Divat

Gyászol a divatvilág. Elhunyt Karl Lagerfeld

A divatvilág elvesztette egyik legkreatívabb és legtehetségesebb alakját. A német divattervező kedden hunyt el Párizsban. 85 évet élt. 

„Ma nem csak egy barátot vesztettem el. Mindannyian búcsúzunk egy rendkívül kreatív szellemtől, akinek a 80-as évek elején fehérkártyát adtam”, mondta Alain Wertheimer a Chanel vezérigazgatója. 
Az elmúlt hetekben már aggodalomra okot adó hírek kaptak lábra a divattervező körül. Lagerfeld nem jelent meg a Chanel januári divatbemutatóján a közönség előtt. A Chanel sajtóosztálya akkor azt közölte, hogy túl fáradt volt. 
Lagerfeld rendkívüli kreatíverővel rendelkezett. 1983 óta ő határozta meg a Chanel stílusvilágának irányvonalát. Sikerült megfiatalítania a házat, amelyet a luxusvilág csúcsára emelt. Ezenkívül a Fendi cégnek is dolgozott a német divattervező. Lagerfeld nemcsak divattervező, de tehetséges fotográfus is volt. Fényképezte a Chanel és a Fendi kampányait, de olyan külső ügyfelek felkéréseit is elvállalta, mint az Adidas, a Coca-Cola és a Pirelli. Ezenkívül részt vett filmes projektekben is. Lagerfeld újraértelmezte a márka stílusos klasszikusait, például a „kis feketét” és a tweed-kabátkás Chanel-kosztümöt, modern külsőt kölcsönözve nekik. Amikor Gabrielle Chanel művének folytatásába kezdett, így nyilatkozott feladatáról: „Nem az a dolgom, hogy azt tegyem, amit ő tett, hanem azt, amit tett volna. Az a jó a Chanelben, hogy olyan ötlet megvalósulása, amelyet sok dologra lehet alkalmazni.”

Lagerfeld minden divatbemutatójával, minden kollekciójával nyomot hagyott, mondta Bruno Pavlovsky, a Cahel divatrészlegének igazgatója: „Tévedhetetlen magabiztossággal állt ki a Chanel tervezőinek és mestereinek tehetsége és munkái mellett. Az egész világra kisugározta ezt a rendkívüli know-how-t.” A személye iránti legmélyebb tiszteletadás, ha az általa kijelölt úton megyünk tovább, mondta Pavlovsky: „Megragadni a jelent, és kitalálni a jövőt.” Ez volt a luxusvilág egyik legfontosabb személyiségének hitvallása. Lagerfeld egy egész korszakot meghatározott. 1983 óta volt a Chanelnél, és ez alatt az idő alatt a világ csúcsára vezette a divatházat.

A Chanel tulajdonosai úgy döntöttek, hogy belső munkatársat választanak Karl Lagerfeld utódjául. Virginie Viard fogja átvenni a párizsi divatház kreatív igazgatását, adta tudtul a vállalat. (TW)

Lagerfeld neve a múlt héten gyakran szerepelt a lapokban, a közösségi médiákban. Pályatársai, ismerősei, újságok többek között így emlékeztek meg róla:

  • „Ő volt az utolsó császár” (Figaro).
  • „A szabadság géniusza” (Libération), (TAZ),
  • „Az angyalok mostantól Chanelt viselnek a mennyben”, „A divat már sosem lesz olyan, mint volt” (Tanja Rest).
  • A Paris Match 26 oldalon emlékezett meg róla,
  • a Stern különszámot jelentetett meg. 

Pályatársai ezekkel a jelzőkkel emlékeztek meg róla:

Anna Wintour – „Gigant”, Donatella Versace „Ikon“, Bernard Arnault „a nagy Inspirátor”, Jean-Charles de Castellbajac „a halhatatlan”, Carine Roitfeld „a kősziklám”. Claudia Schiffer szinte költői nekrológja: „Karl volt a varázsporom, aki egy félénk német lányból szupermodellé változtatott. Ő az egyetlen, aki fekete-fehérből színeset képes varázsolni.” A kínai színésznő, Zhou Xun i: „Az élet rövid, a stílus halhatatlan.“

És néhány  híressé vált mondás, gondolat Karl Lagerfeldtől:

  • A mackónadrág maga a vereség jele. Ha az ember elveszti az irányítást az élete felett, utána lemegy egy melegítőben az utcára.
  • Egy kevés humor és egy egész kicsi tiszteletlenség. Mindössze erre van szükség egy legenda életben tartásához. Coco Chanelről mondta Karl Lagerfeld
  • A kreativitás nem demokratikus  – ajtófelirat Karl Lagerfeldnél
  • Amikor interjúkészítés közben megkérték, vegye le a szemüvegét, ezt válaszolta: a szemüveg az én burkám. Sosem viselek szemüveget, kivéve, ha idegenekkel beszélek.
  • Nagyon gyorsan elunom magam. Rémálom lenne, ha az életemet azzal kellene töltenem, hogy ugyanazt a témát újra és újra feldolgozzam
  • A múzsái: Inès de la Fressange, Anna Piaggi, Amanda Harlech és Claudia Schiffer, Rihanna, Kristen Stewart és Lily-Rose Depp. Nem egyformán kedvelte őket, kevés a közös bennük, de mindegyiküknek van saját karaktere, és mindannyian segítették őt az alkotás során. Múzsák nélkül ez a kreatív folyamat nagyon absztrakt és élettelen lenne, nyilatkozta 2014-ben egy újságírónak. “Segítenek kifejezni és formálni a dolgokat.”
Előfizetés a magazinra Médiaajánló Feliratkozás