Csémi Klára/ DivatMarketing
Március elején Budapesten, a Cseh Köztársaság nagykövetségének épületében került sor a Brnói Vásárvállalat 2020-as vásárjainak bemutatására. A szaksajtó képviselőit Bial Tibor nagykövet üdvözölte, majd röviden vázolta a cseh gazdaság állapotát és a kétoldalú kapcsolatokat. Mint kiemelte, Csehország gazdasága öt éve töretlenül fejlődik. A GDP tavaly 2,5%-kal bővült, amit elsősorban a belföldi kereslet táplált, illetve nagy jelentősége volt az export lendületének is. Magyarország Csehország legfontosabb partnerországainak egyike, 2019-ben a kétoldalú forgalom közel 7%-kal nőtt, és mintegy 10 milliárd eurót tett ki. A kapcsolatok dinamikus fejlődését jól mutatja, hogy ez az érték 2010-ben mindössze 4,5 milliárd euró volt. Rámutatott arra is, hogy Brnóban működik a térség egyik legfontosabb vásárvárosa, az ott kiállító országok rangsorában Magyarország stabilan a 7. helyet foglalja el.
A Brnói Vásárvállalat (BVV, Veletrhy Brno a.s.) idei terveiről Jiří Kuliš vezérigazgató tartott tájékoztatást. Mint elhangzott, a vásárközpontban évente negyvenféle szakvásárt rendeznek meg. Az éves bevétel tavaly már harmadik alkalommal szárnyalta túl a bűvös egymilliárd koronás (40 millió eurós) határt, a látogatók száma pedig meghaladta a 750 ezret. Beszámolójában kitért arra, hogy 2021 tavaszán megkezdik az új D kiállítási csarnok építését, és megtörténik a B csarnok modernizálása is. A nagyléptékű fejlesztés értéke összességében mintegy 15 millió euró lesz.
Az időrendben egymást követő szakvásárok kapcsán Jiři Kuliš kijelentette: márciusban mind a négy rendezvényt – Motosalon, Opta, Amper, Techagro/Silva Regina/Biomas – megtartják, annak ellenére, hogy a kibontakozóban lévő koronavírus-járvány miatt kormányszinten is felvetődött azok esetleges törlése. Szerencsére ilyen (a vásárvállalatnak jelentős anyagi veszteséget okozó) döntés egyelőre nem született, ám folyamatos a kapcsolat az illetékes hatóságokkal, és rendszeresek az egyeztetések.
A vásártársaság vezérigazgatójának gazdagon illusztrált – a sajátos cseh humort sem nélkülöző – beszámolójában kiemelt helyet kapott az a tavalyi esemény, amikor a vásár területén a cseh kormányfő, annak helyettese és a külügyminiszter jelenlétében felavatták Jan Masaryk, Csehszlovákia első köztársasági elnökének szobrát. Egy kisfilm idézte fel, miként zajlik a pavilonépítés, egy másik pedig azt, miként mutatta be Csehország gazdasága innovációs stratégiáját egy nagy alapterületű standon a tavalyi MSV vásáron. Jiři Kuliš rámutatott:
vásárok nemcsak Csehország és Szlovákia gazdasági életében kiemelkedő jelentőségűek, jó néhány közülük regionális szinten is a legfontosabbak közé tartozik.
Kelet-Közép-Európa vállalatai mind kiállítóként, mind látogatóként nagyszámban vesznek részt a turisztikai, építőipari, motortechnikai, mezőgazdasági és erdőgazdálkodási, élelmiszeripari, fafeldolgozási és biztonságtechnikai stb. vásárokon, amelyek közül kiemelkedik az októberi MSV/IMT nemzetközi gépipari vásár. Az öt további szakvásárt is felölelő rendezvényen idén várhatóan 1600 kiállító vesz részt – Kínából több száz lesz jelen –, és legkevesebb 80 ezer szakmai látogatóra számítanak.
Az MSV/IMT szakvásáron Magyarország kiállítóként elsőízben tavaly képviseltette magát, tíz cég mutatta be újdonságait – ismertette Máté Szilvia, a Veletrhy Brno magyarországi képviseletének vezetője (BD-EXPO Kft.). Mint elmondta, hazánk stabilan tartja 7. helyét (Szlovákia, Németország, Lengyelország, Kína, Ausztria és Olaszország kiállítói mögött), a magyar kis- és közepes vállalkozások lényegileg minden kiállításon jelen vannak, önálló vagy közös standon jelennek meg. Magyar szempontból a legjelentősebb a Techagro mezőgazdasági és a Salima élelmiszeripari vásár, amelyeken hagyományosan nagyszámban állítanak ki a hazai cégek. Külön említést érdemel az évente kétszer megrendezett Styl&Kabo vásár, amely térségünkben az egyetlen B2B divatkiállítás.