Korai tervezés, nehézkes árkialakítás, a fenntarthatóságot szolgáló gondolkodás – Jens Beining, a Wortmann elnök-vezérigazgatója a szakmát foglalkoztató három érzékeny kérdéskörről
Jens Beining, Wortmann-Gruppe
Beszállítói lánc
„Idejekorán elkezdtük a gyártást áthelyezni Európába, gyakorlatilag másoltuk a saját termékeinket. Európa azonban rövidtávon nem alternatívája Ázsiának, mert itt a világ cipőgyártásának csak 4 %-a található. Egyszerűen nem lehetséges a kapacitások nagyobb mértékű áthelyezése, valamint sok alkatrész is Ázsiából érkezik. Az egész rendszer működése sokkal összetettebbé vált. Ennek ellensúlyozásaként muszáj volt változtatni a rendelések ütemezésén. Vevőinknek korábban kell megadniuk a rendeléseiket, mi gyártók pedig nagyobb kockázatviselésre kényszerülünk. Előrejelzéseinket jóval, helyenként két-három hónappal korábban le kell adjuk a bőrgyáraknak.”
Áralakulás
„A 2021 őszi-téli szezonra nem számoltunk ilyen rendkívüli szállítási problémákkal, így a megnövekedett költségeket magunk kellett viseljük. A 2022 őszi-téli időszakra ebből a szempontból jobban felkészültünk. Egyetlen vállalat sem képes rá, hogy saját zsebből fedezze ezeket a rendkívül magas költségeket. Ezért csaknem lehetetlen változatlanul tartani a meghatározó árkategóriákat. Mi árainkkal átlagosan egy kategóriával feljebb csúszunk. Kereskedőpartnereink ezt teljes mértékben elfogadják. Végzetes is lenne, ha ágazatunk nem tudná emelni az árakat. Infláció van és az egész szakma megmaradása a kérdés. A jelen helyzetre lehetőségként kell tekintsünk.”
Fenntarthatóság
„Ez egy hosszútávon megoldandó kérdés, ahol az ördög a részletekben rejlik. A két szezonnal ezelőtt meghirdetett ’Greenstep’ koncepciónkat folyamatosan továbbfejlesztjük. Jelenleg a Pirmasensi Kutatóintézet (PFI) által tanúsított vegán cipők projektjén dolgozunk intenzíven. Itt sosem szabad elfelejteni, hogy a bőrcipő az élelmiszeripar melléktermékének továbbfeldolgozásával készül és ezért már önmagában is megfelel a fenntarthatóság követelményének. Összességében főleg arról van szó, hogy a vállalaton belül a teljes gondolkodást egyre inkább a fenntarthatóság irányába vigyük és a termékfejlesztés folyamán állandóan feltegyük a kérdést, hogy hol tudunk javítani, hogy meghosszabbítsuk a termékek életciklusát és ezt az alkatrészek esetében is fokozatosan megvalósítsuk.”
(TW)
Előfizetés a magazinra Médiaajánló Feliratkozás