Gazdaság-kereskedelem
Nagy horderejű lépés a kereskedelem számára az üzletek időkorlátozás nélküli nyitva tartásának lehetősége
– mondta az Országon Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek csütörtökön, a miniszterelnök szerdai bejelentésére reagálva. (MTI)
A kereskedelemben a koronavírus-járvány legnagyobb kárvallottja az a mintegy 80 ezer üzlet, amelybe a kijárási korlátozás miatt egyáltalán nem mehettek be a vásárlók, ezek között említette Vámos Görgy a ruházati és cipőboltokat, könyvesboltokat, játékboltokat, sportszerboltokat.
Az elmúlt időszakban ezeknek az üzleteknek nem volt forgalma, és ahol működik webáruházi értékesítés, ott sem pótolta a kiesést az ebből származó bevétel. Kiadások ugyanakkor voltak, mert a rezsiköltségeket, bérleti díjat fizetni kellett, és emellett a kereskedők törekedtek arra, hogy legalább részmunkaidőben megtartsák alkalmazottaikat – mutatott rá az OKSZ főtitkára.
Főként a kisebb üzletek kerültek nagyon nehéz helyzetbe, így annál nagyobb segítség, minél előbb indulhatnak – tette hozzá. Vámos György ugyanakkor jelezte: a részletekről még nincsenek információk, így nem tudni, hogy pontosan milyen területekre vonatkozik majd az időkorlátozás feloldása.
A kereskedelmi szövetség főtitkára nem számít a forgalom ugrásszerű növekedésére, inkább fokozatos felfutást tart valószínűnek.
(MTI/gká \ gtr \ bpt)