Divat

Három hazai tervező élénkítheti exportját a NuORDER digitális platformjával

Kultúra-divat-dizájn

A Magyar Divat & Design Ügynökség, valamint a Camera Nazionale della Moda Italiana szakmai partnerségének köszönhetően ismét nemzetközi távlatok nyílnak három magyar tervező számára: az olasz divatkamara döntésének értelmében az első nemzetközi mentorprogram résztvevői közül hárman –

az Abodi, a Cukovy és az Elysian

két szezonon keresztül lehetnek jelen a NuORDER digitális üzleti platformján, amely számos eszközzel segíti a tervezőket exporttevékenységük növelésében.

A MDDÜ, valamint az olasz divatkamara még 2018 augusztusában kötöttek stratégiai megállapodást egymással, azzal a céllal, hogy elősegítsék a hazai divatipari szereplők nemzetközi piacra való belépését. Ennek részeként indították útjára a nemzetközi mentorprogramot, amely a külföldi terjeszkedéshez szükséges ismeretekkel vértezi fel a divattervezőket.

A képzés egykori résztvevői közül hárman – az Abodi, a Cukovy és az Elysian helyet kaptak a NuORDER digtális üzleti platformján, amely 2020 szeptembere óta támogatja a CNMI által kiválasztott márkák értékesítési folyamatait.

A felület megoldást kínál a vírushelyzet miatt kialakult helyzetre, azáltal, hogy egyesíti a digitális és a fizikai teret a márkák, a buyerek és a kiskereskedők között. A platform segítségével a kiválasztott tervezők virtuális térben ugyan, de elérhetik a magas vásárlóerőt képviselő külföldi megrendelőket és növelhetik eladásaik számát.

Mindehhez számos eszköz áll a rendelkezésükre:

 egy digitális katalógus, egy line sheet, valamint 360 fokos képek és virtuális bemutatótermek által is betekintést engedhetnek kollekcióikba.

A felület mindemellett kiválóan használható márkaépítésre is, hiszen lehetőséget ad a divattervezőkről szóló történetek és érdekességek megosztására.

„Büszkeség számunkra, hogy hazai divattervezők is szerepelnek a digitális kereskedelem világának egyik legmeghatározóbb online platformján. A NuORDER számadatai magukért beszélnek: több, mint 2000 márka képviselteti magát a felületen, akik közel félmillió kiskereskedőhöz juttathatják el termékeiket az oldal által. Ráadásul egy fizikai üzlettel szemben mindez 365 napon keresztül adott számukra – mondta Bata-Jakab Zsófia, az MDDÜ vezetője.”

A felületnek köszönhetően a szereplők könnyebben alkalmazkodhatnak a megváltozott gazdasági helyzet hozta kihívásokhoz, hiszen készletük teljes egészét áthelyezhetik az online térbe, mellyel a fizikai üzletekhez képest egy sokkal szélesebb közönséget érhetnek el költséghatékony módon. Az érdeklődők a tervezők következő év tavaszi-nyári kollekcióit tekinthetik meg a felületen, míg az őszi-téli szezonra készített darabok 2021. február 18. és április 15. között lesznek elérhetőek.

Előfizetés a magazinra Médiaajánló Feliratkozás

Szóljon hozzá

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .