Business

Már lehet regisztrálni a Divat & Design Pályázat előminősítésére

Gazdaság – Divat- és dizájnipar

7 milliárd forint keretösszeggel megjelent a divat- és dizájnipari kkv-k fejlesztését támogató pályázati felhívás (GINOP 1.2.14-20), egyúttal megnyílt a lehetőség a vállalkozások számára az előminősítésre történő regisztrációra a divatdesignpalyazat.ifka.hu oldalon.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium és a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) szakmai együttműködésének eredményeként 2020. november 24-én megjelenő felhívás célja a divat- és designipari tervező-gyártó kkv-k megújulását elősegítő technológiai fejlesztések támogatása, ezzel működésük és munkahelymegtartó, valamint jövedelemtermelő képességük megerősítése.

„A koronavírus-járvány igazolta azt a 2010 óta követett kormányzati megközelítést, hogy amit csak lehet, érdemes itthon gyártani, hiszen ezzel a hazai munkahelyeket és a magyar családok megélhetését támogatjuk” – hangsúlyozta Dr. György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.

A divat- és design ágazatban rejlő potenciál és a jövőbeli bővülés miatt a járvány idején kiemelten fontos a hazai kapacitások megvédése, versenyképessé tétele és ezzel egy időben az iparág számára a válságban keletkező lehetőségek kihasználásának támogatása”

– tette hozzá Bata-Jakab Zsófia, az MDDÜ vezérigazgatója.

A hazai piac mérete és adottságai miatt kiemelten fontos, hogy a sikeresen pályázó vállalkozások a támogatással növelni tudják exportjukat és nemzetközi digitális jelenlétüket is.

A fejlesztési források hatékony felhasználása érdekében a pályázaton való részvétel egyik feltétele az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. által kiállított előminősítési igazolás, amelynek megszerzéséhez az érdeklődők a divatdesignpalyazat.ifka.hu oldalon szükséges regisztrálniuk, jelezve az előminősítésen való részvételi szándékukat. A pályázat beadására az előminősítések birtokában 2021. januártól lesz lehetőség.

A vállalkozásokat arra kérjük, semmiképpen ne mulasszák el az előminősítésre jelentkezést, az ugyanis a forráshoz jutás előfeltétele

 – tette hozzá Dr. György László.

HÁTTÉRINFORMÁCIÓK

  • Támogatás összege:  5-150 millió Ft
  • Formája:  feltételesen vissza nem térítendő
  • Előleg mértéke:  00%
  • Előminősítés (i/n): igen 
  • Önállóan támogatható tevékenységek: Új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása, beleértve az automatizált termelési rendszerek fejlesztését, gyártási technológiák fejlesztését, folyamatautomatizálási eszközök, szenzor-, és vezérlés technológiák fejlesztését, robottechnológia alkalmazását, intelligens gyártás megoldások beszerzését. Ezt további, önállóan nem támogatható tevékenységek egészítik ki.
  • Pályázásra jogosult vállalkozásoknak minimum 1 lezárt üzleti évvel kell rendelkezniük és állományi létszámuk minimum 1 fő szükséges, hogy legyen, a támogatott tevékenységi köröket (TEÁOR), valamint a további részleteket a felhívás tartalmazza.
  • A felhívás a www.palyazat.gov.hu címen elérhető.
Előfizetés a magazinra Médiaajánló Feliratkozás

Szóljon hozzá

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .