IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
Tobias Bayer/ TextilWirtschaft.
A luxusmárkák sikeresek a kínai fogyasztók körében. A hamisítások és a márkajogokat sértő tevékenységek azonban hatalmas problémát jelentenek számukra. Az Ermenegildo Zegna márkának sikerült fontos ítéletet kiharcolnia. Ez reménysugarat jelent a kínai kalózmárkák ellen folytatott harcban.
Az Ermenegildo Zegna férfiruha konszern fontos győzelmet aratott a kínai legfelsőbb bíróság előtt. Az ítélet iránymutató lehet az egész divat- és luxusipar számára.
A népköztársaság legfelsőbb népbírósága egy öt éve tartó perben két ítéletben is az olaszok javára döntött és ezzel megváltoztatta a korábbi alsóbb fokú bíróságok ítéletét. A határozatban kifejezetten megtiltják egy kínai cégnek, hogy ruházati termékeit és kiegészítőit az Yves Zegnoa név és logó használatával értékesítse. Az ítélet jogerős.
„Ez az ítélet rendkívüli fontosságú”, nyilatkozta Gildo Zegna, a Zegna cég elnök-vezérigazgatója. Nem csak arról van szó, hogy a bíróság a Zegna javára döntött. „Megerősíti azt, hogy a kínai igazságszolgáltatás, amelynek garantálnia kell a tisztességes versenyt, a helyes irányba fejlődik. Kínában olyan piac alakul, amelyen egyre ritkább a hátrányos megkülönböztetés és ahol a külföldi szereplőket a kínaiakkal egyenlőként kezelik.”

A termékhamisítások elleni harc eddig rendkívül nagy erőfeszítéseket és költséget igényelt. A luxusmárkák sok esetben kerülőutat választottak és külföldön – például az USA-ban – indítottak jogi eljárásokat kínai cégek ellen. A legfelsőbb népbíróság döntése most reményt kelt arra, hogy a kínai igazságszolgáltatás a nemzetközi cégek oldalára áll a márkajogok megsértése esetében.
Előfizetés a magazinra Médiaajánló Feliratkozás