Amióta a DivatMédia, az én kiadásomban jelenik meg a lap, évente – minimum – kétszer kötelező program volt számomra a vásárok meglátogatása. Régebben július elején, aztán egyre korábban, június 20. után utaztam Berlinbe. Már a második év, amikor digitális szakvásárok, konferenciák, szakmai események helyettesítik ezeket.
Több videókonferencián vettem részt az elmúlt hónapokban, szakvásárt, divatbemutatót néztem online. Néha sokan voltunk, néha kevesen, néha nem lehetett felmérni a résztvevők számát. Többnyire érdekes és hasznos volt mindegyik, számomra mégsem pótolta a személyes jelenlétet. Biztosan az én hibám, hiába vagyok egyedül az irodában, közben el-elkalandozik a figyelmem, eszembe jut valami, nem vagyok képes órákon át figyelni, sajnos nem vagyok elég fegyelmezett. Kevésbé kötnek le ezek az események, hiányoznak a személyes élmények, benyomások, találkozások. És persze jó, ha a tárgyalópartnerem velem szemben van, beszélgetés közben egymás szemébe nézhetünk!
Az utazás kiszakított a mindennapi „verkliből”, segített abban, hogy kívülről, elfogulatlanul gondoljak végig egy-egy helyzetet, megoldandó problémát. Inspiráltak a látottak, a rengeteg beszélgetés, a személyes találkozások mindig feltöltöttek. A szakvásárokon pl. sok olyan partnerrel beszélgettem, akiknek a személyes benyomás azért is volt fontos, mert nem, vagy gyengén beszéltek idegen nyelvet, a látottak – az összkép mégis rengeteg hasznos információt nyújtottak számukra.
Megváltoztam az elmúlt csaknem másfél évben, sokat tanultam, a digitális tudásom tagadhatatlanul gyarapodott. Nem utolsósorban a zsebemben maradt (volna) a korábban az utazásra fordított meglehetősen magas összeg, ha a nyomtatott lap kiadásának elmaradása miatt nem csappantak volna meg alaposan a bevételeim.
Kíváncsi vagyok, amennyiben elbúcsúzhatunk végre a járványtól, hogyan alakul a jövőben a rendezvények sorsa. Sikerül-e egészséges egyensúlyt kialakítani a kétféle megoldás között. El szoktam gondolkozni azon is, hogy vajon a digitális megoldások előtérbe helyezése mennyiben korosztályi probléma? Már korábban is azt tapasztaltam, hogy főleg a fiatalabb partnereim egyáltalán nem hiányolják a személyes kapcsolatot.
Azt hiszem, a járvány annyi mindent megváltoztatott, hogy egyszerűen nem lehet ott folytatni, ahol abbahagytuk. Jó lenne, ha az elmúlt hónapok tapasztalataiból, a válság során ránk kényszerített változásokból építkezni tudnánk. Mi lenne, ha arra törekednénk, hogy jobban menjenek a dolgaink? Úgy vélem, nem lehet ott folytatni, ahol abbahagytuk.
Azt is belátom azonban, a véleményem egyáltalán nem biztos, hogy mérvadó. Jodi Lynn Picoult, amerikai írónőtől olvastam, hogy
nem árt óvatosan mozogni egy olyan világban, amelybe már nem illesz bele.
Csaba Anna-Mária
Előfizetés a magazinra Médiaajánló Feliratkozás
