Kultúra-kiállítás-divat-dizájn- műkereskedelem-oktatás
Rendhagyó campustúrákkal és tárlatvezetésekkel nyílt napot tart a MOME november 3-án
(MTI) – Nyílt napot tart a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) november 3-án: egyebek közt rendhagyó campustúrák, tárlatvezetések, szakbemutató beszélgetések és nyitott műhelyek várják a diákokat az egyetem campusán.
Az egész napos programon a résztvevők bepillantást nyerhetnek többek között az animáció, formatervezés, fotográfia, interaction design, divat-és textiltervezés, építőművészet, tárgyalkotás, art and design management szakok. A tájékoztató szerint a diákok szakokat bemutató előadásokon, MOME-oktatók és hallgatók prezentációin keresztül ismerhetik meg az itt folyó munkát, emellett kötetlen formában is találkozhatnak az egyetemen tanulókkal és dolgozókkal, vagy akár egyéni konzultációkra, portfólió-bemutatásra is lehetősége lesz a felvételire készülőknek. A MOME Campus területét vezetett séták keretében is megismerhetik az intézménybe jelentkezni vágyó diákok – áll a közleményben. (MTI/hga \ pmg)
Csodálatos Selyemút: kínai selyemművészeti kiállítás nyílt a Mezőgazdasági Múzeumban
(MTI) – Október 24-én Csodálatos Selyemút címmel kínai selyemművészeti kiállítás nyílt a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, amely a Kínai Állami Selyemmúzeum (CNSM) közös projektje a budapesti Kínai Kulturális Központtal, az Iparművészeti Múzeummal és a Mezőgazdasági Múzeummal. A december 3-ig látható tárlaton a hangcsoui partnermúzeum által válogatott 59 szett, vagyis 74 darab ősi selyemszövet másolatát és kortárs jelmezalkotásokat lehet megcsodálni.

„Kína a világ egyik legrégebbi és folyamatosan létező civilizációja, amely felbecsülhetetlen jelentőségű kulturális értékeket hozott létre, és amelyeket ma is figyelemre méltó teljesítményekkel gyarapít” – emelte ki Csaba Gábor, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) helyettes államtitkára a tárlat megnyitóján.
A Csodálatos Selyemút című kiállítást mintegy nyolcvan ősi, restaurált selyemszövet és a kortárs viseletművészet néhány darabja alkotja, amelyek hozzájárulnak, hogy a magyarok közelebbről, élményszerűen is megismerhessék a kínai kultúrát és művészetet. A kiállítás a Kínai Nemzeti Selyemmúzeum, a Budapesti Kínai Kulturális Központ, az Iparművészeti Múzeum, valamint a Magyar Mezőgazdasági Múzeum együttműködésében valósult meg. A kiállítást interaktív kézművesfoglalkozások teszik teljessé. A programsorozat keretében az Iparművészeti Múzeum kiállítását, a Hercegi selyemköntösök – Luxus selyemszövetek és bársonyok a magyar Esterházy-kincstárból címűt lehetett megtekinteni a nyáron a hangcsoui Selyemmúzeumban, ahol óriási érdeklődés mellett több mint 230 ezren látogatták meg a tárlatot.
A mesterséges intelligencia műtárgypiaci hatásáról, az ékszer- és drágakőbefektetésről is szó lesz a V. Műtárgybefektetési Konferencián
(MTI) – A műgyűjtés kulisszatitkairól, a mesterséges intelligencia műtárgypiaci hatásáról, ékszer- és drágakőbefektetésről és a legdrágább magyar művészek rangsoráról is szó lesz november 7-én, a V. Műtárgybefektetési Konferencián a Müpa Auditóriumban, ahol Pierre Vasarely személyesen mutatja be új könyvét.
A műtárgy.com tájékoztatása szerint a szakemberek közreműködésével rendezendő konferencia kiemelten foglalkozik a magán- és vállalati gyűjtemények létrehozásának és gyarapításának motivációival, a műkereskedelem adózási kérdéseivel, a magángyűjtők és múzeumok együttműködésével, az ékszer, mint alternatív befektetés lehetőségeivel és az új technológiák és innovációk megjelenésével a műkereskedelemben.
(MTI/vrzs \ pmg)
Jubileumi kiállítással ünnepli 250. születésnapját a BÁV Zrt.

(MTI) – 250 éves a BÁV címmel nyílt jubileumi kiállítás a BÁV Zrt 250. születésnapja alkalmából Budapesten, a BÁV Art Aukciósház és Galériában. A kiállításon 250 különleges műtárgy, festmény, ékszer és bútor látható, amelyek az 1773-ban alapított cég, valamint Magyarország múltjából és jelenéből mutatnak meg egy-egy fontos értéket.
Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium államtitkára felidézte, hogy 1773-ban Mária Terézia indította útjára a Bizományi jogelődjét. Mint mondta, a BÁV mai napig prosperáló cég. A jogutód immár nemcsak pénzügyi szolgáltatóként van jelen, hanem a hazai műtárgykereskedelem megkerülhetetlen szereplője, azt tartják, hogy az arany legjobb ismerője, a polgári műgyűjtés, a kulturális értékmentés egyik leglelkesebb képviselője – fogalmazott az államtitkár. Mint elmondta, a kiállításra a Magyar Nemzeti Múzeum, a Szépművészeti Múzeum, az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a Hadtörténeti Múzeum adott kölcsön olyan műtárgyakat, amelyek a BÁV Zrt.-n keresztül kerültek gyűjteményeikbe.
L.Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója kiemelte, hogy a múzeum, amelyet egy évszázados kapcsolat köt össze a BÁV-val, 113 műtárgyat – majdnem a kiállított tárgyak felét – kölcsönözte a jubileumi kiállításra. Komoly kvalitású, csúcsdarabokat hoztak el az Eötvös-gyűjteményből, az üvegkerámia-gyűjteményből, az óragyűjteményből, a fegyvergyűjtemény és az éremtárból. A tárlat egyik kiemelt ékessége a koronázási palást egy darabja, amelyet egy BÁV-aukción vásárolt meg a Nemzeti Múzeum – emelték ki a kiállításról kiadott közleményben. A rendhagyó tárlat november 12-ig tekinthető meg.
Meghosszabbították A jólfésültség története című kiállítást a Kiscelli Múzeumban
(MTI) – Meghosszabbították A jólfésültség története – Fodrászipari forradalom Budapesten című kiállítást a BTM Kiscelli Múzeumban.
Az időszaki kiállítás a haj és az arcszőrzet gondozásának társadalomtudományi, muzeológiai feltárására tesz kísérletet, ahogy az elmúlt 150 évben Budapesten megmutatkozott. A kiállításban arra keresik a választ, mik voltak a szépségipar fejlődésének főbb mozgatórugói, állomásai, kik voltak meghatározó szereplői, és hogyan váltak az elmúlt 150 évben világviszonylatban is jól fésültté a budapestiek.
A bemutatott tárgyakat és fodrászipar-történeti dokumentumokat a Kiscelli Múzeum, társmúzeumok és magángyűjtők anyagából válogatták, a munkát segítették a hajas szakmák neves képviselőivel folytatott beszélgetések. A tárlat kurátora Szabó Zsuzsanna etnográfus, fodrász, a koordinátor Maczó Balázs etnográfus, történész.
A kiállítás 2024. január 14-ig hétfő kivételével minden nap 10 és 18 óra között látogatható.
Megnyílt A koreai stílus című kiállítás a Néprajzi Múzeumban

(MTI) – Megnyílt A koreai stílus – Hagyományos öltözék és lakás Szöulból című időszaki kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban, ahol a Szöul Történeti Múzeum gyűjteményéből válogatott tárlat a dél-koreai főváros történetét és modern mindennapjait mutatja be, többek között az öltözködés és a lakáskultúra változásán keresztül.
A budapesti kiállítás a koreai mindennapokat és ünnepeket, valamint a társadalmat átszövő érték- és szimbólumrendszert mutatja be az öltözékek és a lakásbelső finom mintázataiban, változataiban. Egy-egy ruhadarabban nemcsak Szöul hagyományai, viselőjének státusza, képzettsége, kora és neme van jelen, hanem az ott élők sorsa, mindennapjai is.
A Néprajzi Múzeumban megtekinthető kiállításon 250 tárgy és számtalan fotó kíséretében mutatják be a dél-koreai fővárost száz évre visszamenőleg. A kiállítás 2024. február 18-ig tekinthető meg.
Megnyílt a 360 Design Budapest kiállítás az Adria-palotában
(MTI) – Megnyílt a 360 Design Budapest regionális dizájnkiállítás és programsorozat Budapesten, az Adria-palotában, ahol több mint 60 ismert és feltörekvő hazai, valamint regionális tervező alkotásait láthatta a közönség.
A magyar és regionális formatervezők mellett az iparművészek és képzőművészek ismertségének növelését, az értékesítésösztönzést, valamint a hazai tervezők és művészek nemzetközi piacra juttatását tűzte ki célul a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) 2020-ban útjára indított 360 Design Budapest sorozata.
Ebben az évben 70 jelentkező közül választotta ki a szakmai zsűri azt a több mint 60 formatervezőt és művészt, akinek több mint kétszáz alkotását láthatta a közönség a kiállításon.
A 360 Design Budapest kiállítás vasárnapig volt látogatható az Adria-palotában.
Vitályos Eszter: A Romani Design aktivitása az összefogásról, a társadalmi felelősségvállalásról szól
(MTI) – A Romani Design saját magával kapcsolatban gyakran használja az aktivitás szót, ami egyszerre jelöl tervet, célt, lendületet, elszántságot, csapatot, a Romani Design aktivitása pedig az összefogásról szól, minden termék a társadalmi felelősségvállalás jegyében készül – hangsúlyozta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára, a Hagyományok Házában.
Vitályos Eszter kiemelte, hogy ennek az aktivitásnak az egyik eredménye, hogy a Romani Design meghatározó szereplője a kortárs magyar divat és dizájn szektornak, és ezt a maguk erejével, tehetségével, szorgalmával és alázatával érték el.
A 2010-ben alapított Romani Design, a világ első roma divatstúdiója hazai és nemzetközi szinten is egyedülálló módon, a kollekciók, valamint az így közvetített vizuális üzenetrendszer segítségével képviseli a roma viseleti kultúra és iparművészet kortárs kontextusban történő reprezentációját az aktivizmus és a fenntartható divat elvei mentén – olvasható a tárlat ajánlójában.
Első alkalommal mutatkoztak be magyar művészek a prágai Designblok fesztiválon
(MTI) – Első alkalommal mutatkozott be magyar alkotókat felvonultató kiállítás a prágai Designblok fesztiválon, ahol a Budapest Select tárlat részeként 15 magyar művész tárgyát tekinthették meg a látogatók.
Az MDDÜ stratégiai célkitűzései közé tartozik a hazai alkotók ismertségének növelése, az exporttevékenység elősegítése és az együttműködési lehetőségek előmozdítása. Ezen célok elérése érdekében vett részt az MDDÜ a közép-európai régió egyik legjelentősebb kreatívipari eseményén.
A Designblok hagyományosan több helyszínen valósul meg. A Budapest Select kiállítást a National Gallery Prague legnagyobb kiállítóterében, a Trade Fair Palace-ban tekinthették meg az érdeklődők az Openstudio szekcióban, ahol termék, divat-, és ékszertervezők, grafikusok, illusztrátorok egyaránt bemutatkoztak.
A kiállítók között volt Ruzicska Tünde, Horák Debóra, Szondi Petra, Veres Balázs, Cséfalvay Lilla, Szabó Ádám Csaba, Gyeviki Hajnal, Deák Zsuzsanna, Kele Sára, Formanek Zsuzsanna, Segesdi Bori, László Kyra, Monori Anita, Smetana Ágnes és Kertész Attila. Az alkotók ezúttal az MMDÜ Budapest Select ernyőmárkája alatt jelentek meg.