Fotó: HFDA The Full dog
A Magyar Divat és Design Ügynökség (MDDÜ) design SPEED néven közös mentorprogramot indít az 50 éve működő Európai Dizájn Intézettel (Istituto Europeo di Design) (IED). A főként a marketing és menedzsment köré épülő oktatási programban hat magyar cég munkatársai vesznek részt.
Bata-Jakab Zsófia, az MDDÜ vezetője a program előzményeiről elmondta, hogy az ügynökség indulása óta folyamatos kapcsolatban van az iparág különböző szereplőivel: a tervezőkkel, oktatási intézmények vezetőivel, gyártókkal, hogy megismerjék mindazon nehézségeket, kihívásokat, amelyek az iparágon belül felmerülnek. Ennek során derült ki, hogy a forráshiányból adódó nehézségek mellett az üzleti világban előforduló problémákra sok esetben – a releváns üzleti tudás hiányában – nem tudnak megfelelően reflektálni a magyar designvállalkozások. Ezért felkerestek több nemzetközi oktatási intézményt, hogy kialakítsanak egy egyénre szabott mentori rendszert a hazai márkák számára. Ennek során esett a választásuk az IED-re.
Bata-Jakab Zsófia ismertetése szerint a csütörtökön induló, december végéig tartó programban a megállapodás értelmében az IED szakmai mentorai hat modulos előadássorozatot tartanak a mentoráltaknak. A program része személyes konzultáció, illetve egyéni projektmunka is. A cél, hogy a magyar tervezők nemzetközi szinten is elismert designszakértőktől kapjanak támogatást, amely segítségével sikeresen fejleszthetik a márkájukat.
A szakemberek a magyar tervezők számára előzetesen kiküldött kérdőív alapján feltérképezték a cégek egyéni szükségleteit, és ez alapján az MDDÜ szakmai képviselőivel közösen állították össze a képzési csomagot és jelölték ki a meghívott olasz előadókat.
A design SPEED mentorprogramban való részvételre az IED és az MDDÜ egy 5 tagú szakmai zsűri zsűrivel közösen (Dr. Horváth Judit, Magyar Iparművészeti Múzeum Kortárs Dizájn Főosztályának vezetője; Majcher Barbara Magyar Formatervezési Tanács vezető főtanácsosa; Osvárt Judit Design Hét Budapest kurátora; Hosszú Gergely, Red Dot Díjas formatervező; Szőke Gábor Miklós, szobrászművész, designer), szakmai szempontok alapján az alábbi 6 márkát választotta ki: a Komonka Textile Design, a Viaplant, a Yoza, a Sixay Furniture, a Position Collective és a Multifelt Factory.
A magyar mentoráltak feladatait egy olasz professzor koordinálja majd, aki lépésről lépésre követi az egyes cégek munkafolyamatait. Az IED által nyújtott oktatási csomag hat know-how modult tartalmaz, valamint egyéni konzultációt és egy személyre szabott projektmunka elkészítését. A hat modul két fő témakörre épül: Design Marketing Program és Design Management Program, melyek az alábbi szakterületekre fókuszálnak a képzés során: Analízis, Kutatás és Üzleti pozicionálás, Innováció, Kreatív management, Termékfejlesztés, Brand management és kommunikáció. A design SPEED mentorprogram célja, hogy a mentoráltak felismerjék cégük, tevékenységük kritikus pontjait, illetve, hogy sikeresen pozícionálják saját márkájukat. Ennek köszönhetően a nemzetközi piacon is jobban megállhatják majd a helyüket, erősítve ezáltal az országimázst is.
Giovanni Ottonello művészeti vezető (IED) ismertette, hogy a több mint félszáz éves intézmény keretén belül jelenleg 11 oktatóközpont működik (hét Olaszországban, kettő Spanyolországban és kettő Brazíliában). A program kölcsönös tanulási folyamatra, ismeretátadásra ad lehetőséget.
Jacopo Bargellini stratégiai tanácsadó tapasztalatai szerint a fiatal tervezők a munka kezdetén általában főleg a kreatív szempontokat veszik figyelembe, kevésbé fontos számukra a piaci megjelenés és a menedzsment. Arra szeretnék a formatervezőket ösztönözni, hogy a szép és kreatív dolgok tervezése mellett az eladhatóság is fontos szempont legyen számukra. Arra akarnak törekedni, hogy segítsenek a magyar dizájnereknek egyértelműen megkülönböztethető, saját identitás kialakításában. A résztvevő cégek hallgatói decemberben mutatják majd be azt az új dizájnstratégiát, amelyet a tanultak alapján szeretnének kialakítani.
A Magyar Divat & Design Ügynökségről
A Magyar Divat & Design Ügynökség a Magyar Turisztikai Ügynökség leányvállalataként alakult meg 2018-ban, két kiemelt részleggel: divatipar és designipar. Az ügynökség célja a hazai divat- és designipar nemzetközi ismertségének és elismertségének növelése, ezen keresztül pedig az országimázs erősítése. Emellett legfontosabb feladatai közé tartozik az export növelése, a hazai gyártói háttér erősítése és fejlesztése, a tradícióval rendelkező kreatív és szakmai tudás fejlesztése. Integratív szervezetként kiemelt célja a divat- és designiparágban tevékenykedő hazai és nemzetközi szereplők közötti hatékony szakmai koordináció megvalósítása, ami elengedhetetlen a hosszú távú sikerhez.
Az IED-ről
Az IED-et, az Európai Design Intézetet 1966-ban Francesco Morelli alapította. Az Európai Design Intézet több mint ötven éve működik a design, divat, vizuális művészetek és kommunikáció, oktatás és kutatás területén. Az IED nemzetközi vonatkozásban az olasz kiválóság zászlóshajója: a vezető nemzetközi vállalatokkal fennálló partnerségek a képzési stratégia alapvető részét képezik. Az oktatási program krediteken alapul, összhangban a legkorszerűbb európai intézményekkel. Mint nemzetközi irányultságú iskola, az Európai Design Intézet mind a 11 oktatási központjában fogad különböző nemzetiségű és kulturális hátterű hallgatókat: Milánó, Torino, Róma, Firenze, Velence, Cagliari, Como, Madrid, Barcelona, Sao Paulo és Rio de Janeiro.