felkészüljön a jövő kihívásaira. Rugalmasan, nyitott szemmel.
Előfizetés a magazinra Médiaajánló Feliratkozás
