Business

Milliárdos startup-befektetőcéget indított az Óbudai Egyetem és a Széchenyi alapkezelő

Befektetés-Startup-Széchenyi alapok-Óbudai Egyetem

(MTI) – Startupokba fektető közös céget alapított a Széchenyi Alapok és az Óbudai Egyetem. Az új cég fő feladata, hogy az egyetemen felhalmozódó elméleti tudományos eredmények gyakorlati gazdasági sikert is hozzanak – jelentették be az alapítók az MTI-hez eljuttatott közleményükben.

Milliárdos startup-befektetőcéget indított az Óbudai Egyetem és a Széchenyi alapkezelő
Az Óbudai Egyetem szenátusának tanévnyitó ünnepi ülése Csortán Dorina elsőéves hallgató mondja az elsőéves hallgatók esküjének szövegét az Óbudai Egyetem szenátusának tanévnyitó ünnepi ülésén a Várkert Bazárban. Mögötte Barcsa Levente Koppány, az Óbudai Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnöke, Rudas Imre, az Óbudai Egyetem alapító rektora (takarásban), Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora, Varga Mihály pénzügyminiszter, Cser-Palkovics András, a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány elnöke és Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára (b-j). MTI/Szigetváry Zsolt


Kovács Levente
, az Óbudai Egyetem rektora, az idei tanévnyitón jelentette be, hogy Óbuda Uni Venture Capital Zrt. (ÓUVC) néven az egyetem és partnerei Magyarországon eddig egyedülálló céget indítottak. Az új befektetőcégbe a Széchenyi Alapok Zrt. mellett az egyetem fenntartója és egyben az alapkezelő tulajdonosa, a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány is beszállt. 
A kezdeményezés célja, hogy gyakorlati kitörési lehetőséget teremtsen felsőoktatási intézményben alkotó professzorok és hallgatók ötleteiből induló, gyors fejlődésre hivatott vállalkozások számára elsősorban a robotika, a medtech, a mesterséges intelligencia, a smart technológia és a kiberbiztonság területén.

Az innovációnak elsősorban akkor van értelme, ha az végül a gyakorlatban is megvalósul

– idézte a közlemény Deme Gézát, a Széchenyi Alapok elnök-vezérigazgatóját.

Az új cég olyan, ígéretes startup vállalkozásokba fektet majd be, amelyek hathatós pénzügyi és vállalkozási segítséggel jelentős értéknövekedést érhetnek el. Az úgynevezett „venture studio” modell segítségével ezek a vállalkozások a kezdeti befektetésen túl hiánypótló szaktudást, üzleti tapasztalatokat és kapcsolatokat is nyerhetnek a tranzakcióból. Ennek eredményeként az ÓUVC jelentős megtérüléssel léphet ki az így immár megerősített vállalkozásokból, amit azután újabb startupok elindítására fordíthat. Az egyetemi befektetőcég tevékenysége hamarosan kiterjedhet más egyetemekről jelentkező, vagy az egyetemi tudásbázist felhasználni kívánó más vállalkozások fejlesztésére, és akár azon túlra is.

Az ÓUVC mögött a Széchenyi Alpok külön erre a célra létrehozott 10 milliárd forintos tőkealapja áll. Ezt a pénzt előre lefektetett üzleti kritériumok teljesítése révén, fokozatosan használhatja fel a befektetőcég. 
Az új befektetőcég szeptemberben már meg is kezdi működését – írták a közleményben.

(MTI/egr \ gkv)

Előfizetés a magazinra Médiaajánló Feliratkozás

Milliárdos startup-befektetőcéget indított az Óbudai Egyetem és a Széchenyi alapkezelő

Szóljon hozzá

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .