Business

EuroShop 2023: Erőteljes érdeklődés a kiállítók köréből

Nemzetközi szakvásárok

Bejelentkeztek a nyolc dimenzió legfontosabb szereplői – A kísérőrendezvények sorozata gyakorlati vitafórumokat, újszerű különbemutatókat és hőn áhított díjakat kínál

2023.február 26 – március 2. között, immáron 21. alkalommal várják a kereskedelem nemzetközi szereplőit és partnereiket a düsseldorfi EuroShop-ra, a világ elsőszámú kiskereskedelmi szakvásárára. „A koronavírus-válság súlyosan érintette a helyhez kötött kiskereskedelmet, most itt az ideje, hogy cselekedjenek” – fejtette ki Elke Moebius, az EuroShop igazgatója. „Számos vállalatnál használták ki éppen a lezárások több hónapos időszakát arra, hogy átgondolják és átalakítsák a meglévő értékesítési területeik hasznosítását és komoly beruházásokat indítottak az átfogó átalakításra. Ilyen körülmények közepette éppen jókor rendezik az EuroShop-ot” – folytatta a vásárigazgató.

A vevők élvezni akarják a vásárlást és a konyhaművészeti csemegéket, barátokkal akarnak találkozni, és sok más élményt szeretnének. A családias hangulatú, személyes tanácsadással járó vásárlás természetesen mind a mai napig alapvető része a kiskereskedelem hitvallásának, de nem ez a kizárólagos célkitűzés. Az értékesítési terület rugalmasan módosítható kialakítása és a pop-up hirdetők ugyanúgy felkapottak, mint a szórakoztatva tájékoztató sarkok az interaktív digitális szolgáltatásokkal. A metaverzum a kiskereskedelemben is rajtra kész.

Ezeket az irányzatokat tükrözi az EuroShop 2023 is a megszokottan széles körű kínálattal, a magas színvonallal és a nyolc dimenzióra kiterjedő áttekinthető tagolással:

  • üzletberendezés, üzletdizájn és vizuális merchandising (a 10-es, 11-es és 12-es vásárcsarnokban)
  • felületek és anyagok (a 13-as vásárcsarnokban)
  • világítástechnika (a 9-es vásárcsarnokban)
  • catering eszközök (a 14-es vásárcsarnokban)
  • hűtéstechnika és energia-gazdálkodás (a 14-es, 15-ös, 16-os és 17-es vásárcsarnokban)
  • kiskereskedelmi technológia (a 4-es, 5-ös, 6-os és 7a vásárcsarnokban)
  • kiskereskedelmi marketing (a 3-as és 4-es vásárcsarnokban)
  • szakvásárok (az 1-es vásárcsarnokban)

A legfontosabb piaci szereplők már bejelentkeztek. A kiállítók teljes körű listája elérhető a www.euroshop.de honlapon.

Az EuroShop 2023 szakvásár kísérő rendezvényei

Hét színpadon – A kísérő rendezvények az EuroShop hét színpadára összpontosulnak – Az EuroShop különbemutató területei – a sziporkázó ötletek tárháza. Az EuroShop bejáratott különbemutató területei közé tartozik a Designers´ Village, a Start-up hub, a POPAI Shop Global Village és az IFES Global Village, valamint az Italian Lighting Lounge. 
Ezen kívül 2023-ban rengeteg különleges premier is várja a szakembereket: „Urban Future Lab“, „Room4Senses“, A HSD düsseldorfi főiskola „Retail Ball Game“ különbemutatója

euroshop-2020
EuroShop 2020

A nyertes pedig… Díjak az EuroShop szakvásáron

Az EuroShop szakvásár díjai nem csupán a seregszemle tekintélyét tükrözik, hanem elsősorban a nemzetközi kiskereskedelemben és a kapcsolódó területeken tanúsított kiemelkedő teljesítményt méltatják.

Az EuroShop 2023 szakvásár 2023. február 26 – március 2. között, vasárnaptól csütörtökig várja a szakmai látogatókat minden vásárnapon 10.00-18.00 óra között. Vásári belépőt kizárólag online lehet vásárolni a www.euroshop.de/1130 oldalon 2022. novemberétől. Az egy napra érvényes belépő ára 70,- euró, a kétnapos belépő 120,– euróba és a bérlet 165,– euróba kerül. 
További információkkal a www.euroshop.de honlapon szolgálunk. Az EuroShop szakvásár online elérhető folyóiratát a mag.euroshop.de oldalon kínáljuk.

Magyarországi képviselet:

Előfizetés a magazinra Médiaajánló Feliratkozás

 

Szóljon hozzá

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .