Jörg Nowicki/ TextilWirtschaft
Eredetileg bevásárlóközpont építését tervezte az ECE Óbudán, amelyet a hamburgiaknak most egy vegyes felhasználású városnegyeddé kell áttervezniük. A korábbi, Budapesten megépítendő új bevásárlóközpont terveire keresztet vethetnek. A cég eredetileg az egykori textilgyár helyén egy 170 üzletes, 50.000 m² alapterületű központ építését tervezte, a bevásárlóközpont nyitásának tervezett időpontja 2021 volt.
Az úgynevezett plázastop azonban áthúzta a számításaikat. A 2012 óta hatályos törvény tiltja a 300 m²-nél nagyobb üzlethelyiségek létrehozását vagy bővítését. A magyar kormány ezzel akarja csökkenteni a kereskedelem koncentrációját és védeni a kisvállalkozásokat. „A város és a kerület támogatása ellenére sem sikerült megkapnunk a plázastop törvény alóli mentességet” – nyilatkozta az ECE. Így egy un. vegyes felhasználású negyed (irodákkal, szállodákkal, éttermekkel és kiskereskedelemmel) kialakításában állapodtak meg.
„A kiskereskedelem jelenleg nagyon jól fejlődik Magyarországon, 2019 elsõ háromnegyedévében csaknem 7% -kal tudtuk növelni az értékesítést. Jó esélyeket látunk a tervezett kiskereskedelmi fejlesztés egyes részeinek az új koncepcióba való integrálására” nyilatkozta az ECE Magyarország ügyvezetõje, Christoph Augustin.
Az ECE 1996 óta van jelen Magyarországon, és partnereivel együtt több mint 600 millió eurót fektetett be az országban. Saját adatai szerint a társaság hazánk legnagyobb belvárosi bevásárlóközpont üzemeltetője. Az ECE 210.000 m² bérbeadható területtel összesen öt bevásárlóközpontot működtet Magyarországon.
Előfizetés a magazinra Médiaajánló Feliratkozás