TextilWirtschaft online – DIGITÁLIS PÁRBESZÉD
A vásárok számos vállalkozás számára nélkülözhetetlenek – akár marketinges eszközként, tudásplatformként vagy iránymutatóként. 2020-ban azonban szinte teljesen elmaradnak az élő eszmecserét lehetővé tevő rendezvények. Hogy milyen alkalmak állnak a vásárok kiállítóinak és látogatóinak a rendelkezésére, hogy a kialakult helyzet ellenére tájékozódhassanak, új kapcsolatokra tehessenek szert és a meglévő kapcsolataikat ápolhassák, azt a
„Vásárok híján – mik lehetnek az alternatív marketingstratégiák?”
című digitális párbeszédplatform fogja bemutatni. Az esemény
- május 19-én lesz, egy 14-től 15 óráig tartó internetes szeminárium formájában, amelyet a dfv Conference Group hirdetett meg.
A rendezvényen a dfv „Vásárlehetőségek a koronavírus idején” című tanulmányának eredményeit fogják exkluzív módon bemutatni. A fontos vásárok lemondása vagy elhalasztása miatt több mint száz érintett marketinges szakember számol be arról, hogyan kezelik a vásárok kiesését.
A Digital Talk a kiállító vállalatok döntéshozóihoz, marketinges szakemberekhez valamint vásárlátogatókhoz és vásárszervezőkhöz szól. Az érdeklődők megtudhatják, hogyan alakították az érintettek a kialakult helyzethez a kommunikációjukat, mely eszközök segítenek igazán, és hogy mire kell felkészülniük a vállalatoknak a koronajárvány utáni időszak vásártervezéseivel kapcsolatban. Többek között érinteni fogják az élő digitális kommunikáció, a virtuális vásárok és a digitális termékbemutatók témakörét is.

Kapcsolódjon be Dr. Gwen Kaufmann, az m + a főszerkesztőjének, Matthias (Tesi) Baur, az MBB-Consulting Group alapítójának és vezető tanácsadójának, valamint Thomas Meyer, a BTG vezérigazgatójának izgalmas, webináriumi eszmecseréjébe. Az internetes eseményre 2020. május 19-én, 14-től 15 óráig kerül sor.
dfvcg – A vásárok digitalizációjának úttörője, Matthias Baur, aki a londoni MBB Consoulting Group vezérigazgatója és alapítója ezenkívül áttekintést nyújt a rendezvények digitális és virtuális kínálatáról, elmagyarázza, hogy milyen elvárásaik lehetnek és mire kell odafigyelniük a kiállítóknak, és hogy miként fognak a jövőben működni a hibrid rendezvények. Rajta kívül jelen lesz még: Thomas Meyer, a dfv médiacsoport leányvállalataként működő Business Target Group igazgatója, és Gwen Kaufmann, a dfv médiacsoport vásármagazinjának, az m + a-nak a főszerkesztője.
A párizsi Ufi világvásár-szövetség számítása szerint az egyedül 2020 első félévében világszerte lemondott vásárok miatt több mint 134 milliárd euró megbízási üzleti volumen hiányzik a kiállítók költségvetéséből. Keresettek tehát az olyan új, digitális megoldások, amelyek lehetővé teszik a kommunikációs és forgalmi célok elérését.
További információk: https://www.dfvcg.de/kongresse/marketing-medien-branding/digital-talk-keine-messen-was-sind-die-alternative-marketingstrategien
Hogyan lehet résztvenni a web konferencián amely az alternatív marketingstratégiáról szól?
Tudnátok segíteni?
Köszönettel
Anna
Kedves Anna,
további információk ezen a linken érhetők el, és itt lehet jelentkezni is:
https://www.dfvcg.de/kongresse/marketing-medien-branding/digital-talk-keine-messen-was-sind-die-alternative-marketingstrategien
Annamari