Kivonatok
MIHÁLYFI ERNŐ, Az Est hármaskönyve 1929
Az elmúlt hetekben végiglapoztam a könyvet, amely sok divattal kapcsolatos reklámot tartalmaz. Ezekből válogattam ki a galériában láthatóakat. Forrás: arcanum.hu.
Nem is olyan régen a divat fogalmához még elválaszthatatlan szorosan hozzátartozott a szeszélyesség is. „Szeszélyes, mint a divat“, mondták az emberek, akik teljesen értetlenül állottak a divat indokolatlannak látszó változásai előtt.
„Lassan kibontakozott a divat mögött egy új hatalom. Nem volt nehéz megállapítani róla, hogy a divat titokzatos törvénye: a reklám. A reklám teremti, kormányozza, diktálja a divatot. A reklám, ezer és ezer fajtájával és eszközével, korlátlan ura a divatnak.
Mert minél több százezer és millió emberre terjed ki a reklám hatalma, annál több százezer és millió ember ellenőrzése alatt áll. Milliókat pedig nem lehet becsapni, milliókat nem lehet félrevezetni.
Eljött tehát „a reklám divatja“, a divat törvénye tudatosan az emberek kezébe került. Ma már tudjuk, hogy mit jelent ez: „divatba hoz“, és tudjuk mi kell ahhoz, hogy valaki vagy valami divatba jöjjön, divatossá váljék.
Hirdetni kell, okosan, ügyesen és jól hirdetni.
Az Amerikában kifejlődött hirdetési kultúrának expanzív ereje önkéntelenül is kihat az egész világra. Hirdeti mindenütt Amerikát. Amerika hirdet, Amerika divatot csinál, diktál és észrevétlenül meghódítja a világot. Ez persze nem frázis, hanem azt is jelenti például, hogy ma már a világ minden pontján szívesebben vesznek meg, mondjuk, egy doboz midért, ha Amerikában készítették. Pedig nemrég még a párizsit vették.
Ez ellen egyetlen fegyver használhat — meg kell tanulnunk nekünk is hirdetni. Meg kell tanulnunk, hogy hogyan lehet eladni a nyomtatott betű segítségével, akkor erősödhetünk gazdaságilag és felvehetjük újra a versenyt.
Érdemes tanulni hirdetést az amerikaiaktól. Apró trükköket kell megtanulnunk, amelyek mögött azonban mindig nagy lélektani igazságok vannak.
Milyen kis differencia például, hogy az amerikaiak nem azt mondják, hogy vásároljunk egy írógépet, hanem először megtanítanak arra, hogy hogyan kell használni az írógépet. Nem azt mondják, hogy tessék megvenni a kaliforniai barackkonzervet, hanem kioktatnak bennünket, hogy milyen rendkívüli előnyökkel jár, ha megvesszük ezeket a konzerveket.
Nem elég termelni, a legnagyobb probléma a termelt áru elosztása a fogyasztók között. S ezt a problémát oldja meg a jó hirdetés.
Nem veszik észre, hogy erősödik a verseny, nem veszik észre, hogy a tempót nemsokára már csak azok fogják tudni tartani, akik együtt haladnak a gazdasági fejlődés lendületével.
A hirdetés a közönség értesítésének a megszervezése. A hirdetésnek tanítania kell, meggyőznie kell és itt válik a hirdetés a kultúra terjesztésének egyik legnagyszerűbb eszközévé.
Klasszikus példa erre többek közt az, hogy a hirdetés vette rá a közönséget arra, hogy a fogát tisztán tartsa. A hirdetés érte el azt, hogy ma higienikusabban élnek az emberek, mint néhány évtizeddel ezelőtt. A szappanfogyasztást a hirdetés emeli, a hirdetés tanít nyelvekre, a hirdetés tanít meg a technika új felfedezéseire.
Óriási tömegeket tanított meg a hirdetés a zene szeretetére. azért, mert a gramofóngyárosok több gramofont akartak eladni. Néhány év óta rendkívül divatba jött a gramofon. Pedig a rádió felfedezésével mindenki azt hitte, hogy a gramofonnak befellegzett. De a gramofónipar felvette a harcot a hirdetés fegyverével a rádió ellen, és fölényes győzelmet aratott. Igaz, hogy közben visszahatásképpen rendkívüli mértékben tökéletesedett is a gramofónipar.
Csak a jó hirdetésnek van ereje és hatalma. A rossz hirdetés céltalan és haszontalan. És mert a hirdetés csak tisztességes lehet, tisztességre és feltétlen becsületességre neveli azt a kereskedelmet és azt az ipart is, amelynek erre még esetleg szüksége van.
Amit nem érdemes megvenni, azt hirdetni sem érdemes, és eladni sem érdemes.
A hirdetés kifejlődése fontos biztosíték a közönségnek arra, hogy mindent reális áron vásárolhat meg. A hirdetés nivellálja az árucikkek árát állandó nagy nyilvánosságával. Ott, ahol élénken hirdetnek a kereskedők, el sem lehet képzelni azt, hogy az egyik utcában drágábban adjanak valamit, mint a másikban.
Milyennek kell lennie a jó hirdetésnek?
Sir Charles, a kiváló angol hirdetési szakértő a következőkben foglalja össze a jó hirdetés törvényeit:
- A hirdetésben nem szabad túlozni.
- A tömeglélektan és az egyéni lélektan szabályait mindig szem előtt kell tartanunk.
- A hirdetésben esztétikai szépségnek is meg kell nyilvánulni. A leghatalmasabb és a leggazdaságosabb hirdetés a napilapok útján való hirdetés.
- A napilap a leghatalmasabb reklámeszköz.
- Azé a jövő, aki ezt az igazságot a leghamarabb fel tudja ismerni.