Bagatell?
Magyarázkodás. Tegnap a hírlevél, illetve a friss blogbejegyzések elkészítésével foglalkoztam, amikor hirtelen sötét lett a lakásban. Áramszünet, gondoltam, és vártam, hogy megszólalnak a környék riasztói. Tévedtem, csönd volt. Kimentem megnézni, de máshol mindenhol égtek a lámpák. Csak nálunk volt sötét. Elővettem a nagyobb gyertyákat, aztán kimentünk a villanyórához. Valóban nálunk volt gond. Némi próbálkozás után a férjemnek sikerült visszakapcsolnia az órát, és a villanyszerelővel való gyors konzultáció után konstatáltuk, hol van gond: a pincében. A férjem lement, kiderült, hogy a raktárként is használt „kamrában”, ahol a tartalékhűtőszekrényünk is van. Konstatálta, hogy ott víz van! Azt hittük, meghibásodott és kiolvadt a frigider, mivel ott egyáltalán nincs vízvezeték.
Aztán alaposabban megnéztük, és megdöbbenve tapasztaltuk, hogy rengeteg víz gyűlt össze, ami bőven meghaladta a hűtőből esetleg kiolvadó mennyiséget. Amikor beleléptünk, kiderült, hogy többcenti vastag a vízréteg, minden vízben áll. A papírdobozok el- átáztak, hirtelen nem is tudtuk, mit kellene tenni. És rájöttünk, hogy mivel a hűtőszekrény hosszabbítója a földön volt, elázott, és ez csaphatta ki a biztosítékot. Szerencsére, mert agyonüthette volna a helységbe belépőt!
Nekiálltunk felszedni a vizet. Először rongyokkal próbálkoztunk, de ez nem segített. Aztán a szemétlapátokkal meregettük vödrökbe a vizet. Kb. 30 – 40 vödörrel hordtunk ki vizet. A nagyját felszedtük. Elfáradtunk, lefeküdtünk, közben végig azon törtük a fejünket, honnan jöhetett ekkora vízmennyiség, nem láttunk sehol vízfoltokat a falon.
Reggel újrakezdtük, ugyanis ugyanannyi, vagy még több vizet találtunk, mint este. Pedig éjszaka nem is esett eső! Meregettünk, közben elkezdtük kihordani a helységben található elázott dobozokat is, amik tele voltak régi ruhákkal, nem használt edényekkel, könyvekkel, korábbi iratokkal. Megérkezett a fiam, ő hólapáttal kezdte felszedni a vizet. És végig azon törtük a fejünket, honnan jöhet ez a sok víz!
Átjött a férjem egy korábbi munkatársa, és arra jutottak, hogy mivel lejtős az utca, mi vagyunk az utolsó ház a lejtő alján, feltehetően a megnövekedett talajvíz „szivárog” be hozzánk a falakon keresztül. Majd hoznak egy szivattyút, azzal kivezetik a folyamatosan gyűlő vizet az utcai árokba, és egyidejűleg árkot kell ásni, vízelvezető drént kell beépíteni, és elvezetni a talajvizet. Valószínűleg már vízben áll a ház, rengeteg eső esett pár nap alatt!
Sokkal feljebb rengeteg építkezés folyt ez elmúlt években, lehet, hogy a korábban kialakult természetes vízelvezetési „rendszert” megzavarták, és a víz új utakat keresett.
Amíg megoldják, folyamatosan lapátoljuk a vizet, hogy ne jusson be a többi helységbe, ne okozzon még nagyobb kárt! És tényleg örülhetünk, hogy nem ütött senkit agyon az áram. A hosszabbítót feltettük a hűtő tetejére, és altató nélkül is alszunk, mint a bunda, annyira kimerít minket a folyamatos készenlét, és persze a lapátolás.
Reménykedünk, hogy nem jön újabb nagy eső, csapadék – legalább addig, amíg megoldódik a vízelvezetés!
Csaba Anna-Mária