Blog

Koronavírus. Emlékek – párhuzamok?

 

A kép, a bejegyzés szólhatna a divatról, az öltözködésről is. Egy polgárasszony valamikor az 1910-es években. 

De nekem többről, másról szól. A fénykép kint van a falon, naponta nézegetem. Az apai nagymamám. Sajnos nem sokat tudok róla. Csak annyit, hogy 1889-ben született, 19 évesen férjhez ment, 5 gyermeke született. 1918. őszén, 29 évesen spanyolnáthában meghalt. 5 árva maradt utána, a legnagyobb gyermeke akkor 8, a legkisebb 2, édesapám 3 éves volt (Ma lenne a születésnapja). Nagyapám – gondolom az 5 kicsi gyerek miatt hamarosan újra megnősült, és született egy hatodik gyermeke is.

A nagyapámnak jól ment a vegyeskereskedése, nagy tervei voltak, pékséget akart építeni.  Édesapám nem velük élt, 14 éves korában, 1929-ben került Pécsre a Pécsi Püspöki Papnevelő Intézetbe. Azt többször emlegette, hogy nem küldtek pénzt, így nem tudott ott lenni édesapja temetésén. A részletekről, a csődről sosem beszélt sem ő, sem a testvérei. Erről csak év elején hallottam az egyik unokanővéremtől. Tulajdonképpen a csőd miatt kezdtem el keresgélni az interneten, rátaláltam az arcanum adatbázisára, ahol erről is rengeteg anyagot találtam.

Előkerült nagyapám 1930.augusztus 13-án kelt üzletház építése iránti építési kérelme. És szűk egy év múlva 1931.09.13-án fizetésképtelenség miatt csődönkivüli kényszeregyezséget hirdetett meg ellene a budapesti királyi törvényszék. 1932. március 4-én bárhol található ingó vagyonára és a magyar állam területén levő ingatlan javaira a csődöt megnyitották. 1933. július 21-én a Magyar Országos Tudósító okmányai szerint csődügyében a törvényszék a teljes kimerülés következtében az eljárást megszüntette. Nagyapám közben 1932. októberében, 54 évesen meghalt. A család, a gyerekek szétszéledtek, rokonokhoz kerültek. Csak most, felnőtt fejjel konstatáltam, hogy gyakorlatilag nincsenek családi – gyerekkori fényképek édesapám családjáról.  

Lehangoló történet, mégis elégedett voltam, hogy legalább így utólag az én fejemben is helyére került néhány dolog.

Elképeszt a régmúlt rendszere, az eljárási rendek, határozatok, a perek, a sajtó, és persze az, hogy online megtalálható, hozzáférhető szinte minden. Vajon aki ma pl. családi ügyben pereskedik, annak eszébe jut-e, hogy egyszer talán az utódai is olvasni fogják a peres papírokat? Ki gondolná, hogy visszakereshető, mi jelent meg bizonyos, pl. számodra fontos napokon. Rátaláltam pl. édesapám V. osztályos iskolai érdemjegyeire.

Persze a legegyszerűbb, ha megkérdezed, ha kérdezel. Addig, amíg van, kitől.  

Csaba Anna-Mária

Előfizetés a magazinra Médiaajánló Feliratkozás

 

 

 

hozzászólás (4)

  1. Én nagyon hálás vagyok, hogy rengeteget meséltek a nagyszüleim az életükről. Válságról, tönkremenésről, felvirágzásról, háborúról, újabb tönkremenésről, újabb talpra állásról, aztán államosítás, szövetkezetbe tömörülés, brigádnapló, nyugdíjas találkozó.
    Ember küzdj, és bízva bízzál.

    1. Szerencsés vagy Ildikó, hogy ismerted őket. Nálam – nálunk épp az a szörnyű, hogy édesapám nem ismerte, nem emlékezett az édesanyjára, és ugyan 16 éves volt, amikor az édesapja is meghalt, de őt elküldték vidékre internátusba tanulni, ahonnan csak 20 éves korában lépett ki, tehát nem volt ismerete ezekről az évekről. Csak az internátusról szokott mesélni.

      1. Köszönöm, hogy utána jártál, és nem sajnáltad a fáradságot. Sokat Nekem se meséltek, nagyon féltettek bennünket a
        z elmult rendszertől. Én is naponta nézem a falon Nagyapám és a Nagymamám képeit.
        Még egyszer köszönöm.

        1. Nálunk is ki vannak téve, mesélek a gyerekeknek, unokáknak róluk. Sajnos sok dolognak már sosem fogunk tudni utánajárni, de legalább a meglévő emlékeket megőrizzük.a
          Csaba (Cselényi) Anna-Mária