Divat

Online ünnepeltük a Design Világnapját

A mindennapi design az idei Design Világnap fókuszában

Mindennapjaink során a design értékét és előnyeit elsősorban azokon a tárgyakon és szolgáltatásokon keresztül tapasztaljuk meg, amelyek életünket könnyebbé és hatékonyabbá teszik. Nem véletlen tehát, hogy a 2020-as Design Világnap eseményei világszerte a „Design for Everyday Life”, azaz a „Design a mindennapi életben” tematika köré szerveződnek.

Magyarországon a Design Világnap alkalmából a Magyar Formatervezési Tanács felkérésére három stúdió szubjektív minivideója mutatta be, hogy a design életünk minden pillanatának szerves része – ez pedig már az októberi, hibrid Budapest Design Week felvezető eseménye is, mely az idei évben szintén döntően az online térben valósul meg. 

A World Design Organization által meghirdetett World Industrial Design Day-t minden évben június 29-én ünnepli a design közösség. A 2020-as Design Világnap a „mindennapi tervezés” elképesztő erejét ünnepli, felhívja a figyelmet a formatervezés értékére és előnyeire a hétköznapi termékek és szolgáltatások esetén is. A köznapi tárgyaktól, készülékektől, eszközöktől és kiegészítőktől kezdve egészen az összetett digitális platformokig és alkalmazásokig a design mindenhol jelen van a mindennapi életünkben – függetlenül attól, hogy tudatában vagyunk-e ennek vagy sem. Szeretnénk, ha minél többen felismernék a tervezés hozzáadott értékét és hasznosságát.

Míg a hazai kreatívipar szereplői gyakran érnek el nemzetközi sikereket, még mindig elengedhetetlen, hogy szemléletformálással és edukációval tudatosabbá tegyük a hazai vállalkozásokat, ezzel is segítve, hogy sikeresebbek lehessenek mind a magyar, mind a nemzetközi piacon. 

„Fontos, hogy a hazai designipar szereplői is tudatában legyenek, hogy milyen versenyelőnyt jelent, ha levédetik, amit kitaláltak. A saját formatervezési mintával rendelkező kis- és középvállalkozások például jellemzően több bevételt generálnak, mint az olyanok, amelyek nem rendelkeznek szellemi tulajdonnal”

– emelte ki Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Magyar Formatervezési Tanács elnöke a világnap kapcsán.  

Hozzátette, a fejlődés csakis új ötletekkel, innovatív gondolkodású emberekkel működik. A globális világban óriási a verseny, a versenyelőny megszerzése pedig mindenkinél prioritást élvez, de megfelelő védelem nélkül kiszolgáltatottá válik a tulajdonos.

Az idei év rendhagyó lesz, mivel a koronavírus-járvány miatt az események világszerte az online térbe költöznek. A Magyar Formatervezési Tanács három alkotóműhelyt (Flying Objects, HYPENANDHYPER, Maform Design Studio) kért fel a közreműködésre, amelyek tevékenysége döntően a hétköznapi életben használatos tárgyak köré koncentrálódik.

A Design Világnapra készült videók az idén október 1. és 11. között megrendezésre kerülő Budapest Design Week tematikájához is kapcsolódnak. A kialakult helyzethez alkalmazkodva és a nemzetközi példákat követve Magyarország legjelentősebb designeseményének jelentős részét a szervező Magyar Formatervezési Tanács az online térbe emeli át.

A Budapest Design Week hibrid kiadásának tematikája a „Tartsd körforgásban!” mottó köré épül. A fesztivál pedig Osvárt Judit, a Magyar Formatervezési Tanács tagjának szakmai irányításával a körforgásra, a ciklikus szemléletre koncentrál, és ezzel együtt egy olyan modellre, amely elősegítheti a világ élhetővé tételét.

Előfizetés a magazinra Médiaajánló Feliratkozás