heimtextil arculatok

Blog

Kiállítóként a Heimtextilen

Emléktöredékek Frankfurtból (2)

Közös kiállítás a Galériában

Egy alkalommal levélben megkerestük az MDI igazgatónőjével a Heimtextil akkori igazgatóját, hogy szeretnénk személyesen tárgyalni vele egy esetleges együttműködésről. A válasz egy konkrét, nem túl távoli időpont volt. Kiutaztunk, és megjelentünk nála a megadott időpontban. Kiderült, szeretné kelet-európai kiállítókkal bővíteni a kiállítói listát, kérdezte, hogy lehetne ezt elérni. Mondtuk, hogy ennek komoly anyagi akadálya – is – van, hiszen a vásár előtt néhány hónappal már ki kell egyenlíteni a helydíjat. Felajánlott 20 nm ingyenes területet a Galériában, hogy szervezzünk oda magyar résztvevőket. Így kezdődött.

Éveken át „közös” standot szerveztünk, ahol magyar cégek meg tudtak jelenni. Ez azért is bírt különösen jelentőséggel, mert ebben az időben nehéz volt kiállítóként bekerülni a Heimtextilre, nagy volt a túljelentkezés, hosszú volt a várólista. Az akkori nagyvállalatok közül innen indult a Graboplast, a Gardénia, a Paszományárugyár, az ASTE, a Budaprint, a Colortex, a designerek közül a Christina és az Eventuell Stúdió. Bejegyeztettem őket a katalógusba, és később már erre hivatkozva sikerült rövid időn belül önálló kiállítási területet kapniuk.

A standot a magyar származású Pécsi úr kiállításépítő cége építette, évekig dolgoztam vele. Az ő egyik emberénél láttam és használtam először mobiltelefont. Kisebb volt, mint az általam ismert megszokott vonalas készülékek, amikor a kezembe adták, húzogattam a fülemtől, a számig, ők meg jót nevettek rajtam. Itt tanultam meg a kiállítóként szükséges tennivalókat, amit éveken át Berlinben, Frankfufrtban, Düsseldorfban kamatoztattam.

Az első alkalommal nagy kegyesen, sok engedély birtokában, aláírások után kaptam és vittem magammal céges MDI-pecsétet, amin jót derültek Németországban. Sosem volt rá szükség, elegendő volt az aláírás.

Nem volt egyszerű munka összeszervezni és jó összképet kialakítani a nagyon különböző összetételű kiállítók termékeiből, és az utazókkal való együttműködés is komoly kihívás volt. Egyikük pl. az első alkalommal az egyeztetések ellenére egy hatalmas kétajtós ónémet szekrényt is hozott installációnak. Végülis igazuk volt, nem vitették el a vásárszervezők, az áru jól mutatott benne. És hogy szebb legyen a környezet, felcipeltek egy hatalmas pálmát is. Nem egyformán volt fontos az eredményes részvétel a különböző kiállítóimnak. Másképp viselkedett egy tulajdonos és másképp egy alkalmazott. Voltak, aki szerettek reggel sokáig aludni, vásárolgatni, csak dél körül értek ki a standra.

Érdekes volt megtapasztani, hogy délután áthaladva a kiállítás területén, sok ismerős német szakember örömmel üdvözölt immár kiállítóként. Gyorsan híre ment az új, megváltozott státuszunknak. Évekig működött így a közös magyar stand.

A feladatot végre kell hajtani

Már működött a Budapesti DivatNapok Kiállítás, és törtük a fejünket, hogyan lehetne bővíteni. Egyszer, a Heimtextilre való kiutazás előtt azzal a feladattal bízott meg a főnöknőm – a Magyar Divat Intézet igazgatónője, hogy ha már úgyis ott vagyok, keressem meg a Messe Frankfurt igazgatóját, nem akarnának-e velünk közösen kiállítást csinálni. Eléggé kivihetetlennek éreztem a feladatot, el nem tudtam képzelni, hogy mindenféle előzetes egyeztetés nélkül, csak úgy bejelentkezek, hogy szeretnék tárgyalni vele. De a feladat, az feladat. Végülis az MDI-ben gyakran előfordult, hogy épp egy szokatlan megoldás, másképp gondolkodás vitte előre a dolgainkat. Így nekiveselkedtem.

És kaptam egy – még a vásár alatti – időpontot, amikor fogadni tudott. Így ismerkedtem meg a Messe akkori vezérigazgatójával. Felvetettem az ötletet, bemutattam a mi rendezvényünket, és azt ígérte, megfontolja. Ezután nem sokkal elhagyta a vásárt, az okot nem ismertük, viszont jóval később a marketinges vállalata keresett meg minket egy esetleges együttműködés céljából. Ebből a közös tervből született meg 1995. őszén az Interior Textiles Budapest, amely egy ideig a Budapesti DivaNapokkal párhuzamosan működött.

Amikor évekkel később egyszer Frankfurtban, a vásárral szemközti hotelben tárgyaltam a vásár korábbi vezérigazgatójával, szóba került valami miatt az ingyenesség – ez a fajta támogatás. Azt válaszolta, hogy vezérigazgatóként is mindig ellenezte és sosem engedte ezt a fajta támogatást. Nem árultam el neki, hogy mi évekig ingyen állítottunk ki a Heimtextilen.

Csaba Anna-Mária

Előfizetés a magazinra Médiaajánló Feliratkozás