Nemzetközi szakvásárok
Minden kihívás ellenére folytatódnak a beruházások a kereskedelemben
A kereskedelmi beruházások világviszonylatban is vezető szakvására, az EuroShop 2023 idén március másodikán, öt vásárnapot követően nagy sikerrel zárta kapuit. Az intenzív és az egész világra kiterjedő személyes eszmecsere meghatározó volt az EuroShop vásárnapjain, és kitűnő hangulatot biztosított az 1830 kiállító és a látgatók körében. Öt földrészről több mint 81.000 szakmai látogató érkezett Düsseldorfba.
Az EuroShop magyar kiállítói
- AISS Technologies Kft.
- Kende Retail Kft.
- Laurel Kft.
- Megaholz Kft.
- Novo Digital Kft.
- Scan Sign Kft.
- Shopguard Kft.
- Torter e-Design Kiállítás Kivitelező és Díszletgyártó Kft
Az 55 országból érkezett kiállítók egybehangzóan arról számoltak be, hogy rendkívül jó szakmai kapcsolatokat építhettek, és egyértelműen komoly beruházási kedv mutatkozott minden szakmai látogató részéről. A kiskereskedelmet képviselő látogatók arányát több mint 50 százalékra sikerült növelni.
A kiállítók dicsérték a jelentős nemzetközi részvételt is: az EuroShop közönségének 68 százaléka Németországon kívülről érkezett. Kiemelkedően örvendetes a Délkelet-Ázsiából, Afrikából és Észak-Amerikából érkezett látogatók számának emelkedése. Összesen 141 országból érkeztek a szakmai látogatók a 2023-as EuroShop-ra, többek között olyan távoli vidékekről is, mint Brazília, Ausztrália és Új-Zéland.
„Az EuroShop ismét bizonyította kiemelt szerepét a kereskedelmi ágazat fejlődési irányának megszabásában” – mondta el Michael Gerling, az EuroShop tanácsadó testületének elnöke, az EHI Retail Institute ügyvezetője. „A szakvásár ismét inspirációs forrásként szolgált és nyomatékosította vezető nemzetközi szakvásárként betöltött szerepét. Három nehéz évet követően fontos beruházások előtt áll a kiskereskedelem a jövőt meghatározó területeken, a digitalizációban, az energia-gazdálkodásban és a fenntarthatóságban” – összegezte Gerling úr.
Az EuroShop 2023 mindennel szolgált, ami a mai vásárlói igényeknek megfelelhet: a vásárlók mind a mai napig szeretnek elmerülni a különböző üzletek élményvilágában és szeretik, ha érzelmileg is megszólítják őket. Másrészről viszont nem akarnak lemondani az online bevásárlás kényelméről, gyorsaságáról és nagyfokú megszemélyesítéséről sem, ezért a digitalizáció a kereskedelem minden területén hatalmas lendületet vett. Az EuroShop egyértelműen tükrözte ezt az átalakulást, a vásári standokon mindenütt találkoztunk olyan hívószavakkal, mint például az okos vásárlás, az összekapcsolt kiskereskedelem, az egységes rendszerben történő bevásárlás vagy az ügyfélközpontúság.
A fenntarthatóság témaköre vezérfonálként vonult végig az idei EuroShop minden területén. A kiállítók látványos tanúbizonyságot tettek arról, hogy a fenntartható boltberendezés nem csupán a klímavédelmet, hanem a történetmesélést is szolgálja, az innovatív és biológiailag lebomló boltberendezési anyagoktól kezdve egészen az óceáni hulladék-alapú nyersanyagokból készített próbababákig. A fentieken kívül előtérbe került az energiatakarékosság – mindenekelőtt a hűtőpultoknál és a boltvilágításnál.
Rendkívül nagy érdeklődésre tett szert az EuroShop szerteágazó kísérő rendezvényeinek programja a gyakorlatias előadásoktól kezdve egészen a legkiválóbb gyakorlatokat prezentáló bemutatókig hét színpadon, számos különbemutatón, és a rangos díjak átadóin is.
A következő EuroShop szakvásárt 2026. február 22-e és 26-a között rendezik Düsseldorfban.
További információ: www.euroshop.de .
Magyarországi képviselet:
- BD-EXPO Kft.
- Máté Szilvia
- Tel.: 1/346-0273
- E-mail: office@bdexpo.hu